Téli Gyermekvasút 20

2015. január 11.

Kis kihagyás után újra sikerült felvenni a túracipőt, és nekivágni kis hazánk túraútvonalainak. Számunkra ezzel a túrával kezdődött az újév. Előző évben részt vettünk már ezen a túrán, így úgy gondoltuk, hogy idén is megpróbálkozunk vele. A december munka és az ünnepek miatt ki is maradt most, így elégnek is bizonyult ezzel a távval nyitni.

Kis csapatunkba most heten verődtünk össze, voltak új tagok is, és persze régi kis csapatunk tagjai is képviselték társaságunk. Az előző napok esőzései, és a folyamatos túrabejárások képeit nézve már sejthettük, hogy érdekes kis túra elé nézünk.

A Gennaro Verolino általános iskolában volt a túra rajtja. Itt gyűltünk össze. Most nem kellett sorban állnunk, mint az előző évben, mert valószínű sokakat elriaszthatott az elmúlt időszak időjárása, valamint a meteorológia előjelzése a nap folyamán. Mi viszont bedugtuk a fejünk a homokba, és nem figyeltünk semmire, csak arra, hogy újra mehessünk együtt a régi ismerősökkel. A gyors regisztráció és nevezés után már a Hegyhát úton találtuk magunkat, és a Z jelzésen haladtunk. Az Eötvös úton átkelve, Normafánál már ott is volt az első ellenőrző pont, és az első pecsét is egyben (0,6 km).

Kicsit nézelődhettünk még a tiszta időben, az alattunk elterülő városon. Látta már az ember sokszor ezt a panorámát, de azért mindig van benne mit megcsodálni. A Z+ jelzésre váltva pedig elhaladtunk a sí ház mellett, majd az úttesten átkelve a székely kapu alatt is elhaladtunk. Itt egy kis csoportosulás jött össze, és kerülgettük az embereket, mert más kirándulók is ezt a helyet választották gyülekezőnek. Itt kaptunk először csapadékot a nap folyamán. Ez nem nagyon áztatott minket, mert hódara volt. Elég volt az utat is lesni magunk előtt, mert azért sáros és csúszós volt. Eső már nem nagyon hiányzott hozzá, így örültünk, hogy az legalább nem áztatja a talajt. Amúgy is volt látnivaló bőven. Sokszor, sok túrán jártunk már erre, de az ősz végi ónos esőtől megtépázott fák látványa eddig kimaradt az életünkből. A nagy fák sok helyen tövestől voltak kicsavarva, a kisebbeknek pedig a tetejét törte le a ráfagyott víz. Ilyen úton ereszkedtünk folyamatosan lefelé, Makkosmária felé. Lassan a fák közül ki is bontakozott a templom tornya, aminek a tövében lévő réten volt szokásos ellenőrző pontunk is (2,6 km).

Pecsétünket megkapva vághattunk az út további részének a P jelzésen. Itt egyből egy kis emelkedővel melegíthettünk neki az előttünk álló magaslatoknak. Ha már egyszer lejöttünk a hegyről, akkor illik még egyszer fel is menni rá. Folyamatosan emelkedtünk is ki a völgyből, így kilátás nyílt a távolban elterülő Budakeszire is. Az útviszonyok itt már jobbak voltak, nem csúszott úgy, mivel le lehetett fagyva a talaj amúgy is, és falevéllel is jobban volt borítva. Közben a S jelzés is csatlakozott a P jelzéshez, így közös szakaszon haladtunk tovább előre. Időnként lefelé is mentünk, de jellemző volt a folyamatos emelkedés. Ahogy jobban betértünk az erdőbe, így itt enyhébb volt az idő, és a talaj is jobban ki volt engedve, ennek köszönhetően a lefeléken elég csúszós volt a falevelek alatt kiengedett sáros talaj. Volt is csúszkálás rendesen. Időközben a jelzéseink ketté váltak, és immár a S jelzésen mentünk tovább. A fák itt még jobban meg voltak tépázva, legalábbis úgy tűnt, mivel itt sűrűbb volt az erdő. Nem egy helyen kellett átmászni a kidőlt törzsökön, ha épp nem volt eltakarítva az útból. Elég sok fát hasogattak már fel azért, az utakat megtisztítva. De érdekes volt a táj, ilyet nem nagyon lát az ember. A szanatórium betonkerítése mellett fölfelé haladva vissza is nézhettünk az alattunk elterülő tájra, ez sem mutatott szebb látványt, a fák állapotáról. De lassan majd érkezik a tavasz, és az erdő meggyógyítja majd saját magat, igaz biztos kell majd pár év, mire nem lehet majd észrevenni a fákban történt pusztítást. Időközben kereszteztük is a kisvasút sínpárjait, majd még csatlakozott be hozzánk más jelzés is. Mi viszont így is a S jelzést követtük, és a forgalmas Budakeszi úton átkelve meg is érkeztünk Szépjuhászné állomáshoz, ami ellenőrző pont is volt most nekünk (7,3 km).

