2015.
február 7.
Előző
évben is részt vettünk ezen a túrán, és jól éreztük magunkat, így adta is magát
a gondolat, hogy idén is részt vegyünk rajta. Most kis csapatunk négy fővel
vágott neki a napnak. Tihanyba utazásunk most autóval történt, mert sajnos a
vasúti és közúti tömegközlekedést még mindig nem sikerült összehangolni, pedig
már évek óta meg volt rá az ígéret… Szóval így végül az autós utazás felére
redukálta az eljutási időnket, így nem is annyira friss időben kellett
felkelnünk, de azért még így is sötét volt, mikor csörgött az óra. Szóval a kis
autókázás után meg is pillanthattuk a Balaton egyik ékét, a tetején díszelgő
apátsággal, magasba nyúló tihanyi félszigetet.
Ha
már fürdeni nem lehet, legalább télen is kikapcsolódást nyújt ez a környezet.
Személy szerint nagyon szeretem a magyar tengert, így mindig jól eső érzéssel
tölt el a nagy víztükör látványa. Nyaralás, átúszás, kerékpározás, amit az éven
nyújtani szokott, és most a túracipőt is lehet a környezetében koptatni.
Szóval
az általános iskolába megérkezve hamar átestünk a rajtolás szokásos menetén,
most nem volt akkora tömeg a rajtban, mint előző évben, de így is futószalag
szerűen jutottak túl rajtunk a rendezők. Nem hiába, eléggé kedvelt túrának
tűnik, a rövidebbnek mondható családi távok sokakat csábíthatnak a
teljesítésére.
A
rajtból elindulva egyből kaptunk a kezünkbe egy téli fagyit, hogy a folyamatos
ellátásról is szó essék. Napsütéses, ámbár hűvös idő ígérkezett a nap folyamán,
amit a néha megélénkülő hűvös szél csak tetézett. Jól felöltözve, minimális
havon, fagyott talajon vágtunk neki a táv legyőzésének. A Belső-tó partján, kis
földúton haladtunk előre, és megcsodálhattuk a soha meg nem unhatatlan tihanyi
panorámát. A kevés nádas mögött kacsák úszkáltak a víz tükrén, mert annyira
hideg nem volt, hogy befagyjon. A nap is szépen sütött a tájra, jól is esett,
hogy a nyílt téren nem csak a szél az, ami az arcunkat nyalogatja. Kis idő után
viszont el is kezdődött az emelkedés is a S+ jelzésen nekivágtunk fölfelé a
Hármas-hegynek. Ha kicsit fáztunk is, az egyből elmúlt az emelkedőnek
köszönhetően, valamint a kocsiban elgémberedett izmaink is egyből üzemi hőfokra
jutottak. A kirakott táblácskákat követve viszont hamarosan el is értünk az
Átjáró-barlanghoz, ahol első ellenőrző pontunk volt (1,4 km).
Itt
túró rudit kaptunk a pecsétünk mellé, majd mehettünk is tovább. A kis jelzett
ösvényen bujkálva haladtunk előre. Időnként eléggé jeges részek is voltak, így
kellett is figyelni, hogy hová is lépünk, mert hamar pórul is járhatott volna
az ember. Haladtunk a jelzésen, az előttünk lévők után, de aztán csak azt
vettük észre, hogy mindenki fordul vissza. Egy jó kis tömeges eltévedésbe
sikerült belekeverednünk, így mehettünk vissza. Még jó, hogy annyi úttal van
szabdalva a félsziget, így hamarosan visszatérhettünk a ZT jelzésre, és már a
jó nyomon voltunk. Visszaereszkedtünk így a Belső-tó partjára, majd a nyugati
oldala mellett elhaladva érkeztünk meg a Kis-Erdő-hegy lábához. Ha meg már ott
volt a hegy, miért is ne vezetett volna fölfelé rá a túra útja. Így mi is nekikezdtünk
az emelkedésnek, és a sziget öleléséből egyre jobban emelkedtünk fölfelé, hogy
megcsodálhassunk az alattunk elterülő táj látványát. Így már az ember nem is
bánja, hogy ilyen emelkedőket kell leküzdenie, mert a látvány az kárpótol a „szenvedésért”. A hegy gerincén kaptattunk fölfelé, következő ellenőrző pontunk
is itt volt (3,9 km).
