2016.02.06.
Reggel
időben keltünk szokásosan, hogy időben a túránk rajtjában lehessünk. Egyik
társunk vonattal érkezett, őt még az állomáson felszedtük, és hárman így vettük
célba Tihanyt. Kocsival két óra alatt oda is értünk. Még parkolóhelyet is
sikerült találni, így egy gyors szerelvény igazításon átesve indultunk is
nevezni.
A
korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem is lepődtünk meg, hogy az iskola
előtt már sor kígyózott. közkedvelt túra ez, ahogy már észrevettük, és a jó időjárás
ígérete még több embert vehetett rá, hogy nekivágjon ennek a mai napnak.
Szóval kivártuk szépen a sorunk, majd sikerült is nevezni, és neki is
indulhattunk ennek a mai túrának.
Az
idő még kicsit csípős volt, de egy felhő sem volt az égen, így jó időnek
nézhettünk elébe. A rajtban már egyből kaptunk rudit, amit még gyorsan el
lehetett majszolni. Mikor a nevezésnél sorban álltunk, már felhívták a túrázók
figyelmét, hogy az útvonal változott az előző évekhez képest, így ne rutinból
induljon neki az ember. Az iskolát elhagyva így balra kellett fordulni és a
szalagozást követve a piac felé vettük az irányt. Itt már az árusok ki is
pakolásztak, és a korán kelők már vásárolgathattak is, feltéve, ha a 8 óra
utáni időpontot korainak vesszük. A piac másik oldalán a Z sávot követtük. Így
kezdtünk szépen emelkedni az Akasztó domb felé. Máskor túránk vége felé
szoktunk erre járni, így most legalább a reggeli képét is megtekinthettük a
füredi térségnek, és mivel csak minimális szél volt, és a látótávolság is nagy
volt, így szinte az egész keleti része belátható volt a Balatonnak. Persze
azért, hogy ne csak a jóról szólhasson az ember, meg kell említeni, hogy jó
néhány rudis csomagoló papírral találkozhattunk már útközben… A rendezők eleve
felhívják a figyelmet, hogy nem akarnak felesleges hulladékot generálni, ezért
mindenki vigyen magával bögrét is, hogy az ellenőrző pontokon osztogatott
frissítőkből kaphasson. Aztán meg szembe találjuk magunkat a túrázók által
szétdobált szeméttel. Ezt másra nem is lehetne fogni, mert ilyen ellátást csak
mi kaptunk… Lassacskán viszont felértünk a domb tetejére, ahol első ellenőrző
pontunk is volt (0,7 km), ahol persze kuka is volt, ha valaki a közben
felgyülemlett szemetétől szeretett volna megszabadulni…
A
dombról lefelé a Z jelzés mentén indultunk tovább. Itt egy darabig, az eddig
megszokottól eltérően vissza útirányban haladtunk. Leérkezve a kövesúton
áthaladtunk, majd szembe nekivágtunk a másik domb oldalának, hogy a jellegzetes
antennákat megközelítve azok mellett is elhaladjunk. Az antennák után nem
sokkal letértünk a Z+ jelzésre, majd az útjelző táblákat és a szalagozást is
követve az Átjáró-kúp felé vettük az irányt. Ide megékezve az Átjáró-barlangnál
következő ellenőrző pontunkat is megtaláltuk (2,4 km). Itt egy mozgó geoláda is
helyet kapott, ahol egy gyors logolás is belefért az időbe.
Az ellenőrző ponton kapott pez cukorkát bontogatva nekivágtunk a következő
szakasznak. Néhol kidőlt fák akadályozták, vagy inkább csak lassították az
embert az előre haladásban. Előző évekhez képest viszont jól haladtunk ezen a
részen. Az éjszakai fagy szépen eresztett ki, ahol a nap érte a talajt. Így a
felső rész már kezdett csúszós lenni, de ez nem hasonlítható össze azzal a
faggyal, amivel előző években már találkoztunk. Az Aranyház-gejzírkúpra
felmászva sokan fotózgatták a tájat, ennyi kis kitérőt megérte beiktatni, mert
nem csak arról szól ez a túra, hogy rohanjunk rajta végig, küzdve az órával,
hanem azért egész jól be lehet járni a félszigetet is, és mindenhonnan gyönyörű
látványt nyújt jellegzetes tihanyi kilátásával a Balaton ezen része. A S+
jelzésen haladtunk most már lefelé a félsziget déli csücskét megcélozva.
