Téli Gyermekvasút 20

2014. január 12.

Egy éjszakás pihenő után sikerült újra lábunkra kapni a túracipőt, és mos a Budai-hegység várt minket egy kis vasárnapi túrázásra. A Délitől busszal közelítettük meg a rajtnak helyet adó iskolát. Már a reggeli nevezésnél elég sokan álltak sorba, de azért lassan csak sikerült magunkat regisztrálni. Nagyjából a kihirdetett kezdési időpontban jelentünk meg, de mások is gondolkodtak így, ezért volt a torlódás. Mondjuk ez az egész napra jellemző volt. A jó idő, a viszonylag rövid táv, (és még rövidebb táv is), sok embert az erdőbe csalogatott. A fiatal és idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát.

Hárman jöttünk össze a mai napon, és így vágtunk hát neki az útnak. Az iskola épületéből kilépve a Z jelzést követve, a kisvonat vágányai mellett kellett Normafa felé haladni. Sokan jöttek szembe, akik még a nevezéshez tartottak, gondolom nekik is várni kellett egy jó darabig, amíg neki indulhattak. Normafánál a büfé mellett parkoló autóból kaptuk meg az első pecsétünket (0,6 km). 

Innen tovább a síházat megkerülve, a Z+ jelzést követve haladtunk. Átmentünk a Székely kapu alatt, s az erdőben találtuk egyből magunkat. Itt lefelé indultunk meg, Makkosmária felé. Az idő hűvösebb volt, mint azt az előző napokban megszokhattuk, s a Mecsekben eltöltött túra nap után kicsit rosszul is esett, de hát a tél így se nagyon mutatta magát. Az út viszont eléggé sáros volt, az előttünk lévők is jól kijárták már, s sok helyen tapasztaltuk is, hogy csúszásnyomok díszítik a talajt. Lefelé elhaladtunk Csacsirét mellett is, s a hegy oldalában jó kis szelet is kaptunk, ami a hőérzetet még jobban csökkentette, de a Nap szépen sütött. Kis idő múlva ki is bontakozott előttünk a Makkosmária határában álló templom, és következő ellenőrző pontunk is (2,6 km).

Innen a P jelzést követve tartottunk tovább észak felé. Völgyben voltunk, az utunk is ehhez mérten emelkedett is, de jellemzők voltak a lejtős részek. Sokan haladtunk az úton, időnként futók elől kellett félre állni, hogy tudjanak haladni. Virágvölgynél csatlakozott hozzánk a S jelzés is, majd mikor tovább haladtunk, kis idő múlva ezen el is hagytuk a P jelzést, és célba vettük Szépjuhászné vasútállomást. A táj változatos volt, hullámvölgyekben haladva haladtunk előre, hol fel, hol pedig lefelé tartva. Jó volt a levegő, amolyan tüdőtisztító. A Nap sütött, de a hőmérséklet hűvös maradt, csak az emelkedők melegítettek minket. A Budakeszi úton átkelve már ott is volt előttünk az állomás épülete, ahol ellenőrző pontunk is helyet kapott (7,3 km).

Innen a Hárs-hegyi körút vezetett minket tovább, így gyűjtögettük a kilométereket. Az állomás épületét balra elhagyva, és a sínpáron átkelve a Z körséta jelzést követve haladtunk tovább. Erre az útra volt még felfűzve két ellenőrző pont is, egyik a P elágazásnál (8,7 km), a másik a Z+ elágazásánál (10 km) volt. Így elhaladtunk a Nagy-Hárs-hegy alatt, valamint a Kis-Hárs-hegy mellett, s érkeztünk meg a Hárs-hegyi nyeregbe. Lepillanthattunk így az alattunk elterülő Hűvösvölgybe is. Sokan indultak a túrán, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egész idő alatt jöttek-mentek az emberek, és sokan voltak olyanok is, akik csak egy kis vasárnap délelőtti sétára ruccantak ki ide. Így értünk vissza Szépjuhászné állomáshoz, a kis gőzös által vonatott személyvonattal egyszerre. Itt újra kaptunk pecsétet, és kezdhettünk túránk hátralévő részéhez (11,2 km).

Most a P jelzés volt hátra, és az úton átkelve ezen indultunk meg felfelé, a János-hegyet megcélozva. A jó kis sziklákkal tarkított úton szépen haladtunk felfelé, az olykor szerpentinszerűen haladó jelzésen. Az emelkedőbe jól belemelegedve láttuk meg az Erzsébet-kilátót, s értünk fel így a hegy tetejére. A pecsétet megkaptuk a kilátó tövében (13 km), majd egy kis városnézés következett a zsúfolásig megtelt kilátó tetején.