A
ZΔ jelzést követve jutottunk le a hegyről, ami megint csak csúszósságáról lesz
emlékezets, de szerencsére jól tapadtak azért a cipők. A nap melegítő hatása a
jeget kicsit megeresztette, így vizes volt néhány helyen a föld teteje, ezért
még csúszósabb volt a talaj. Innen szalagozást kellett követnünk, és így
érkeztünk el a Külső-tó széléhez, majd ezt is elkezdtük körbe kerülni. Elég sok
vad lehet a környéken, mert a fagyott patanyomok erről árulkodtak, valamint
takarmány is volt nekik ide kiszórva, amit elég gyakran jöhetnek látogatni az
erdők állatai. Most a tó jobban ki volt áradva, mint előző évben, így nem
tudtunk a szekérúton haladni, mert az víz alatt volt, így mellett a hegy
lábánál haladva kerültünk egy szakaszon. Ez egy sík, monoton rész volt. A mezőn
egyre jobban eresztett a fagy, így jó adag sár ragadt a cipőinkre, ezért egy kis
dagonyában is volt részünk, persze a későbbiekben a napsütötte helyekre ez
jellemző is maradt. Vízválasztó lehetett valamilyen szempontból a Balaton, mert
a déli országrészekben, a napokban elég jó kis havazás volt, ami ezt a
környéket már elkerülte. Az Apáti-hegy lábához érkeztünk ekkor, és a romtemplom
mellett következő ellenőrző pontunk is helyet kapott (7,1 km). Itt egy kis
szusszanót is tartottunk, na nem azért mert, annyira lefárasztott volna minket
a mögöttünk lévő szakasz, hanem mert a jó ellátásban részesülve, ezek
kiélvezésére mindenképp időt szakítottunk. Aki ott volt, az úgyis tudja, hogy a
szervezők mivel kedveskedtek a túrázóknak, így nem is mondanék róla többet, aki
tudni akarja, az jövőre vágjon neki.
Mikor
mindent elfogyasztottunk, rendbe szedtük magunkat és jöhetett az újabb
emelkedő. A S és ZT jelzésen indultunk neki az Apáti templomtól a Csúcs-hegy
megtámadásának. Ez jóformán egy folyamatos felfelé vándorlás volt. Szépen
haladtunk is, először az Apáti-hegyet érintettük, majd a Nyereg-hegy
következett. Az idő tökéletes volt, már eléggé jól sütött a nap, így nem volt
olyan hideg érzete az embernek sem, meg a nemrégiben magunkhoz vett fűtőelemek
egész jól dolgoztak. Így elég jó iramban lehetett haladni. Egyre jobban kiemelkedtünk
ismét a félsziget síkjából és a már sokat megénekelt balatoni panoráma
lélegzetelállító szépségével kezdett előttünk, feltárulni. Meg-megállva néztünk
mindig szét, mert azt hiszem ez is egy olyan látvány a magyar ember számára,
ami örökre beleég az emlékezetébe, ha egyszer látja, és örökké tartó szerelem
fogja ez után ehhez a tájhoz kötni. Viszont már a kis fenyves pamaccsal
ellátott Csúcs-hegy is előttünk volt már, ahol ismét csak ellenőrző pont is
volt (9 km). Túránk legmagasabb állomásához is érkeztünk itt egyben, magasabbra
nehéz is lett volna jutni, mivel a félsziget legmagasabb pontja is a Csúcs-hegy
egyben. Innen már jobban voltak tagolva a szintek. Idáig folyamatosnak volt mondható
a felfelék, és lefelék megoszlása, viszont most jött a hullámvasutazás. Egymást
sűrűbben váltó lejtők és emelkedők következtek.
Az előző évi túránk legnehezebb pontja itt jött el, szerencsére most könnyebben
sikerült lejutnunk a hegyről. Kötél volt most is kihúzva a sziklák mellé, amiken
eléggé meredeken kellett aláereszkedni, viszont a talaj most nem volt jeges.
