Téli Tihany 20

2015. február 7.

Előző évben is részt vettünk ezen a túrán, és jól éreztük magunkat, így adta is magát a gondolat, hogy idén is részt vegyünk rajta. Most kis csapatunk négy fővel vágott neki a napnak. Tihanyba utazásunk most autóval történt, mert sajnos a vasúti és közúti tömegközlekedést még mindig nem sikerült összehangolni, pedig már évek óta meg volt rá az ígéret… Szóval így végül az autós utazás felére redukálta az eljutási időnket, így nem is annyira friss időben kellett felkelnünk, de azért még így is sötét volt, mikor csörgött az óra. Szóval a kis autókázás után meg is pillanthattuk a Balaton egyik ékét, a tetején díszelgő apátsággal, magasba nyúló tihanyi félszigetet.

Ha már fürdeni nem lehet, legalább télen is kikapcsolódást nyújt ez a környezet. Személy szerint nagyon szeretem a magyar tengert, így mindig jól eső érzéssel tölt el a nagy víztükör látványa. Nyaralás, átúszás, kerékpározás, amit az éven nyújtani szokott, és most a túracipőt is lehet a környezetében koptatni.

Szóval az általános iskolába megérkezve hamar átestünk a rajtolás szokásos menetén, most nem volt akkora tömeg a rajtban, mint előző évben, de így is futószalag szerűen jutottak túl rajtunk a rendezők. Nem hiába, eléggé kedvelt túrának tűnik, a rövidebbnek mondható családi távok sokakat csábíthatnak a teljesítésére.

A rajtból elindulva egyből kaptunk a kezünkbe egy téli fagyit, hogy a folyamatos ellátásról is szó essék. Napsütéses, ámbár hűvös idő ígérkezett a nap folyamán, amit a néha megélénkülő hűvös szél csak tetézett. Jól felöltözve, minimális havon, fagyott talajon vágtunk neki a táv legyőzésének. A Belső-tó partján, kis földúton haladtunk előre, és megcsodálhattuk a soha meg nem unhatatlan tihanyi panorámát. A kevés nádas mögött kacsák úszkáltak a víz tükrén, mert annyira hideg nem volt, hogy befagyjon. A nap is szépen sütött a tájra, jól is esett, hogy a nyílt téren nem csak a szél az, ami az arcunkat nyalogatja. Kis idő után viszont el is kezdődött az emelkedés is a S+ jelzésen nekivágtunk fölfelé a Hármas-hegynek. Ha kicsit fáztunk is, az egyből elmúlt az emelkedőnek köszönhetően, valamint a kocsiban elgémberedett izmaink is egyből üzemi hőfokra jutottak. A kirakott táblácskákat követve viszont hamarosan el is értünk az Átjáró-barlanghoz, ahol első ellenőrző pontunk volt (1,4 km).

Itt túró rudit kaptunk a pecsétünk mellé, majd mehettünk is tovább. A kis jelzett ösvényen bujkálva haladtunk előre. Időnként eléggé jeges részek is voltak, így kellett is figyelni, hogy hová is lépünk, mert hamar pórul is járhatott volna az ember. Haladtunk a jelzésen, az előttünk lévők után, de aztán csak azt vettük észre, hogy mindenki fordul vissza. Egy jó kis tömeges eltévedésbe sikerült belekeverednünk, így mehettünk vissza. Még jó, hogy annyi úttal van szabdalva a félsziget, így hamarosan visszatérhettünk a ZT jelzésre, és már a jó nyomon voltunk. Visszaereszkedtünk így a Belső-tó partjára, majd a nyugati oldala mellett elhaladva érkeztünk meg a Kis-Erdő-hegy lábához. Ha meg már ott volt a hegy, miért is ne vezetett volna fölfelé rá a túra útja. Így mi is nekikezdtünk az emelkedésnek, és a sziget öleléséből egyre jobban emelkedtünk fölfelé, hogy megcsodálhassunk az alattunk elterülő táj látványát. Így már az ember nem is bánja, hogy ilyen emelkedőket kell leküzdenie, mert a látvány az kárpótol a „szenvedésért”. A hegy gerincén kaptattunk fölfelé, következő ellenőrző pontunk is itt volt (3,9 km).

