2013. december 08.
Hűvös
vasárnapi reggel kerekedett fel kis csapatunk, hogy nekilóduljon a Bakonynak,
és legyalogolja ezt a jó kis túrát. Igen korán kellett kelni, mert az 50 km-es
túrát néztük ki, és annak egy elég szűk időkeresztmetszetben volt a
meghirdetett rajtja. Szóval időben keltünk, így a 7 órai rajtolásra már
sikerült is odaérnünk Csesznekre.
A
nevezés után kicsit még ráncba szedtük magunkat, a két órás autókázás után, és
nekivágtunk a távnak. Cseszneken egy vendéglátó ipari egységnél volt a rajt, és
onnan a vár nyújtotta panorámával, valamint disznóölés jellegzetes hangjaival
indult így ez a borongós reggel. Az eső szerencsénkre már elállt, mire
ideértünk, mert egész úton, ahogy közeledtünk, azért kellett működtetni az
ablaktörlőt. Igaz, hűvös is volt, így talán a csapadék halmazállapota sem
folyékony lett volna, hanem szilárd, de az az előző évben is hangulatossá tette
ezt a túrát, igaz akkor egy kisebb távon indultunk.
A
P+ jelzésen indultunk, de nem is sokat haladtunk rajta, mert egy kis
domboldalon átkelve egy kövesúton haladtunk tovább, ami a Z jelzés is volt
egyben. Itt az a tipikus tél eleji látvány tárult már elénk, mert időközben ki
is világosodott, és a csendes tájban csak a túrázók jelentettek valamennyi
változást, ahogy haladtunk ki Csesznekről. A várat mögöttünk hagytuk, és el is
búcsúztunk tőle, mert várt minket a Kő-árok, amiben haladt utunk. Két oldalról
a sziklák övezték utunk, ami eléggé sáros is volt, így lehetett dagasztani
rendesen. Az előző napok esőzései, valamint az elolvadt kevéske hó megtette a
hatását. Így kellett sok helyen, az út szélén haladni, mert így próbáltunk
valahol kicsit szárazabb és nem feltört részen haladni. Az erdő már a leveleit
lehullatta, így ez jelentett némi segítséget, hogy a sötétbarna avar, mint egy
kis szőnyeg húzódott végig az úton, már ahol nem taposták már be azt is a sárba
az előttünk haladók. De mindent egybevetve nagyon szép helyen haladtunk célunk
felé, ami, vagy aki nem volt más, mint a Mikulás, aki az első ellenőrző ponton
fogadott minket (4,1 km).
Itt
kaptunk szaloncukrot, valamint a Mikulás kisebb, csokiból készült mását,
valamint a menetlevelünkbe is egy pecsétet, és folytathattuk utunk a P+
jelzésre rátérve. Ez az útvonal is hasonlított az előzőhöz, igaz, most nem egy
árokban, vagy mélyedésben haladtunk, hanem a hegyen. Itt voltak helyek, ahol
nagyon kevés hó is megmaradt, abból a kevésből, ami előző napokban esett, de a
sár sok helyen jellemző volt ezen a részen is. Így haladtunk következő
ellenőrző pontunkig, ami a Töbör-hegynél volt (6,5 km).
Innen
az útelágazástól utunk a P jelzésen haladt tovább. Ez a rész is szép volt, már
ha lehet szépnek nevezni, azt a dagonyát, amiben időnként haladni kellett. Az
emelkedőket és a lejtőket így óvatosan közelítette meg az ember, nem beszélve
az oldalra lejtő utakról, ahol egy kifordult bokát hamar össze tud szedni az
ember. A sáros részeken lehetett is látni, hogy sok csúszásra utaló nyom van,
így mások is küzdöttek rendesen az útviszonyokkal. Lassan viszont utunk az
Ördög-árokba jutott, és itt a Kopasz-domb mellett, a Dudari-patak völgyében
kanyargott tovább. Nagyon szép része volt ez az útvonal túránkon, és amikor
volt ideje az embernek, a csúszós köveken való átjutás mellett, akkor a tájban
is lehetett gyönyörködni kicsit. Így jutottunk el az Ördög-gáthoz, aminek
tetején volt következő ellenőrző pontunk. Igen ám, de oda még fel is kellett
jutni. Ott kicsit fel is torlódtunk, mert a szikla oldalában elhelyezett
vaskampókon, valamint drótkötélbe kapaszkodva kellett a szikla tetejére
felmászni. Persze a szikla itt is csúszott rendesen, és a lecsúszás azzal
fenyegetett, hogy az alattunk elterülő kis befagyott tavacskába az ember egy
nagyot fürödjön. Nyáron ez lehet, hogy még jól is esik, de itt most senki nem
akarta ezt kipróbálni. Azért sikerült ezt az akadályt is mindannyiunknak
leküzdeni, és sikeresen felmásztunk a sziklára. Persze aki nem érezte magában
az erőt, ennek a teljesítéséhez, az egy másik útvonalon, egy meredeken
kialakított lépcsőn szintén feljuthatott a tetejére a gátnak (10,7 km).