Így kicsit nyugodtabban lehetett aláereszkedni, és folytatni az utunkat előre.
Még mindig a ZT jelzést követve kezdtünk neki a félsziget nyugati oldalának
bejárásának. Itt, mint említettem sokszor a szintek legyőzése nyújtott
változatosságot utunk folyamán. Voltak latyakos csúszós részek, lépcsők, fa
kikerülések. Folyamatosan haladtunk, megmásztuk a Gurbicza-tetőt, majd a
Szarkádi-erdőn áthaladva érkeztünk el a Gejzír-mező közepén trónoló hegy
Hálóeresztőnek nevezett csúcsához, ahol ellenőrző pontunk is leledzett (12,5
km).
Innen
szalagozás vezetett minket a Z jelzéshez, amin megint csak elég hosszú utat
kellett majd megtennünk, több ellenőrző pont is fel volt rá fűzve. Itt is
kicsit dagonyázva haladtunk, mert eléggé sáros volt már ez a rész. Ahol árnyék
volt, ott volt jó haladni, mert azon a részen fagyott volt a talaj. Föl-le
haladtunk a különböző geológiai alakzatokon. Felértünk az adótoronyhoz, ami
mellett elhaladva kiértünk egy aszfaltozott utcácskába, ami elvezetett minket a
rév felől a település belsejébe vezető útra. Ezen is haladtunk kicsit, majd
rövid idő utána a jelzés és mi is újra erdei úton találtuk magunkat, de nem is
kellett sokat menni, mert újra egy ellenőrző pontba ütköztünk (14,9 km).
Itt
almával kedveskedtek a rendezők. Kis szusszanás után lehetett is tovább
haladni. Egy jó kis emelkedő következett, amin a Kopasz-hegy tetejéhez
juthattunk el, az Akasztó-dombhoz. Ezen a részen kerestem az előző évben látott
nagy méretű borotva pengét, de vagy nem vettem észre, vagy azóta már lába kelt,
így nem sikerült újra látni. Egyébként az erdőt is igen megritkították ezen a
részen, és lehet akkor esett áldozatul. Az Akasztó-domb egyébként már a
Félsziget keleti oldalán helyezkedett el, így ennek a résznek a bejárása
következett. Elég sokszor viszont láthattuk ezen a részen az Apátság
jellegzetes épületét, ez vezetett utunkon. Ilyenkor beugrik egy nyári emlék,
ami a Balaton 2x nevű Balaton átúszás volt, aminek a fél távjáig ez a panoráma
volt a szemem előtt, és ez vitt előre. Persze akkor nem ilyen hűvös volt az
idő, mert itt a magaslaton azért eléggé fújt a szél is, így a napsütés hatására
kialakult melegebb hőérzetet eléggé lerombolta, ezért sokat nem is nézelődtünk,
hanem haladtunk utunkon előre. Az útvonal mellett egyébként elég sok szép
kilátással kecsegtető pont volt, így nyáron egy kirándulás erejéig látogasson
el ide nyugodtan mindenki, mert az úthoz közel, rejtve helyezkednek el ezek a
helyek, de hamar meg is közelíthetőek. Kis séta után viszont már meg is
érkeztünk a Piactérhez, ahol azért nyáron, szombatonként jó kis termelői piac
szokott helyet kapni. Itt a kövesutat követve haladt a Z jelzés, és mi is erre
vettük irányunkat. Folyamatosan haladtunk lefelé, majd meg is érkeztünk a téli
álmát alvó bazársorhoz, a kikötő mellett. Viszont mégis csak volt egy kis élet,
mert következő ellenőrző pontunk is itt kapott helyet, és édességgel, valamint
forró teával lehetett a fáradtság érzését csillapítani (16,4 km).
A
frissítő után haladtunk is tovább. A nyáron oly sűrű forgalmat lebonyolító
kerékpárút is igen ki volt halva, ezt csak most mi túrázók népesítettük be.