A ZΔ jelzést követve jutottunk le a hegyről, ami megint csak csúszósságáról lesz emlékezets, de szerencsére jól tapadtak azért a cipők. A nap melegítő hatása a jeget kicsit megeresztette, így vizes volt néhány helyen a föld teteje, ezért még csúszósabb volt a talaj. Innen szalagozást kellett követnünk, és így érkeztünk el a Külső-tó széléhez, majd ezt is elkezdtük körbe kerülni. Elég sok vad lehet a környéken, mert a fagyott patanyomok erről árulkodtak, valamint takarmány is volt nekik ide kiszórva, amit elég gyakran jöhetnek látogatni az erdők állatai. Most a tó jobban ki volt áradva, mint előző évben, így nem tudtunk a szekérúton haladni, mert az víz alatt volt, így mellett a hegy lábánál haladva kerültünk egy szakaszon. Ez egy sík, monoton rész volt. A mezőn egyre jobban eresztett a fagy, így jó adag sár ragadt a cipőinkre, ezért egy kis dagonyában is volt részünk, persze a későbbiekben a napsütötte helyekre ez jellemző is maradt. Vízválasztó lehetett valamilyen szempontból a Balaton, mert a déli országrészekben, a napokban elég jó kis havazás volt, ami ezt a környéket már elkerülte. Az Apáti-hegy lábához érkeztünk ekkor, és a romtemplom mellett következő ellenőrző pontunk is helyet kapott (7,1 km). Itt egy kis szusszanót is tartottunk, na nem azért mert, annyira lefárasztott volna minket a mögöttünk lévő szakasz, hanem mert a jó ellátásban részesülve, ezek kiélvezésére mindenképp időt szakítottunk. Aki ott volt, az úgyis tudja, hogy a szervezők mivel kedveskedtek a túrázóknak, így nem is mondanék róla többet, aki tudni akarja, az jövőre vágjon neki.

Mikor mindent elfogyasztottunk, rendbe szedtük magunkat és jöhetett az újabb emelkedő. A S és ZT jelzésen indultunk neki az Apáti templomtól a Csúcs-hegy megtámadásának. Ez jóformán egy folyamatos felfelé vándorlás volt. Szépen haladtunk is, először az Apáti-hegyet érintettük, majd a Nyereg-hegy következett. Az idő tökéletes volt, már eléggé jól sütött a nap, így nem volt olyan hideg érzete az embernek sem, meg a nemrégiben magunkhoz vett fűtőelemek egész jól dolgoztak. Így elég jó iramban lehetett haladni. Egyre jobban kiemelkedtünk ismét a félsziget síkjából és a már sokat megénekelt balatoni panoráma lélegzetelállító szépségével kezdett előttünk, feltárulni. Meg-megállva néztünk mindig szét, mert azt hiszem ez is egy olyan látvány a magyar ember számára, ami örökre beleég az emlékezetébe, ha egyszer látja, és örökké tartó szerelem fogja ez után ehhez a tájhoz kötni. Viszont már a kis fenyves pamaccsal ellátott Csúcs-hegy is előttünk volt már, ahol ismét csak ellenőrző pont is volt (9 km). Túránk legmagasabb állomásához is érkeztünk itt egyben, magasabbra nehéz is lett volna jutni, mivel a félsziget legmagasabb pontja is a Csúcs-hegy egyben. Innen már jobban voltak tagolva a szintek. Idáig folyamatosnak volt mondható a felfelék, és lefelék megoszlása, viszont most jött a hullámvasutazás. Egymást sűrűbben váltó lejtők és emelkedők következtek. 