Különböző geológiai képződmények mentén haladtunk így egyre lejjebb. A ZT
jelzésre váltottunk, majd kis idő múlva a S jelzésen haladhattunk tovább. Ez új
szakasza volt ennek a túrának, ezt a részt még nem jártuk be eddig. Az Újlaki
templom mellett értünk el a part közelébe, lépcsőkön lefelé haladva a Szörf
iskola mellett találtuk magunkat. Itt az utat kellett követni, szalagozásunk
erre vezetett. Szemben a másik oldalon jól látszott az autópálya jellegzetes
hídja, és a szántódi dombok vonulata. Szép napsütéses idő volt már ekkor. A víz
szikrázóan verte vissza a Nap sugarait. A part menti nádasban különös
hangversenyt adtak a jégtáblák, ahogy a hullámzás hatására egymáshoz verődtek.
Így közelítettük meg következő ellenőrző pontunk a horgász tanyáknál, ahol
forralt bor, forró tea, és pogácsa is várt minket (5,4 km).
Kis
pihenő után indultunk is tovább. A sík terep nem sokáig tartott, mert rövidesen
lépcsők mentén vitt minket szalaggal kijelölt utunk. Következő pontunk legmagasabb helyén helyezkedett el Tihanynak, így fogyasztani is kellett a
magasságot. Ezen a szakaszon már jobban lehetett találkozni sáros részekkel,
hiszen a Nap itt már egy jó ideje tudta cirógatni sugaraival a fagyott talajt,
ami ezt azzal hálálta meg, hogy fel is engedett, és a sok sár az erre járó
túrázók cipőjébe kapaszkodhatott. A ZT jelzést újra elértük, és ezen haladtunk
tovább. A Lóczy Lajos gejzírösvényen folytattuk így utunk. Máskor ezt a részt
is a másik irányból szoktuk bejárni. Ez teljesen végig vonul a félsziget nyugati
oldalán, gyönyörű kilátást nyújtva a Balaton ezen részére is. Lehetett is
nézelődni elég jól, mert az időjárás nem nagyon akart elromlani, a pára sem
volt olyan sok, így még a Badacsony jellegzetes vonulatát is lehetett látni a
távolban. Különös képet mutat ilyenkor a tó, pár hónap és nyüzsög majd a part a
sok pihenni, vagy épp szórakozni szándékozó emberektől, ám most még téli álmát alussza
a környék. Haladtunk is előre a sok nézelődés közepette, hol fel, hol lefelé
tartott utunk, de azért sokkal többet mentünk felfelé. Így érkeztünk el a
Csúcs-hegyhez, majd a már jól ismert emelkedőn is sikerült lassacskán följutni
a tetejére. Máskor itt kötelek segítségével szoktunk leereszkedni, most viszont
erre sem volt szükség a feljutáshoz. Nem tudom, mi lett volna, ha olyan jó kis
lefagyott rész lett volna ez, mint amit már azért sikerült itt tapasztalni. A
Csúcs-hegy tetején fújtattunk egy picit, aztán a másik oldalon elkezdtük az
ereszkedést. Ez a szakasz nagyon látványos, sok néznivalóval, nagyon jó kilátó
pontokkal rendelkezik, sokan fényképezték ezt a szakaszt és a környező tájat
is. A ZT aztán egy elágazáshoz érkezett, és itt az útjelző táblát követve
kisvártatva a következő ellenőrző pontot is megtaláltuk (9,7 km).
Az Apáthi-hegy kilátó pontja volt ez. A nevét sem véletlenül kapta, mert
gyönyörű kilátás nyílt az alattunk elterülő tájra. A Külső-tó jellegzetes
nádassal benőtt felülete, kicsit odébb a Belső-tó, majd mögötte a szemet vonzó
apátság jellegzetes alakja, amit keretbe foglalt a Balaton ragyogóan tükröződő
felszíne. Innen lehetett látni a kígyózó sort magunk előtt, ahogy az emberek az
úton egyre csak haladnak előre. Lehetett látni a rajt környékén a sok autót,
mint az sejthető volt, nagyon sokan választották ezt a mai napot túrázásra.
Nem
sokat időztünk aztán, bár a látvány igen marasztalta az embert, de hát nem csak
nézelődni jöttünk ide. Most visszafelé indultunk a jó sáros úton, mert a fagy
már régen kiengedett, és sokan is jártak már előttünk ezen a részen, így jól
fel is vágták az utat, lehetett dagonyázni. Az útkereszteződésnél megint csak a
ZT jelzés következett, ami mentén folyamatosan ereszkedtünk lefelé, hogy mi is
elérjük az előbb látott útvonalat. Előtte viszont a hegy lábánál a templomhoz
megérkezve újabb ellenőrző pont volt, amint ezt már előző túrákon is
megszokhattuk, most viszont az ellátás más volt, mint az itt megszokott,
hiszen a forralt borozás már megvolt a horgásztanyáknál, így itt almával
kedveskedtek nekünk a rendezők (11 km).
