2012.
december 30.
A
2012-es év még csak tartogatott egy kis legyalogolni való távolságot, így a
világvége elkerülése után megkönnyebbülve jöhetett még egy kis kiruccanás.
A túra kiinduló pontja Szilasliget Közösségi Ház volt. A helyszínt könnyen meg
lehetett közelíteni a hármas útról letérve, s a Közösségi Ház közelében
parkolóhely is volt, így minden ment, mint a karikacsapás. Beregisztráltunk,
kis csapatunk épp csak megütötte most a csapat megnevezést, mert ketten vágtunk
neki, de ez nem szegte kedvünk. A karácsonyi pihenés után jónak tűnt egy kis
levegőzés a Gödöllői dombság ölelésében, egy kis tüdőtisztító levegőzéssel
összekötve.
A regisztráció után neki is vágtunk a távnak. Szilasliget kis községben kanyargott még utunk, majd a településről kiérve a Hungaroring pályája felé vettük az utunk. A feleklő nap itt bearanyozta a tájat, és mint később kiderült, ekkor láttuk utoljára is, mert a későbbiekben már nem kecsegetett minket a látványával, mert a felhők között jobban érezte magát.
A kis emelkedőkkel tarkított első szakasz nem sok látnivalót kínált. Az út
mellett nemrég épült házak sorakoztak. A városból kitelepült embereknek jó
hely, mert közel vannak a munkahelyhez, de mégis könnyen meg lehet közelíteni,
mert a HÉV megálló nem messze van, de az úton sorakozó autók látványa nem
feltételezte a tömegközlekedést használók nagy arányát. Utunk elvezetett a
Hungaroring pályája mellett, a betonkerítésen belesve lehetett megfigyelni a
pálya részleteit is. Az első ellenőrző ponthoz jelzett út vezetett, de néhány
helyen szalaggal jelzett szakaszok is voltak. Pontőr csak két helyen volt, a
többi helyen egy kérdést kellett megválaszolni, amit az adott helyhez volt
köthető, így igazolva az ott történt megjelenést.
Utunkat
folytatva a Kakukk hegy volt a cél. Itt szép téli erdő látványa fogadott
minket, igaz a terep az viszonylag sík volt, de mivel fagyott volt a talaj, így
a sárral legalább nem kellett küzdeni. Szép lassan teltek a kilométerek is
azért, a táj nem sok egyéb látványt nyújtott. Az M3-ason is átkeltünk, majd Fót
felé vettük az irányt. Itt egy emlékművet kellett megkeresni ami a fóti Római
Katolikus templom előtt volt. A templom Fót címerében is szerepel, de impozáns
látványa már messziről felkeltette a figyelmünket. 10 óra volt, így a misére
hívó harangszót is meghallgathattuk a tövében.
Aztán haladtunk tovább, mert nem a harangszó miatt jöttünk el, és a Fáy présház,
majd a Fóti-Somlyó volt a cél. Eleinte a településen kanyarogtunk, majd a
lovarda mellett is elhaladtunk, a kerítésnél szép fekete lovak kellették
magukat, így a megérdemelt fejsimogatás sem maradhatott el. Haladtunk tovább,
majd lassacskán a présházat is sikerült megtalálni, ahol megkaptuk
menetlevelünkbe a pecsétet, valamint egy almát is. Hűtőre nem volt szükség a
tárolásához, mert a hidegben elég jól elállt, de mi nem fáztunk, mert azért jól
belemelegedik az ember egy ilyen kis hétvégi sétába. Nem beszélve arról, hogy a
hegy tetejére kaptattunk felfelé most már, s Fótot egyre jobban mögöttünk, és
alattunk hagytuk. A nemrég érintett templom innen is szép látványt nyújtott, s
a környező települések is, ahogy körbe ölelte őket a dombság karéja. A köd is
szépen leereszkedett a tájra, így igazi téli hangulatot kölcsönözve neki. Nem
hiába, most ennek van itt az ideje. Megtaláltuk az ellenőrző pontot is, majd a
következő pont után vettük utunk. Ez sok jót ígért, mert Mogyoródon egy
cukrászdát kellett útba ejtenünk. Lassacskán meg is érkeztünk ide. A pecsétet
begyűjtve sorba állhattunk a felszolgált sütiért, és a forró teáért, ami jól
esett testnek és léleknek egyaránt, a kinti hidegből betérve.
Innen
izgalmasabb volt a táj, mert nekivágtunk a Gyertyános kilátó megközelítésének. Itt
is szépen haladtunk felfelé a fagyott úton, ahol a hegyi kerékpárosok is
küzdöttek az emelkedővel, és az itt-ott lefagyott maradék hóval. A kilátót már
a túra elején is észre lehetett venni, de most értünk el ide is. Itt már 21 km
volt utánunk.
Az
erdőben a fák és bokrok szépen le voltak deresedve a fagyban, ami szép látványt
nyújtott a túra során. A téli erdő, igaz hó nem volt, de azt legalább nem
kellett törni. Következő szakaszunk már jobban elszakadt az ember uralta
tájtól, s erdőkben, réteken haladtunk tovább. Persze néhány helyen a
továbbjutást az emelkedők, vagy éppenséggel lejtők lefagyott állapota
nehezítette, de sikerült venni az akadályt. Az utolsó szakasz azért még próbára
tette az embert. A feltört fagyott úton azért egy kicsit engedett a fagy, így a
csúszósságon ez is segített, több figyelemre késztetve a túrázók társaságát.
Szilasligetet
a HÉV vágányai mentén közelítettük meg. Itt szeretném megjegyezni, hogy utunk
során nagyon sok helyen találkoztunk a települések szélén szétszórt kommunális
hulladékkal. Sajnos az emberek előszeretettel szabadulnak meg a nem kívánt
dolgaiktól a természet közelében. Talán egyszer sikerül szellemileg is
eljutniuk oda, hogy mindent ott gyűjtsenek, ahol annak a helye van. De talán ez
is csak olyan vágyálom, ami sosem teljesül majd, mindenesetre szomorú látványt
nyújtott pont a cél előtt a sok eldobált lim-lom…
A
Közösségi Ház már nem volt messze, majd a sorunkat kivárva meg is kaptuk a
szokásos oklevelet és a kitűzőt.
Ez
a túra nem is annyira a szintekről szólt, mint inkább a távolság legyőzéséről.
Két ünnep között mindenképp egy jó választás egy kis levegőzésre. Volt egy-két
emelkedős is azért, és a táj is szép látványt nyújtott, szóval mindenkép jó
választás volt.
Köszönet
a szervezőknek a túra lebonyolításáért, és nem utolsó sorban a csapattársnak a
jó társaságért!
Sporttársi
üdvözlettel!
Ádám Attila
Budapest,
2012. december 30.