Pálos 70 – Vezér Ferenc 20

2014. október 04.

Egy hosszabb kihagyás után újra sikerült kis csapatunkat összeverbuválni, és egy kisebb túrának nekivágni ezen a szombati napon. Eseményekben gazdag volt a nyár, és sok mindenre nem is nagyon jutott idő, így már mindannyian nagyon vártuk az újabb találkozást és az újabb kilométereket kis hazánk vándorútjain.

Most egy zarándok útvonalba sikerült becsatlakoznunk. Aminek a kiinduló pontja a Gellért-hegy lábánál lévő Sziklatemplom volt.

Reggel időben kellett felkelni, mert már nem a főváros volt a lakhelyünk, és egy kis utazgatással azért csak sikerült a hegy lábánál összetalálkozni kis csapatunk tagjaival. A Sziklatemplomban lehetett nevezni a túrára, melynek több távja is fellelhető volt, de mi most így ennyi kihagyás után egy rövidebb távval kezdtünk neki a túraszezonnak.

Nevezés után kaptunk egy elég sok mindent magába foglaló túrafüzetet, itt Vezetőfüzet volt a neve. Elég sok információ fellelhető volt benne, a zarándoklattal kapcsolatban is sok minden volt olvasható. Így nem csak az útvonal leírása foglalt benne helyet, hanem az utunkban eső valláshoz és egyházhoz kapcsolódó események és épületek sora.

A Sziklatemplomtól elindulva a Z jelzésen kellett nekiindulnunk kis túránknak. A kicsit berozsdásodott túraemlékek után, kis keresgélés után sikerült is megtalálnunk a jelzést, és indulhattunk a zarándoklatnak. A Z jelzés szép kis emelkedőbe kezdett a Gellért-hegy oldalában, és kanyargott folyamatosan a Szabadság szobor felé. Előtte viszont egy kereszteződésnél elfordultunk jobbra, mert itt a hegy oldalában vezetett a panoráma úton. A város ködös-párás képét mutatta felénk. Olyan igazi őszi hangulata volt már a napnak. Hűvös reggel, néha gyenge napsütéssel tarkítva, de már ereje nem nagyon volt. A panoráma út viszont nem hazudtolta meg a nevét, így szép kilátás nyílt az ébredező városra. Sok nevezetes épületre lehetett rálátni, és a mindig szép képet mutató folyón átívelő hidak azt hiszem mindenkinek megdobogtatják kicsit a szívét, nem beszélve az időnként fölfelé tartó utunk ugyan ilyen szívdobogást okozó tulajdonságairól. Rövidesen Gellért püspök lábánál haladtunk el, majd jutottunk fel a Filozófusok kertjébe, ahol nagy gondolkodók szobraival találkozhattunk szembe, innen az elnevezés is. Innen viszont már láttuk is első ellenörző pontunkat a víztározó tetején (1,6 km). Nos, mivel ez egy különleges túrának is mondható volt, tehát nem csak a test, hanem a lélek frissítőjéül is szolgált, ezért nem csak a hagyományos túrákon megszokott élményeket éltük át, hanem mást, spirituálisabb, lelki felfrissülést is adni akartak a szervezők. Így első ellenőrző ponton nem pecsétet kaptunk füzetünkbe, hanem a földön elhelyezett papírlapon kellett jelet tennünk, az ott felsorolt listában szereplő dolgok mellé. Itt azok a dolgok voltak felsorolva, hogy ki miért is jött el erre a túrára. Elég sok minden szerepelt a felsorolásban, mi azt hiszem mindannyian egyöntetűen a társaságot jelöltük meg, mert már jó rég sikerült találkoznunk, és nekünk azért ez is már kikapcsolódást jelent, hogy együtt mehetünk végig egy útvonalon.