Utunk
továbbra is a P jelzésen haladt, de annak veszélyesnek mondható jellege cseppet
sem változott, mert meredek árokparton kellett a patak medréhez lejutni, ami
természetesen rendesen csúszott, és a patak völgyében is a sziklákon való
átkelés sem a mindennapi rutinhoz tartozott. Végül lassan csak kijutottunk a
völgyből, és immár a Z jelzésre rátérve haladtunk vissza a Mikulás felé, mert
itt tulajdonképpen egy nagy kört írtunk le, hogy megnézhessük a Bakonynak ezt a
szép természeti képződményét, amit magunk után hagytunk. A Mikulást most nem
kellett zaklatnunk, hogy pecsétet adjon nekünk a menetlevelünkbe, mert most ez
nem pontként szerepelt, viszont az elágazástól innen tudtunk tovább menni a P+
másik ágán. Így itt egy domboldalon fölkaptattunk, egy elkerített, lovak által
használt rétet, megkerülve. Átkeltünk a főúton, és egy szántóföld szélén
bandukolva jutottunk el következő ellenőrző pontunkig (16,1 km).
Ez
a pont a Gesztenyés helyet kapta, amire később meg is kaptuk a választ, mert
utunk gesztenyefák között haladt tovább, a földre lehullott sok kis sündisznóra
emlékeztető gesztenyehéj mentén. A fák közül kiérve a P□ mentén folytatódott
utunk, ami egy szántóföld szélén haladt. De nem sokat kellett itt sem
menetelni, mert a fák közé fordult be a jelzés, mi pedig azt követtük. Az út
első része nem volt annyira megterhelő, de aztán megcéloztuk a Cuha-hegyet,
hogy ott haladjunk el, és erről a leereszkedés a már megszokott sáros, lejtős
út mentén vezetett. Megküzdöttünk itt is a sárral, de szerencsére nem történt
baj. Így jutottunk el a vasútvonalig, ahol a vonat elhaladta után keltünk át
ellenőrző pontunkig (19,8 km).
Innen
tovább a Cuha-völgyben haladtunk, ami jól is esett, mert ez egy sík része volt
túránknak. A vasútvonal mellett, a P jelzésen haladva hagytuk magunk mögött a
hegyeket, és jutottunk ki Zirc határába. Útközben nem sok látnivaló volt, ha a
lehullott leveleiktől megfosztott fákat nem vesszük ide, amik szép csendben
aludták téli álmukat. Meg az a néhány vaddisznó is aludt, igaz nem téli, hanem
örök időkre szóló álmot, akiket vadászok bírtak rá eme szendergésre. Túrán
ilyet is lát az ember. Szóval Zircre lassacskán beértünk, és a Patkó Étterembe
betérve kaptuk meg pecsétünket (25,4 km).
A
pecsét mellé pedig járt egy szelet pizza, meg egy pohár tea is, így egy kicsit
kiengedve, és megpihenve tudtunk újra útra kelni, és nekivágni túránk második
felének. A K jelzésen nekilódulva, egy játszótéren átvágva ismét azon kaptuk
magunk, hogy szépen kaptatunk fel a hegy oldalába. Amikor felértünk, utána
persze le kellett jutni, de ez egy nagyon rossz rész volt. Az
erdőgazdálkodásnak hála, az összes fát kivágták, amin a jelzések voltak, meg
persze az utat is jól összevágták a munkagépek is, így elég keserves volt ezen
a részen menetelni. Olyan volt a táj is, mint ahol nagy pusztítás volt, így ez
se csinált az embernek jobb kedvet. Persze ezen is átjut az ember, aztán csak
jött jobb táj is, és újra az erdőben voltunk. A Pintér-hegyen persze még volt
egy kis hullámvasutazásunk, de lassan a lejtő is megszelídült, és az alján ott
volt Borzavár, ami mellett következő ellenőrző pontunk is volt (29,1 km).
A
pecsétünk megszerzése után folytattuk is utunk. Most szalagozást kellett
követnünk. Így jutottunk vissza ismét a hegyek közé. Érdekes sziklás
képződmények mellett haladtunk, persze az Ördög-gátnál látottakat ez nem tudta
felülmúlni, de szép rész volt ez is. A Csárda-völgyben így haladva jutottunk el
a P jelzésre, és a vasútvonal mellé szegődve haladtunk a Cuha-völgyben. A
lemenő nap fénye néhány helyen arany színnel festette meg a fák csupasz
koronáját, mert a felszakadozott felhők közül sikerült azért kikandikálnia. Innen
már nem sok volt hátra a következő ellenőrző pontig, ami a Porva-Cseszneki
vasútállomással szemben lévő turistaházban volt (34,5 km).