Innen
csak kis emelkedőkkel, lejtőkkel tarkított szakaszon meneteltünk tovább. Nagy
ívben megkerültük a Külső-tó víztükrét, ami inkább nádas volt. A gémeskút is
vízben állt a szélén, nem hiába magas volt most a Balaton vízállása. Valószínű,
hogy azért az is kihat erre a részre is. Lehet látni olyan térképet is a
Balatonról, amikor még olyan magas volt a víz állása, hogy nem félsziget volt
ez a hely, hanem sziget. Nyílván a Külső-tó ekkor közös vízfelületet alkotott a
Balatonnal. Egy helyen az előző évhez hasonlóan a fák közé mentünk fel, ott
vitt minket a szalagozás, mert lentebb már a víz állta utunk. Itt lehetett
érezni vadak szagát, és patáik nyoma is elég sűrűn szabdalta fel a földet.
Valószínű ezen a helyen etetik őket, vagy épp inni járnak erre a vidékre.
Persze itt is lehetett látni eldobált sörös-, és konzervdobozokat is. Ezt már
viszont nem a túrázók hagyták ott, mert azért látszott rajta, hogy az idő már
kicsit kikezdte. Még jó, hogy természet védelmi területen jártunk, mi lett
volna, ha csak amolyan mindennapi erdei tájba botlunk… A szalaggal jelzett
utunk a szőlők megkerülése után a Z∆ jelzésbe futott, és immár itt haladtunk
tovább. Ez a rész is jó sáros volt, traktorok nyomaiban lépkedtünk szántás és
szőlőtőkék határolta területek között. Nemsokára köves útra értünk és egy
forduló után következő ellenőrző ponthoz értünk, ami a Nagy pincénél foglalt
helyet (14,1 km).
Itt
aztán jó sokan verődtek össze. Itt már a két kisebb táv útvonala is össze
kapcsolódott, ezért is lettek olyan sokan. Nem sokat várakoztunk, a
szerelésből is lehetett levenni, mert emelkedős szakasz következett, és ha nagyon
kimelegszik benne az ember, akkor már nem esik olyan jól az emelkedő. A Nap is
kitartóan szórta fényét, ebben a kora februári időpontban. Neki is vágtunk a
hegy oldalának, jó kis emelkedős szakasz vitt minket fölfelé. Itt is jellemzően
szőlőtőkék övezték utunkat. Jól bele is melegedtünk az emelkedőbe, de azért
nemsokára következett az újabb ellenőrző pont a Kis-erdő-tető ( 14,5 km).
Itt
szusszantunk egyet, és nekivágtunk a következő szakasznak, aminek az első része
azért szépen kirajzolódott előttünk, mert itt is sorban lehetett látni az
embereket ahogy sorjáztak az úton. Kis lejtős szakasz következett, amikor is
átvágtunk a kövesúton, innen újra felfelé vettük az irányt. A hegy oldalában
szinte egyszemélyes gyalogúton haladtunk a ZT jelzésen, ami körbevitt minket az
Óvár-hegyen. Elég nagy volt itt a tumultus, az emberek egyesével álltak egymás
mögött, és szép óvatos tempóban araszoltak előre, így mindenki ebben a tempóban
haladt folyamatosan. A hegy északi részéhez érve lépcsőn, majd egy jó sáros, és
ezáltal csúszós szakaszon haladtunk lefelé. Aztán elfordultunk jobbra, így a
hegy takarásában meneteltünk tovább. Ez a része hideg volt a túrának, mert a Napot
jól ki is takarta, így észre lehetett venni, hogy mennyit hűlt az idő. Így
közelítettük meg a Barátlakásokat, most itt nem volt ellenőrző pont. Ott is
sokan fényképezték az ember eme nyomát a természetes tájban. Sok kutyás túrázó
is összeverődött ezen a részen, aztán mindig csak azt hallgattuk, hogy valami
trappol mögöttünk, aztán rohangáltak az állatok fel és alá. A hegy másik
oldalához érve már nem voltunk olyan magasan, de ami még hátra volt, azt egy
meredek rész legyőzésével sikerült magunk mögött hagyni. Itt is sokan
várakoztak, hogy le tudjanak jutni a hegy oldalából, így erre kényszerültünk mi
is, de aztán csak sorra kerültünk, aztán hamarosan már lent is voltunk. Itt az
úton átkelve megint csak a szép kilátásban gyönyörködhettünk. A füredi öböltől
egészen körbe Siófokig el lehetett látni, és mindenütt az a nagy kék víz terült
el. Beugrott egyből az emlékkép, a nyári öböl átúszásról, hogy milyen jó meleg
is volt akkor, és a víz is mennyire jó volt az idő tájban. Most a part mellett
kristály tiszta volt a víz, így láthattuk a tó fenekét. Nem voltak most fürdőzők, és
szél által keltett nagy hullámok, amik megzavarják a víz tükrét. De már csak
pár hónap, és kezdődik újra a szezon és itt is lesz a következő balatoni nyár.
De most a Téli Tihanyon voltunk, így aztán mehettünk is tovább. A kikötő felé
vettük az irányt, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (17,5 km).
Itt
kaptunk ropit és nápolyit, kis frissítőül az előttünk lévő szakasz előtt.
Kellett is, mert a partot elhagyva először lépcsőzés következett, majd
szerpentines úton haladtunk újra felfelé. Ez megint csak egy nagy zarándoklat
volt, sok ember verődött itt össze. Szép házak között jutottunk így egyre
magasabbra a Z∆ jelzést követve. Amikor a tetőhöz értünk, a Tihanyi Echohoz
jutottunk. Egyből beugrott az Ötvös Csöpi jelenet, amikor „Matula bácsi”
testesíti meg a tihanyi visszhangot, és visszhangozza a német turisták által
kiabált mondatokat... Innen tovább haladtunk a jelzések által kijelölt úton, és
így érkeztünk meg a Kálváriához, túránk utolsó ellenőrző pontjához (18,5 km).
A
Kálváriától a domb oldalán indultunk el lefelé, majd az apátság épületéhez
jutottunk. Itt újra megszemléltük a panorámát, mert valahogy ezzel sosem lehet
betelni. Az apátság épületéről is elkészíthettük az ezredik fotónkat, mert hát
mindig más ez a rész valahogy, és haladtunk újra lefelé, immár céltudatosan az
általános iskola felé. Ide megérkezve aztán jöhetett az újabb sorban állás.
Nagyon sokan verődtek itt már össze, a sor vége majd az udvar közepén volt, de
ahogy lassacskán haladtunk előre, a sor egyre csak nőtt, és már majdnem az
udvar másik végén volt a tömeg, mire mi az épületbe araszoltunk. A lépcsőkön
állva egy másik sor is kialakult, ők az ennivalóért álltak sorban. Aztán mi is
csak sorra kerültünk, vagy egy fél órát állhattunk, mire megkaphattuk
kitűzőinket és emléklapjainkat (19,8 km). Sok türelmetlen ember volt a sorban,
de korábbi évek tapasztalata, hogy sokan gyűlnek össze a végére, a kisebb távon
később indulók is csak ekkor érnek már be, így nem lehet mit tenni. Ha rosszabb
lett volna az idő, biztos nem jönnek ennyien, de ezzel meg nem lehet számolni.
Szóval türelmesnek kell lenni, ha sokan indulnak, ez ezzel jár.
Az ellátás még virsli volt és kenyér, de mi ezt már nem vártuk meg, ennyit nem
akartunk megint sorban állni.
Megcéloztuk
a kocsit, aztán lassacskán indultunk haza. Újra a két órás autókázás
következett, ebben a szép időben az is élvezetes volt, a sok emléket pedig jól
elraktároztuk.
Jól
éreztük magunkat egész nap. A szép idő, a táj, és a vidám társaság hozzájárult
ahhoz, hogy nagyon jó emlékekkel lettünk újra gazdagabbak. A sorban állás
minket annyira nem viselt meg, ha türelmetlenkedik az ember, azzal nem jut
előre. Az ellátás is jó volt, mondhatni ettől a gárdától már a megszokott
minőség. Bosszúságot számomra csak a szemetelő emberek okoztak, mert nem hiszem,
hogy olyan nagy fáradtság lett volna azt a kis szemetet, amit termelnek
valamelyik kukába beledobni, de úgy látszik ez nagy elvárás a mai világban.
A
kisebb távokon is sokan indultak, családok, idősebbek is szép számmal
képviseltették magukat.
Köszönet
a rendezőknek az újabb jó túráért és a kitartó lebonyolításért! Nem lehetett
könnyű ennyi embernek az igényeit kielégíteni. Jó és szép volt ez a más fajta
útvonal, talán még jobban is tetszett, mint az eddig itt megszokott. Páros és
páratlan években lehetne mindig így variálni, és hol így, hol úgy kellene
teljesíteni, mert jó volt azért új részeket is bejárni, valamint az eddigi
részeket is máshogy megközelíteni.
Köszönet
illeti a túratársakat is, akikkel együtt élhettük át ezt a balatoni túrát, és
ezt a szép napot!
Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila
Íródott
Tiszadadán, az Úr 2016. esztendejében, Böjtelő (Jégbontó) havának 9. napján.