Innen egy kis pihenő után indultunk tovább. Kis frissítőt volt ez a pont, a szervezők teát, szörpöt, valamint nápolyit szolgáltattak a túrázóknak. A kisvasút vágányain átkelve a Z körséta jelzést kellett követnünk a sok jelzés közül. Itt is hol kisebb, hol nagyobb emelkedővel értünk el a Nagy-Hárs-hegy oldalába, amit meg is kellett kerülnünk. Sok emberrel találkoztunk ezen a részen is, sokan választották kirándulásra ezt a vasárnapi napot. A tömegközlekedéssel jól megközelíthető Szépjuhászné jó kiindulópont mindenkinek. Itt viszonylag sűrűbben jöttek az ellenőrző pontok, mi is megérkeztünk a következőhöz (8,7 km).

Továbbra is a Z körséta jelzést követtük. Folyamatosan haladtunk most az északi részén a hegynek, és így azt a részt is láthattuk magunk körül, amit eddig eltakart a hegy. Kilátás nyílt így a hüvösvölgyi rész felé. Mivel az előző szakaszon eléggé felkaptattunk, így most viszonylag egyenes szakaszon pihentethettük magunkat ezen a szakaszon. Következő ellenőrzőpontunk viszont nem sokat váratott magára (10 km).

Túránk felét teljesítettük is ezzel a szakasszal, most már „csak” vissza kellett mennünk, persze nem ugyan azon az útvonalon. A Z körséta jelzés viszont még mindig jónak mutatkozott számunkra, így azon haladtunk tovább. Először egy kis emelkedőt kellett leküzdeni, de aztán így be is értünk a két hegy közé, és a Hárs nyeregben haladhattunk tovább kis utunkon. Az idő elég szeles volt a magasabb részeken, és az előbbi részen eléggé kaptunk is belőle, így jól esett egy kicsit bekeveredni a hegyek szélvédett részébe. A Nap nem nagyon akart kisütni ránk, de mi annak is örültünk, hogy nem jött olyan idő, amit jósoltak. Kicsit ereszkedni is kezdett utunk, majd a vasút vágányain is átkeltünk, így lassan vissza is érkeztünk Szépjuhászné állomáshoz, ahol megint csak pecsétet kaptunk (11,2 km).

Most újra át kellett kelnünk a Budakeszi úton, viszont most a P jelzést kellett követnünk. Ezt az útvonalat is nem egyszer bejártuk már, és az embernek mindig az a sok szerpentines emelkedő jut róla eszébe, aminek a tetején ott trónol az Erzsébet kilátó. Na most is ez az útvonal várt ránk, persze az előbb emlegetett szél is újra nyalogatni kezdett minket, ahogy egyre jobban haladtunk felfelé, és a beharangozott csapadékokból most a havazás jutott ki nekünk. Nem esett olyan sűrűn, de szép nagy pelyhekben hullott föntről az áldás, vagy épp oldalról, szél úrfi kedélyállapotának megfelelően. Mi viszont töretlenül haladtunk egyre csak följebb. Az erdő látványa itt sem változott. Koronájuktól megfosztott, vagy épp kidőlt fák mindenütt. Az út köves, és csúszós is volt egyben, itt is oda kellett figyelni, hogy hová lép az ember. A Jánoshegyi utat jó párszor sikerült is kereszteznünk, és a szerpentineken is haladtunk szépen felfelé, amikor is már megpillanthattuk az Erzsébet kilátót, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (13 km).

A kilátónál nem nagyon volt kedvünk bámészkodni, mert a szél elég szépen muzsikált, és elég volt az előbbi kis kaptatón is túllenni már. Innen ereszkedéssel folytattuk utunk, a P és ZΔ jelzésen. Már csak kalandból is a lépcsőket választottuk a kövesút helyett, így jutottunk le a libegő felső végállomásáig. Majd a ZΔ jelzésre ráállva ereszkedtünk tovább az alattunk elterülő völgybe, és megtekinthettük hátralévő utunk célpontjait is. A kilátás most jobb volt mint eddig, mert a fák nem takarták ki úgy a kilátást. Igaz nem csak a leveleik hiányoztak, hanem felső koronájuk sem volt teljesen meg. Ennyi volt az ürömben az öröm. Az előrehaladást viszont sok helyen akadályozták a kidőlt fák. Ezeken a szakaszokon nem sikerült még úgy megtisztítani az utakat. Így jutottunk el a Pozsonyi-hegy környékéhez, ahol ellenőrző pontunk is volt (14,1 km). 

A Jánoshegyi utat viszont most is kereszteztük párszor, ahogy haladtunk lefelé, itt viszont, eleve ez volt nekünk kijelölve szalagokkal, mert a jelzett úton nem lehetett a kidőlt fáktól haladni. Igaz a kövesút sem volt sokkal jobb, mert itt is ösvény volt már taposva a fák között. A fenyők leszakadt ágain kellett haladni előre, sok illóanyag szabadult ki a tűlevelekből a rajtuk taposó túrázók nyomán, fenyőillattal árasztva be ezt az útszakaszt. Nagy kidőlt fák törzsei mellett, alatt kellett elhaladni, bujkálni. Kicsit be is lassította az erre járókat. Itt már viszont nem hó esett, hanem eső. Szóval a nap folyamán elég sok halmazállapotával találkozhattunk a föntről érkező áldásnak. Lassan elhaladtunk a libegő pályája alatt is, voltak azért rajta utasok. Aztán újra a ZΔ jelzésre váltottunk, és a Tündér sziklát is érintettük. Itt vissza nézhettünk fölfelé, hogy honnan ereszkedtünk le, valamint a Széchenyi-hegy tetejét is láthattuk magunk előtt, ahová még vissza kell majd kaptatnunk. A jelzésről lassan elértük a Disznófő utat, majd a hegy lábához érkeztünk, és egy kis kaptató után ott is volt a Disznófő forrás mellet ellenőrző pontunk (15,9 km).

Most a forrás nem volt nyitva, mint előző évben, így ezt most nem tekintettük meg. Viszont szép kis emelkedőbe kezdtünk meg a csúszós úton felfelé. Itt már nem esett, így is elég volt a felfelé jutás. Egy ideig a Z jelzésen haladtunk, majd alternatív útvonal volt kijelölve számunkra a Mátyás király úton. Elhaladtunk a Kossuth-emlékmű háta mögött, aztán szalagozást követve ugrottunk neki a hegy oldalának. Szép kis emelkedő jutott így a végére a túrának. Egyre jobban várta már az ember, hogy feljusson a tetejére. Jó csúszós volt a füves hegyoldal, ami szintén nehezítette az előre haladásunkat. Viszont egyszer ennek is vége lett, így jutottunk fel ismét Normafához. Utunk is már vízszintesre váltott, és meg is érkeztünk utolsó ellenőrző pontunkhoz, ami nem is olyan rég még az első volt ezen a túrán (17,4 km).

Nem volt már sok hátra, újra átkeltünk az Eötvös úton, majd a hegyhát út következett, és meg is érkeztünk az általános iskolába, ahol a túránk célja volt (18 km).

A célban megkaptuk kitűzőinket, okleveleinket. Lehetett kalóriát pótolni a szokásosnak mondható zsíros kenyérrel, valamint folyadékot is szörp, és forró tea formájában.

Jó túra volt ismét. Kellett már egy kis kimozdulás, így jól esett újra az erdőbe vetni magunkat. Nem volt akkora tömeg, mint előző évben, de mint már mondta, az időjárás, valamint az erdő helyzete sokakat riaszthatott el a kirándulástól. Az előző nap is amolyan bepótolós szombat volt, így ezt az egy pihenőnapot valószínű sokan nem akarták beáldozni. Jó volt újra találkozni a rég nem látott barátokkal is. A szervezők jól teljesítettek, az előzetes bejárás alkalmával időben változatták meg a túra útvonalát, a nehezen járható szakaszok elkerülésével. 

Köszönet illeti így a szervező társaságot! Szórólapon adtak tájékoztatást, az év folyamán általuk megrendezett kisvasutakat érintő túrákról, aki teheti próbálja ki magát más tájegységeken is.

Köszönet társaságunk tagjainak is, hogy ezen az érdekes látnivalókkal bővelkedő túrán részesei voltak a jó hangulatnak és a közös kikapcsolódásnak!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Íródott Tárnokon, az Úr 2015. esztendejében, Vízöntő havának 14. napján.