Meleg
teát itt is kaptunk, aztán indultunk is tovább utunkon, hogy minél előrébb
járjunk már, mire ránk sötétedik. A P jelzést kellett továbbra is követnünk, és
így jutottunk egyre mélyebbre a Cuha-szurdokban. Számomra ez a rész az egyik
legszebb hely az országban, ahol jártam. Voltam már pár túrán erre, és a
látvány mindig lenyűgöz. Utunk párszor keresztezi a patakot is, magas vízállás
esetén nehéz a haladás, -írja a térkép-, de eddig mindig megúsztam, és sikerült
kisebb vízállás idején bejárni ezt a részt. Ennek a tájnak a téli képe is
lenyűgözi az embert. A kopasz fák, a mellettünk emelkedő sziklafalak, a
megannyi látnivaló lenyűgözővé teszi a tájat. A vasútvonal mentén is
dolgozgattak, az alagutak közül is volt, ahol munkások toldozták, javították az
építményt. Szép ez a hely, ide mindig szeretek visszajönni. Végül Vinye mellett
elhagytuk a patakot, de csak egy kis időre, mert a büfébe beugrottunk még egy
pecsétre, lévén itt az ellenőrzőpont, és kaptunk itt is egy bögre meleg teát
(39,7 km).
Utunk
folytatása visszavitt minket a patakoz, azon átkeltünk, és már lámpáink
fényénél kerestük a Z jelzést, mert idő közben ránk is sötétedett. Itt egy
nehezebb rész következett. Nem volt egy nagy távolság, de a hegy, ami ott
tornyosult előttünk, legyőzőket keresett. Nem akartunk mi már azok lenni, akik
felmásznak rá, de a szervezők mást gondoltak, így következett a csúcstámadás.
Az egész napos gyaloglás, már sokat kivett belőlünk, így eléggé araszolva
sikerült az erdőben kanyargós úton, a következő pontot elérni, ami a Zörög-hegy
tetején helyezkedett el (42,9 km).
Innen
továbbra is a Z jelzésen haladtunk, és egy idő után el is kezdtünk ereszkedni
lefelé, mert már nem volt feljebb hova menni. Eleinte eléggé meredek részen
ereszkedtünk alá, és ez a rész nappali fényben is elég nehéz lett volna, nem
pedig így a lámpákkal világítva. Köves, sáros meredek oldalon vitt minket utunk.
Később jobb lett, lankásabb résszé szelídült a lejtő, és itt már kicsivel jobb
volt haladni. Az erdőből kikandikálva már látszott az alattunk elterülő
Csesznek fényei. Az égboltra feltekintve pedig megannyi csillag uralta a
látványt, mivel a felhők teljesen eloszlottak, így a nap végére. Kis idővel mi
is kibukkantunk a település határában, és a főút hídja alatt átkelve be is
jutottunk a faluba. Itt tovább haladtunk, és egy fahídon átkelve megérkeztünk a
Kőmosó-völgybe, ahol várt minket ellenőrző pontunk (45,8 km).
Tovább
a P+ jelzésen haladtunk, a temető mellett felkaptattunk a lépcsőkön, majd a
végén el is hagytuk, és a vár alatt közeledtünk egyre jobban célunk felé. Várt
még ránk egy kis emelkedő, végül azt is magunk mögött hagytuk. A templom
kerten áthaladva kijutottunk egy kis utcára, amin nem sokat kellett már
poroszkálnunk, és be is értünk a célba, ahonnan fél nappal korábban megkezdtük
túránkat (46,7 km).
A
kitűző és az oklevél mellé kaptunk még itt is egy bögre meleg teát, és egy
szendvicset, hogy pótoljuk a napi veszteséget. Jól esett leülni, és úgy
iszogatni a teát. Kimerítő nap volt ez, a sok csúszkálás, és sárba ragadás nem
könnyítette meg a dolgunk, és eléggé leszívta az erőnk. Jó volt már így a
célban egy kicsit elidőzni.
Sokat
azért nem ücsörögtünk, mert még haza kellett érnünk, aztán várt minket a hét
első munkanapja. Beültünk a kocsiba, és irány haza. Hamar el is telt az út, és
így az élményeket megbeszélve hamar haza is jutottunk, és várt minket egy jó
meleg zuhany, valamint a puha ágy.
Szép
túra volt ez, a helyszín választás is már magában hordozza, hogy rossz túra nem
lehetett. Jól éreztük magunkat a nap folyamán. Ez a hosszabb táv, az
Ördög-gáttal, valamint a Zörög-hegy meredek oldalával a végén, a gyakorlottabb
és jobb kondiban lévő túrázóknak ajánlott. A kisebb távok viszont családbarátabbnak
mondhatóbbak. A térkép egyértelmű, és követhető volt. Eltévedni nem nagyon
lehetett, így bárkinek tudom ajánlani, aki meg szeretné próbálni.
Köszönet
illeti a szervezőket a szép túráért, jól éreztük magunkat! És köszönet a kis
csapatnak is, akikkel egész nap sikerült a fél Bakonyt a cipőnk talpára
juttatni!
Sporttársi
üdvözlettel!
Ádám Attila
Budapest,
2013. december 11.