A kilátót elhagyva a Z∆ jelzést követve haladtunk. A Libegő végállomását megtekintve ereszkedtünk is tovább lefelé. A hegy és a kilátó tetején tapasztalható szél egyből alább hagyott, amint a takarásába érkeztünk. Itt néhol meredeken, néhol viszonylag egyenesen sikerült lefelé tartanunk. Ezen a részen hegyi kerékpárosokkal is sikerült összefutni, szerencsére álltak, és csak tanácskoztak, hogy melyik nyaktörő úton jussanak le. A Tündérhegyi úttól nem messze volt következő ellenőrző pontunk  (14,1 km), ahol egy eléggé megfagyott pontőrrel is sikerült találkoznunk.

Továbbra is a Z∆ jelzésen vezetett utunk, így közelítettük meg a már jól ismert Tündér-sziklát is. Először a felső részen vezetett utunk, majd mellette elhaladva csodálhattuk meg ezt a képződményt. A Libegőn utazókat is szemügyre vehettük még, ahogy elhaladtunk a pályája alatt, s a Tündér-hegyet megkerülve értük el a Z jelzést. Ezen nem sokat kellett mennünk fölfelé, hogy elérjük Disznófőt, ahol ellenőrző pontunk is volt (15,9 km), s a forrást is megtekinthettük, mert nyitva volt a hozzá vezető kapu.

Így még egy élménnyel lettünk gazdagabbak, s folytattuk a túránkat a Z jelzésen. Az út itt eléggé sáros volt, és lehetett időnként küzdeni a felfelé jutásért. Jó kis hullámvasutazásunk így folytatódott, mert egész nap azt csináltuk, hogy felmentünk egy hegyre, majd le is jöttünk róla. Most már szerencsére az utolsó csúcstámadásnál tartottunk, és Normafa büféjéhez egyre jobban közelítettünk, s újra megcsodálhattuk az alattunk elterülő fővárost, ahogy sütkérezik a Nap fényében. Attól függetlenül, hogy néha mi zajlódik benne, azért így látványra nem utolsó. A Duna kék szalagja, ahogy áttör rajta, valamint szemben a Hármashatár-hegy ahogy fölé tornyosul mégis csak megdobogtatja az ember szívét. De a kis nézelődés után újra megkerestük az ominózus automobilt, és  pecsétünket is begyűjtöttük (17,4 km).

Nem volt hát más hátra, mint visszajutni az iskola épületéhez, ami a cél is volt egyben. Ez szintén a Z jelzésen vezetett, és pár perc sétával már oda is értünk. Persze most megint szép kis sor várt minket, de mint kiderül, a rengeteg ember a kisebb túra távjának céljában várakozott, így mi egy másik sorba beállva hamarabb célba értünk (18 km).

A célban megkaptuk emléklapunkat, valamint kitűzőnket. Az ellátáshoz még zsíros deszka is járt, és meleg tea.

Így fejeztük be ezt a vasárnapi túrát. Az előző napi mecseki túrához hasonlóan ennek nevében is szerepelt a tél, de megint csak ennyiben merült ki tél tábornok jelenléte. Lehet majd idén is lesz egy jó kis havas Március 15. De így is jól éreztük magunkat a túrán. Jó kis vonalvezetés volt, sok látnivalóval, meg persze rengeteg emberrel is. De igazából panaszra nem is lehet okunk, menjen csak mindenki ki a természetbe egy kicsit kirándulni, egy ilyen szép vasárnapi napon.

Nem volt más hátra nekünk sem a mai napra, mint hazajutni. A délihez egy kis buszozás, majd hazáig egy kis vonatozás is párosult, és jöhetett a jól megérdemelt pihenés, így a két napos túrahétvége után. Az egy hónapos kihagyás után jól esett újra kint lenni egy kicsit a természetben, és ismerős arcokkal összefutni az utakon, amiket bejártunk.

Köszönet illeti a rendezőket a túra szervezéséért! Nem nagyon lehet okunk a panaszra, a sok emberről nem tehetnek, igazából sokat nem kellett a sorokban állni, és mint látható volt megtettek mindent, hogy gördülékenyen haladjon a nevezés, valamint a díjátadás. Köszönet a túratársaknak is, hogy jelenlétükkel emelték a túra szintjét, és jó társaság voltak!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2014. január 14.