Az előző évi túránk legnehezebb pontja itt jött el, szerencsére most könnyebben sikerült lejutnunk a hegyről. Kötél volt most is kihúzva a sziklák mellé, amiken eléggé meredeken kellett aláereszkedni, viszont a talaj most nem volt jeges. Így kicsit nyugodtabban lehetett aláereszkedni, és folytatni az utunkat előre. Még mindig a ZT jelzést követve kezdtünk neki a félsziget nyugati oldalának bejárásának. Itt, mint említettem sokszor a szintek legyőzése nyújtott változatosságot utunk folyamán. Voltak latyakos csúszós részek, lépcsők, fa kikerülések. Folyamatosan haladtunk, megmásztuk a Gurbicza-tetőt, majd a Szarkádi-erdőn áthaladva érkeztünk el a Gejzír-mező közepén trónoló hegy Hálóeresztőnek nevezett csúcsához, ahol ellenőrző pontunk is leledzett (12,5 km).

Innen szalagozás vezetett minket a Z jelzéshez, amin megint csak elég hosszú utat kellett majd megtennünk, több ellenőrző pont is fel volt rá fűzve. Itt is kicsit dagonyázva haladtunk, mert eléggé sáros volt már ez a rész. Ahol árnyék volt, ott volt jó haladni, mert azon a részen fagyott volt a talaj. Föl-le haladtunk a különböző geológiai alakzatokon. Felértünk az adótoronyhoz, ami mellett elhaladva kiértünk egy aszfaltozott utcácskába, ami elvezetett minket a rév felől a település belsejébe vezető útra. Ezen is haladtunk kicsit, majd rövid idő utána a jelzés és mi is újra erdei úton találtuk magunkat, de nem is kellett sokat menni, mert újra egy ellenőrző pontba ütköztünk (14,9 km).

Itt almával kedveskedtek a rendezők. Kis szusszanás után lehetett is tovább haladni. Egy jó kis emelkedő következett, amin a Kopasz-hegy tetejéhez juthattunk el, az Akasztó-dombhoz. Ezen a részen kerestem az előző évben látott nagy méretű borotva pengét, de vagy nem vettem észre, vagy azóta már lába kelt, így nem sikerült újra látni. Egyébként az erdőt is igen megritkították ezen a részen, és lehet akkor esett áldozatul. Az Akasztó-domb egyébként már a Félsziget keleti oldalán helyezkedett el, így ennek a résznek a bejárása következett. Elég sokszor viszont láthattuk ezen a részen az Apátság jellegzetes épületét, ez vezetett utunkon. Ilyenkor beugrik egy nyári emlék, ami a Balaton 2x nevű Balaton átúszás volt, aminek a fél távjáig ez a panoráma volt a szemem előtt, és ez vitt előre. Persze akkor nem ilyen hűvös volt az idő, mert itt a magaslaton azért eléggé fújt a szél is, így a napsütés hatására kialakult melegebb hőérzetet eléggé lerombolta, ezért sokat nem is nézelődtünk, hanem haladtunk utunkon előre. Az útvonal mellett egyébként elég sok szép kilátással kecsegtető pont volt, így nyáron egy kirándulás erejéig látogasson el ide nyugodtan mindenki, mert az úthoz közel, rejtve helyezkednek el ezek a helyek, de hamar meg is közelíthetőek. Kis séta után viszont már meg is érkeztünk a Piactérhez, ahol azért nyáron, szombatonként jó kis termelői piac szokott helyet kapni. Itt a kövesutat követve haladt a Z jelzés, és mi is erre vettük irányunkat. Folyamatosan haladtunk lefelé, majd meg is érkeztünk a téli álmát alvó bazársorhoz, a kikötő mellett. Viszont mégis csak volt egy kis élet, mert következő ellenőrző pontunk is itt kapott helyet, és édességgel, valamint forró teával lehetett a fáradtság érzését csillapítani (16,4 km).

A frissítő után haladtunk is tovább. A nyáron oly sűrű forgalmat lebonyolító kerékpárút is igen ki volt halva, ezt csak most mi túrázók népesítettük be. Addig legalábbis, amíg el nem érkeztünk egy kis ösvényhez, ahol jelzésünk is fölfelé kanyarodott. Eléggé meredek szakasz következett most, segített az előrehaladásban a sok lépcső, de legalább ez sem volt most olyan csúszós, mint a tavalyi évben. Így törtünk előre a Barátlakások felé, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (17,7 km).

Ez a szakasz a naptól rejtett oldalán volt most a Félszigetnek, így nem is sokat időztünk az ellenőrző pontokon. Haladtunk tovább előre, és felfelé. Itt kesze-kusza kis ösvény volt a jelzett út. Sok helyen sáros is, mert idővel csak kikerültünk annyira a völgyből, hogy újra napsütéses részek is voltak, amitől a talaj viszont szépen meg s olvadt. A sár meg csak dagadt a cipőink talpán, amit néha sikerült is kicsit leverni róla. Itt is láthattuk, hogy sok helyen megnyírbálták az erdős részeket, mert a kopasz hegyoldalon most jobban el lehetett látni, mint előző évben. Kiemelkedtünk ismét annyira, hogy végig követhettük ez eddig megtett utunkat. Nem olyan nagy ez a Félsziget, de szinte mindent bejártunk, amit lehetett. Most még viszont hátra volt egy jó kis emelkedő, amit le kellett küzdeni. Végül aztán ezen is csak sikerült túljutni, és meg is érkeztünk a Kálváriához, ahol utolsó pecsétünket is megkaptuk (19,2 km).

Innen lesétálva már a településen is találtuk magunkat, és így már nem volt más hátra, mint a célba beérni. Tihany kis utcáin végül ez is sikerült, és az Általános iskolához visszaérve beálltunk mi is a sorba, hogy díjazásunkat átvehessük (20,6 km).

A sor nagy volt, viszont elég hamar sikerült eljutnunk az asztalokig, ahol megkaptuk oklevelünket, és kitűzőinket is. Viszont a mákos tésztáért már nem álltunk be, mert ott aztán már végtelennek tűnő sor kígyózott. Nekünk meg már nem volt kedvünk annyit ácsorogni. Kicsit itt szerencsétlenül jött ki a dolog, mivel a kisebb távok későbbi indulásának köszönhetően sokan egyszerre érnek be a célba, így itt feltorlódnak az emberek. Persze türelemmel ezt is ki lehet várni, de nekünk a leülés most jobban hiányzott, így kimentünk az udvarra kicsit pihenni.

Majd már csak a hazaút váratott magára. Kocsiba ültünk, és indultunk is. Útközben lassan ránk is sötétedett szépen, így el is telt ez a nap, minek végén már a jól megérdemelt pihenés volt csak.

A túra nagyon szép és jó volt. Hozta az előző évi hangulatot. Bízunk benne, hogy amíg meg lesz rendezve, és időnk úgy engedi mindig meg fogjuk látogatni. Vannak még persze télen a Balaton mellett túrák, de Tihanynak, azért mégis csak van egy másmilyen hangulata, és ezen a tájon barangolni mindig jó érzéssel tölt el mindenkit. Az ellátás már szokásosan jónak mondható ettől a szervező csapattól, így nem is kellett most sem csalódnunk. Minden korosztály képviselte magát a jelenlétével. Így látható, hogy a kisebb távokkal a fiatal és idősebb korosztályokat is ide lehet vonzani.

Köszönjük a szervezőknek a sok szépet és jót, amivel most is kedveskedtek a túra résztvevőinek. Jól éreztük magunkat és jól is telt el az a februári nap. Kicsit megint kiszakadtunk legalább a mindennapok szokásos kerékvágásából.

Köszönet a túratársaknak is, akikkel jól telt el ismét ez a túranap. Jó volt újra együtt, még egy szép élménnyel lettünk gazdagabbak.

Íródott Tárnokon, az Úr 2015. évében, Böjtelő havának 13. napján.

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila