Gercse 35

2012. november 24.

Üdv!

Mint mindig, most is az első feladat a rajt megközelítése volt. 7E, majd az 5-ös busz segítségével vágtam neki a feladatnak. A buszon lehetett látni a túrára igyekvő embereket. Itt sikerült is megismerkedni az egyik túratárssal, akinek még jöttek barátai, így volt társaság a 35 km teljesítéséhez. Így jobban is telt az idő, szinte elrepült a nap, de ne is rohanjunk ennyire előre.

A rajt helye a Szilfa utcában volt. 8-kor volt az indítás, de már akkor azért jó pár ember gyülekezett. Nem akartunk mi sem később indulni, mert a táv az úgyis annyi, meg persze azért sötétben sem akar az ember loholni. Szóval megismerkedtem leendő csapattársaimmal, majd a regisztráció után neki is vágtunk a túrának.

Egy kis kanyargás után az utcákon hirtelen melegítésnek egy szép lépcsősorral indítottunk. Majd az Apáthy-szikla érintése után - a jobb időben, valószínűleg szebb panorámával kecsegtető sziklafalon gyalogoltunk - az Árpád kilátóig vezetett utunk. Innen lefelé indultunk, s el is értük a Szépvölgyi utat, ahol a parkolóban sok futóval találkoztunk. A túra következő részén, a hegyen egymást kerülgetve haladtak el mellettünk, kis fennakadást okozva. Itt megint felfelé haladtunk tovább, szép kis emelkedőben. Majd lassan elérkeztünk első ellenőrző pontunkhoz, ahol nápolyival szolgáltak ki minket (5,4 km). 

 Tovább a Z+, majd Z jelzésen mentünk a Virágos nyereg mentén. Innen tértünk rá a S jelzésre, ami a következő jó pár kilométeren vezetett minket. Itt is elég ködös/párás volt az idő, s csak néha sejlett fel az alattunk elterülő táj. Szintén szép panorámát sejtetett így is a ködön átszüremlő látványa. Persze a lábunk elé is igen sűrűn kellett tekintgetni, mert az egyik kritikus részével itt találkoztunk a túrának, mert az út elég sáros volt, és persze kifelé lejtett is. Így küzdöttük el magunk az Alsó-Jegenye-völgyi ellenőrző ponthoz (13,1 km).

Tovább haladtunk a S jelzésen a völgyben, majd érintettük Solymár déli peremét, s a Kerek hegy felé vettük utunk. Itt is találkoztunk sáros résszel, a cipőnk talpa is ettől lett ragadós, s a sok barna falevél szépen ragadt rá. A S jelzéstől itt megváltunk, majd a K jelzés eléréséig szalaggal jelzett úton mentünk tovább. A kereszteződésben értük el harmadik ellenőrző pontunkat (17,2 km). Teát és banánt lehetett kapni. De volt még mogyoró, valamint szőlőcukor, sós ropi. Elég sok mindenben lehetett válogatni.

Haladunk a K jelzésen tovább. A kilátás innen már elég szép volt, szemben lehetett látni a János hegyet, a Khán Károly kilátót. Majd ismét lefelé vettük utunk. A Remete szurdokban, eléggé csúszós helyeken ereszkedtünk alá. A kövekre rakódó víz a levegőből nem könnyíti meg a dolgunk, eléggé igénybe vette a lábunkat. Ez volt a második kritikusnak mondható rész a túra alkalmával. De szerencsére sikerült túlvészelni a leereszkedést, igaz nem volt könnyű. A feltételek tényleg nem voltak jók. A Remete barlangot elhagyva következett negyedik ellenőrző pontunk (21,1 km).

Máriaremetei templom

Mentünk tovább a K jelzésen, majd lassacskán beértünk Máriaremetére. A domboldalon kis villák sorakoztak egymás mellet. Szép, rendezett település. A máriaremetei templomnál tértünk rá a K+ jelzésre, s megcsodálhattuk a templomot égbe törő tornyával egyetemben. Szép kis park van körülötte, megéri itt szétnézni annak, aki erre jár. A K+ jelzés itt a kövesutat követi, ezen elég sokat haladtunk, majd jutottunk ki Máriaremetéről, s a szalagozást folytatva eljutottunk a gercsei templomhoz, mely elég lepusztult állapotával hirdeti, hogy itt valamikor egy település volt, mára csak ennyi maradt meg belőle. De megvolt akkor is egy bizonyos kisugárzása a környezetnek. Az ellenőrző pont is itt volt, ahol finom meleg teát kaptunk. (26,8 km) Alábbi linken több minden megtudható a templomról.

Gercsei templom

Innen a szalaggal jelölt úton haladtunk tovább. Mellettünk sikló sárkányrepülővel próbálkoznak a levegőbe emelkedni. Kevesebb, mint több eredménnyel. Nincs már olyan nagy légáramlat, sőt nem is nagyon volt napközben. Nekünk kedvezett ez az időjárás, nekik nem annyira. Talán nekik is a túrázást kellett volna megpróbálni, nem pedig a repkedést, mert erre ez az időjárás tökéletes volt. A S jelzést elérve, szép kis emelkedővel a Hármashatár-hegy tövében felkaptatunk az Újlaki-hegy tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik az alattunk elterülő völgyre, valamint a repülők leszálló pályájára. Lehet innen látni a Khán Károly kilátót, valamint az  Erzsébet kilátót is. Itt álltunk össze egy csoportképre. Már nem volt sok a végéig. Innen megint aláereszkedtünk a völgybe, majd a Homok hegynél a Z és P körtúra jelzésen megint csak meredek részeken haladtunk tovább. Elég nyaktörő mutatvány volt ez is, a nedves talajon szintén nedves falevelekkel borított úton haladni. Szerencsére baj nélkül sikeresen vettük ezt az akadályt is. Egy idő után csak a P körtúra utat követtük, majd a szalagokkal jelzett utat, s meg is érkeztünk utolsó ellenőrző pontunkig, a Libanoni cédrusig. (31,1 km). 

Libanoni cédrus

„Budapesten, a II. Kondor út 5. alatti beépítetlen telek hátsó részén, az Apáthy-sziklától nem messze, Fedák Sári színművésznő egykori parkjának utolsó maradványaként áll a város egyetlen cédrusa, egy 120 éves libanoni cédrus. Több mint 12 méter magas, törzsének kerülete közel három méter.” (forrás:  Wikipédia)

Gomba a fatörzsön

Innen már csak műúton, szalaggal megjelölt utakon haladtunk tovább. Alulról is megtekinthettük az Apáthy-sziklát, melyen most is sokan voltak, gyönyörködni a kilátásban, mely eléjük tárul. A köd, és pára most már eloszlott, így bizonyára szebb kilátásban volt részük, mint nekünk, mikor pár órával korábban ott koptattuk a sziklákat. Egyre közeledett a cél, s a Szilfa utcába betérve szembesültünk vele, hogy sikerült végigmenni a kijelölt úton, s átvehettük okleveleinket, valamint az emlék kitűzőt, melyen a Gercse templomról készült nagyon szép kép díszelgett. A célban (33,1 km) mindenki ejtőzhetett egy kicsit, zsíros- és lekváros kenyérrel szolgáltak a rendezők, valamint üdítővel is lehetett a folyadékveszteséget pótolni. (Az út vége felé többen panaszkodtak, hogy a szervezők olyan ügyesen jelölték ki az utat, hogy a megfáradt vándornak egyetlen „vendéglátó ipari egység” sem esett útjába, egyéb folyadékok beszerzésének céljára…)

Kis pihenő után összeszedtük magunk, és mindenki hazaindult. Mindent összevetve nagyon jó kis túrán voltunk túl. Az időjárásra egy szavunk nem lehet, nagyon jó időt fogtunk ki így november vége felé. A köd kicsit rontott a látványon, de attól függetlenül a túra nagyon szép helyen vezetett. Jó néhányan választották szombati kikapcsolódásnak ezt a távot, de gondolom hozzám hasonlóan ők sem bánták meg, hogy rászánták magukat.

Csipet csapat :)

Köszönet a rendezőknek a lebonyolított túráért, a menetlevélen is nagyon szép pecsétek sorakoznak egymás után, mindegyik a Gercse templomot ábrázolja a kápolna felől nézve, alatta az adott ellenőrző pont nevével. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ezt a távot, mert megéri.

Köszönet a csapattársaknak is, hogy jelenlétükkel feldobták ezt a szombati napot, s vidámabban telt el ez a pár óra, s kilométer.

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

2012. november 25.

Bakony szurdokvölgyei 25

Üdvözlet!

Mikor láttam, a túra kiírását, megörültem, mert egy éve ősszel már jártam itt, túlélőtúrán vettünk részt. A Bakony Matton elég kihajtottuk a csapatot, és a Cuha völgye már a túránk végén volt, hulla fáradt volt mindenki, a lábaink is nagyon fájtak már, de még így is, hogy a figyelmemet megosztotta a koncentráció, megmaradt a táj szépsége. Vágytam ide vissza, hogy újra megláthassam az őszi bakonyi tájat, mert az itt húzódó vasútvonal is hazánk egyik legszebb pályájaként ismert, ami köszönhető a páratlan környezet és műtárgyak sokaságának.

Reggel Kelenföldről a szombathelyi vonattal indultam neki, veszprémi átszállással. Majd az uticél Zirc volt. Nem jártam még ezen a részen, mert az előző túra csak Porva-Csesznek vasútállomástól kapcsolódott be, és Vinyéig tartott. Szóval Zircen leszállva nem számítottam, hogy ilyen kisvárost találok majd itt. Volt szupermarket, meg minden, amihez a mai civilizált ember hozzá van szokva. Az állomást elhagyva, rövid séta után meg is lett a söröző, ahol a jelentkezési lapot kellett kitölteni, és a túra kezdetét is vehette. 

A városból észak felé kellett kijutni, és lassan az út is a vasút mellé szegődött, így a vasúti pálya mentén lehetett haladni. A vasúti menetrend ezen a környéken már évek óta szegényes, valamint az a bizonyos pallos is már sokat lebegett felette, de azért még van vasút, és van vonat. Sajnálatos módon a nem utasbarát menetrenddel akarják itt is az utaslétszámot olyan mértékben redukálni, hogy a bezárást napi szinten lehessen tartani. Persze a vasútvonal műemlék védettség alatt áll, így azért nem olyan könnyű tönkretenni. Mivel hithű mozdonyvezető vagyok, és hogy stílusos legyek, így engedtessék meg nekem ennyi kis kitérő is, hogy ezt a dolgot is megemlítem. Turisztikailag nagy a vonzása ennek a vidéknek, így egy okosan és jól átgondolt menetrenddel sokat lehetne a környék látogatottságát növelni.

A vasút mellett viszonylag sík terepen megyünk be a bakonyi hegyek közé, ami Zircről eleinte csak messzi dombocskáknak tűntek, azok most már körülölelik az embert, és megannyi vörösbe hajló levelű fájával kápráztatja el az arra tévedőket. Az ember szinte észre sem veszi, de már bent is van a Cuha völgyben. A természet látnivalói annyira lenyűgözik az embert, hogy szinte észre se lehet venni, hogy mennyire is haladunk az úton. Persze néhány helyen a turistautat keresztezi a patak, amin kisebb nagyobb szerencsével sikerül is átkelni. A kisebb szerencse az az, mikor a lábam alatt megugrott egy kő, és így sikerült is bal lábbal a vízfelszínbe belerúgni, és ahelyett, hogy a patakocska lett volna attilás, így én lettem vizes. De sebaj, majd megszárad. Szép az idő úgyis, a nap is sütöget, persze a nyári kánikula az csak szép emlék. Lassan így sikerül is az első szakaszon túllenni, ami 8,4km volt, s meg is érkezem az első ellenőrző ponthoz, Porva-Csesznek vasútállomás. A turistaháznál üdítővel, és gyümölccsel kínálják a túrázókat.

Innen ugyan úgy piros jelzésen visz tovább az út. Ez a rész a túra egyik legszebb szakasza. Bejutunk a Cuha szurdokba. Mellettünk a hegyek magasodnak, és ennél jobb nem is lehetne az idő. Persze már nem volt olyan a táj, mint tavalyi emlékeimben, mert akkor egy hónappal korábban jártunk ezen a részen. Sokkal melankolikusabb is volt már. A fák sem azok a nagyon színesek voltak, amikor még minden féle levél volt rajtuk, most már a sárga volt az alapszín, és persze a vörös is. Csendes volt az erdő. A vasútvonal alatt, mellett kanyargunk. Az út és a vasút a természet alkotta táj rabja, a völgy meghatározza a haladásunk irányát. Érdemes megfigyelni, hogy a vasút hogyan olvad bele a tájba. A műtárgyak kialakítása nem hivalkodó, nem üt el a környezettől. Alagutak, viaduktok váltják egymást. Ezt leírni nem is nagyon lehet, a legjobb az, amikor személyesen éli át az ember. A patak nem nagy. Folyása is csekély, tetején elszáradt vörösesbarna levelek úsznak. Nem kell nagyon megerőltetni magunk, amikor a gázlókon átkeljünk rajta, a vízszint szerencsére kedvező volt. Az út mentén ismertető táblákkal találkozhatunk, amiken a környéken jellemző állat- és növényfajokról kapunk tájékoztatást. Pihenő helyek is vannak, gondolván azokra, akik egy kirándulást terveztek ide, és itt szeretnének a természet lágy ölén egy kicsit feltöltődni a hosszú munkás napok után. Lassan a következő ellenőrző pont is elkövetkezik, ami Vinyén van. A büfébe betérve virág mintával kapunk igazolást arról, hogy jártunk itt. Aki akar, itt is vehet magához frissítőt, valamint zsírosdeszkával is pótolhatja az elvesztett energiákat.