Innen továbbra is a Z jelzésen haladtunk, s bevetettük magunkat Buda látványosságai közé, és a városi nyüzsgést is a nyakunkba kaptuk. Lefelé tartottunk a szépen füvesített és parkosított játszótér mellett, majd a Palota lábánál elhaladva tartottunk Vérmező felé. Az alagút szája előtt is elhaladtunk, majd a Déli pályaudvar következett. Vérmezőn a szokásos kép fogadott minket, reggel a sportosabb emberek a kicsit benzingőzös levegőn futottak, vagy épp amihez kedvük volt, a bokrok alatt pedig a hajléktalanok nyakig betakarózva aludták kábult álmukat. A Krisztina utat itt keresztezi a jelzés, és mi is átkeltünk így rajta. Innen kis utcákon haladva már nem volt messze következő ellenőrző pontunk a Városmajori templom (4,4 km). Itt mindenki kapott egy követ, ami a terheinket volt hivatott jelképezni. Ezt a követ a következő ellenőrző pontig kellett magunkkal vinni, ahol majd jelképesen meg is szabadulunk majd mindentől, amikor majd ott fogjuk hagyni az út mellett.

Innen tovább haladva a Városmajorban a Mária utat követtük, amely már túránk hátralévő részében vezetett minket. A Hűvösvölgyi út mellé kiérve, arra haladtunk tovább. A fogaskerekű járműveit megnézhettük a kerítés másik oldalán, majd az 59-es villamos végállomása mellett elhaladva a János kórház épületei mellett kezdtünk el ismét fölfelé haladni. A város hangosabb részét így kezdtük magunk mögött hagyni, és a jobb levegőn kezdődött a tüdőtisztítás. A Susogó út lépcsői előtt egy kis frissítés következett, és az eddig is emelkedő útszakasz után folytatódhatott az ismételt megmérettetés, feljutni a lépcsőkön. Nem volt olyan meleg az idő, de a belső fűtés jól üzemelt. Így sikerült is a lépcsőket legyőzni, és következő ellenőrző pontunk is itt volt, a kútvölgyi Mária kápolna (7,3 km). Természetesen a Vezetőfüzetben minden állomáson megtalálható az adott helynek a valláshoz kapcsolódó leírása, és itt is egy szép történetet lehetett olvasni a Kápolna történetéről, és a mellette lévő kút csodájáról.

Pecsétünket megkaptuk, és a kápolna padjain kicsit fújhattunk is, és a szép kialakítását és díszes berendezését is megtekinthettük. 

Az útra kiérve viszont folytattuk mi is menetelésünket. Itt is továbbra is csak fölfelé tartottunk a kihalt kis utcákon, mígnem egy erdei úthoz nem tértünk, és az aszfaltozott részt is magunk mögött hagytuk. Itt aztán megcsodálhattuk a budai modern építészeti remekeket, amik a hegy oldalából nőttek ki. Nem olcsó házak mellett vezetett kis utunk, mindenütt térfigyelő kamerák sorakoztak a kerítések tetején. Utunk viszont visszaért kis utcákra, ahol a csatornázás folyamatos építése nehezítette előre jutásunkat. Szépen fel volt túrva minden, de legalább annyi hely volt, hogy gyalog el lehetett jutni mellette. Újra erdős rész következett, aminek a végén kijutottunk Normafához. Innen még sosem közelítettem meg, így legalább egy új útvonalat ismerhettem meg. A hegy oldalában gyerekek játszottak, a fákról lehullott gesztenyét nagy halmokba hordták össze. A városra viszont nem lehetett lelátni a párás időjárás miatt. A nap el is bújt a felhők mögé, így az a kis meleg érzet, amit eddig is adott az is eltűnt. Innen a kiírástól eltérően elkavarodtunk kicsit, de így is eljutottunk a következő ellenőrző ponthoz, ami a Szent Anna-kápolnánál volt (10,4 km). Itt egy nagyobb zarándok csoportot is sikerült utolérnünk, így elég nagy tömeg csoportosult ezen a helyen. A magunkkal cipelt követ, terhet ezen a helyen a Kápolna oldalában hagyva indultunk tovább.