Addig legalábbis, amíg el nem érkeztünk egy kis ösvényhez, ahol jelzésünk is
fölfelé kanyarodott. Eléggé meredek szakasz következett most, segített az
előrehaladásban a sok lépcső, de legalább ez sem volt most olyan
csúszós, mint a tavalyi évben. Így törtünk előre a Barátlakások felé, ahol következő
ellenőrző pontunk is volt (17,7 km).
Ez
a szakasz a naptól rejtett oldalán volt most a Félszigetnek, így nem is sokat
időztünk az ellenőrző pontokon. Haladtunk tovább előre, és felfelé. Itt
kesze-kusza kis ösvény volt a jelzett út. Sok helyen sáros is, mert idővel csak
kikerültünk annyira a völgyből, hogy újra napsütéses részek is voltak, amitől a
talaj viszont szépen meg s olvadt. A sár meg csak dagadt a cipőink talpán, amit
néha sikerült is kicsit leverni róla. Itt is láthattuk, hogy sok helyen megnyírbálták
az erdős részeket, mert a kopasz hegyoldalon most jobban el lehetett látni,
mint előző évben. Kiemelkedtünk ismét annyira, hogy végig követhettük ez eddig
megtett utunkat. Nem olyan nagy ez a Félsziget, de szinte mindent bejártunk,
amit lehetett. Most még viszont hátra volt egy jó kis emelkedő, amit le kellett
küzdeni. Végül aztán ezen is csak sikerült túljutni, és meg is érkeztünk a
Kálváriához, ahol utolsó pecsétünket is megkaptuk (19,2 km).
Innen
lesétálva már a településen is találtuk magunkat, és így már nem volt más
hátra, mint a célba beérni. Tihany kis utcáin végül ez is sikerült, és az
Általános iskolához visszaérve beálltunk mi is a sorba, hogy díjazásunkat
átvehessük (20,6 km).
A
sor nagy volt, viszont elég hamar sikerült eljutnunk az asztalokig, ahol
megkaptuk oklevelünket, és kitűzőinket is. Viszont a mákos tésztáért már nem
álltunk be, mert ott aztán már végtelennek tűnő sor kígyózott. Nekünk meg már
nem volt kedvünk annyit ácsorogni. Kicsit itt szerencsétlenül jött ki a dolog,
mivel a kisebb távok későbbi indulásának köszönhetően sokan egyszerre érnek be
a célba, így itt feltorlódnak az emberek. Persze türelemmel ezt is ki lehet
várni, de nekünk a leülés most jobban hiányzott, így kimentünk az udvarra
kicsit pihenni.
Majd
már csak a hazaút váratott magára. Kocsiba ültünk, és indultunk is. Útközben
lassan ránk is sötétedett szépen, így el is telt ez a nap, minek végén már a
jól megérdemelt pihenés volt csak.
A
túra nagyon szép és jó volt. Hozta az előző évi hangulatot. Bízunk benne, hogy
amíg meg lesz rendezve, és időnk úgy engedi mindig meg fogjuk látogatni. Vannak
még persze télen a Balaton mellett túrák, de Tihanynak, azért mégis csak van
egy másmilyen hangulata, és ezen a tájon barangolni mindig jó érzéssel tölt el
mindenkit. Az ellátás már szokásosan jónak mondható ettől a szervező csapattól,
így nem is kellett most sem csalódnunk. Minden korosztály képviselte magát a
jelenlétével. Így látható, hogy a kisebb távokkal a fiatal és idősebb
korosztályokat is ide lehet vonzani.
Köszönjük
a szervezőknek a sok szépet és jót, amivel most is kedveskedtek a túra
résztvevőinek. Jól éreztük magunkat és jól is telt el az a februári nap. Kicsit
megint kiszakadtunk legalább a mindennapok szokásos kerékvágásából.
Köszönet
a túratársaknak is, akikkel jól telt el ismét ez a túranap. Jó volt újra
együtt, még egy szép élménnyel lettünk gazdagabbak.
Íródott
Tárnokon, az Úr 2015. évében, Böjtelő havának 13. napján.
Sporttársi
üdvözlettel!
Ádám Attila