Visszatér utunk a Cuha völgyéhez, majd folytatódik észak felé. Egy rét mellett halad az út. A Pakucs pihenő következik majd, ahol ismét csak egy ellenőrző pont van, mert át lett helyezve. Itt a félmaratont futók másik irányba folytatják az utat. Kapunk szaloncukrot is, nem hiába, közeledik az az időszak is. Aztán irány tovább az alsó Cuha szurdokba. Lélegzetelállító a táj szépsége. Az említett fák, a sziklák és a hangulat leírhatatlan szépséget mutat. Mindenki fényképez és a tájban gyönyörködik. Itt-ott a víz fölött sziklákon kell átkelni. Vannak helyek, ahol kisebb bevágáson kelünk át. Ott akkor egy kicsit megállt az idő. Petőfi mesterségét magamhoz véve, ámbár meg sem közelítve, az alábbi vers kezdő sorai ott fogalmazódtak meg, majd a célban az élmények hatása alatt, azokra visszaemlékezve folytattam is.

Óda a Cuhához

Vörösbe, barnába borult már az erdő.

Az avar is zörög a talpam alatt.

Ősz Apó itt van, újra eljött,

Csendesen csobog a Cuha patak.

Csupasz faágakon a szél citeráz,

Az égen húz megannyi vadliba.

Pocok, róka a télre készül,

Vissza húzódnak az odúba.

Sokat koptatott sínek mellett, 

Visz kanyargós túra út.

Hejj, te őszi színes Bakony!

Szívem ide még visszahúz.

Mikor kiért utunk a völgyből, kis tanácstalanság után felkaptattunk a Kenyeri hegyre, ami szép kis emelkedő volt. Akik ismerősek a Gerecsében a Bánya hegyen, hasonló élményekben lehet részük. Itt erdei ösvényen, faírtások mellett haladt tovább az út. Fent a fák koronáján át látni lehetett, ahogy a vadlibák köröznek, hangjukat messziről hallani lehetett. Nemhiába a Márton nap. A szalagokat követve értünk újra jelölt útra, s folytattuk tovább a táv megtételét immár a széllel jól megtűzdelt, erdőtől mit sem védett földúton. Már a nap is elbújt a felhők között. Itt kisebb-nagyobb emelkedők következtek, majd már egyszer csak úti célunk végállomása is előtűnt, a fák között, a Cseszneki vár. De a végéig még volt hátra néhány kilométer. Egy erdőbe kanyarodott újra utunk, itt a sudár fák újra csak a sárga leveleikkel bűvölte el a kirándulókat. De ez már nem tartott sokáig, mert már a főútról ide is elhallatszott a száguldó autók zaja. Lassan visszakeveredünk a civilizációba. A főút alatt nyíláson kell Csesznek felé menni. Aztán a piros keresztet követve, majd a zöld barlang jelölésen kellett tovább haladni. Ez megkerülte a várat alulról, s egy oldalsó emelkedőn a várba is fel lehetett jutni. Innen már csak pár méter volt hátra a célig. A vendégház ki volt táblázva, így el se lehetett téveszteni. A hátsó udvaron kialakított kerthelyiségben teát, zsíros kenyeret lehetett fogyasztani. Persze ami maradt a táska aljában annak is neki lehetett esni, nem is beszélve a babgulyásról, amit lehetett venni a vendégházban. A helyi kutyus nem nagyon akart ezekkel a dolgokkal megelégedni, így a kuka kifosztását tűzte ki célul, amivel a beérkezőket szórakoztatta.

A pihenő után nem volt más hátra, mint a buszmegállóba kimenni, és Zircre átutazni. A busz jól megtelt a haza utazó túrázókkal, de azért mindenki felfért. A hulló falevelek megnehezítették a közlekedő Bz motorvonat útját, s a fél órás késéssel már kérdésessé vált, hogy sikerül e elérni a csatlakozást Veszprémben. Szerencsére szóltak, és az a kedvező döntés született, hogy mindenkit megvárnak, így nem kellett további másfél órát Veszprémben eltölteni, s mindenki már csak az otthonra gondolt, ami egyre közeledett.

Mindent összevetve egy szép túrán volt túl az, aki eljött és részt vett rajta. Az idő is megfelelő volt. Tömeg nem volt, így nyugodtan tarthatta mindenki a tempóját, nem kellett feltartani senkit. Jó és szép élmények maradtak meg megint csak a Cuha völgyéről.

Köszönet a szervezőknek!

Ide kattintva képalbum jelenik meg. 

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2012. november 13.