A kék Mária úton haladva jutottunk el a Libegő felső végállomásához, majd mellette elhaladva kezdtünk lefelé ereszkedni a hegy oldalában. Itt volt talán a túra első olyan pontja, hogy kijutottunk teljesen a természetbe. Már nem lehetett hallani a város háttérzaját. Kocsik sem nagyon jártak a környéken, így a szép őszi ösvényen lehetett menetelni. Az út mellett sok helyen lehetett gombát is látni, és szembe is jöttek még emberek, akik a hétvégét a természetbe való kirándulással akarták elütni. Végül leértünk a Budakeszi úthoz, ahol már több jelzéssel kísérve át is keltünk rajta. Itt jobbra fordulva, majd a játszótér mellett elhaladva megérkeztünk következő ellenőrző pontunkhoz, a budaszentlőrinci Pálos kolostor romjaihoz (13,8 km).

Innen elindulva apró szemű esős időben kellett előre haladnunk. Nem számítottunk rá, hogy ennyire elromolhat az idő, mert reggel ez a csapadék nem nagyon mutatkozott, de kedvünket nem szegte. Itt a lila és a kék Mária út már együtt haladt, de a szalagozás is segítette a tájékozódásunk. Ami természetesen a túránk kezdetétől megfigyelhető volt. Itt már a jól ismert Budai-hegység turista útvonalaival keresztezve haladtunk előre. Megkerültük a Kis-Hárs-hegyet, kereszteztük a kisvasút vágányait. A Nagykovácsi úthoz elérve, azon átkelve jutottunk el a Nagy-réthez. Itt másik túrán indulókkal is találkozni lehetett. Mi viszont továbbra is a Mária utat követve haladtunk. Itt már Remetekertváros kis utcáin találtuk magunkat, és ezeken az utcákon haladva jutottunk el lassacskán túránk céljáig, a máriaremetei Bazilikáig (19,7 km).

Itt megkaptuk okleveleinket, kitűzőinket, és a szép Bazilikában is körbe nézhettünk. Szerencsére az eső már itt elállt, de az idő hűvös maradt.

 A gulyás már épp elkészült az üstben, de a tányérokra még kicsit várni kellett, ezt az időt mi a Bazilika melletti parkban töltöttük el. Aztán a tányérok is megérkeztek, mi meg jót ehettünk a forró ételből, ami fel is melegített minket.

Innen már nem volt más hátra, mint emlékekkel ismét eltelve bebuszoztunk Hűvösvölgybe, majd jöhetett a villamosozás a Déli pályaudvarra, és egy kis vonatozást követve haza is érhettünk, aztán jöhetett egy kis pihenés, mert este még várt a munka.

Szép túra volt, jól éreztük magunkat. Aki a testi felfrissülésen kívül lelki frissítőt is keres, annak ez a túra kihagyhatatlan. Több távon lehet indulni, a kisebbtől a hosszabbig minden fellelhető. Aki akar, az a napi kisebb távokat teljesítve is végig mehet három nap alatt, erre is van lehetőség. Természetesen a szállás és csomagszállítás is biztosított. Szóval igazi zarándoklat. Az ellátás is nagyon jó volt. A túrafüzet is nagyon igényes és mindent kielégítő volt. Jól éreztük magunkat, jó volt újra a régi barátokkal is találkozni. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem körtúra, de kis szervezéssel szépen haza lehet jutni, és természetesen a menetrendek is szerepelnek a túrafüzetben, szóval sok mindenre figyeltek a szervezők.

Köszönet illeti őket a helytállásért, és azért a törekvésért, hogy a mai világban ilyen szervezéssel hozzák közelebb az embereket Istenhez, és a természethez is, ami nem feltétlenül különböző dolgok!

Köszönet a túratársaknak is, akik jelenlétükkel vidámabbá és szórakoztatóbbá tették ezen szombat délelőtt perceit! Jó volt újra veletek együtt!

A túra részleteiről itt lehet olvasni: 

www.palos70.hu

www.facebook.com/palos70

 A túra jelmondata:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6)

Íródott Tiszadadán,  az Úr 2014. évében, Mindszent havának, 19. napján.

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila