Télies Mecsek 35

2014. január 11.

Kis csapatunk most máshol ténykedett, így most csak ketten vágtunk neki ennek a téliesnek nevezett túrának. A Mecsek kicsit távol esik „működési” területünktől, de ismerd meg kis hazád mozgalmunk keretében ide is ellátogat az ember. Az országban szép tájegységek, tájak, leleddzenek, így nem árt, ha kiruccan az ember. Idén ez volt az első túra, amit sikerült betervezni egyéb elfoglaltságunk közepette, így vártuk is már, hogy felhúzzuk a túracipőt.

Túránk eleve előző este, délután kezdődött, amikor leutaztunk Pécsre. Egy barátnál/túratársnál szálltunk meg. Reggel viszont korán csörgött az óra, és kocsival meg is közelítettük a rajtnak helyet adó kis vendéglátó ipari egységet. A korai indulásra azért is volt szükség, hogy még délután ha végzünk, akkor haza tudjunk utazni, a túra végén. Így a regisztráció után összeszedtük magunk és útnak is vágtunk. Azért, hogy így messzebb vetődtünk el, szerencsére voltak ismerős arcok is, más túrákról.

A korai órának annyi hátránya volt, hogy sötétben indultunk neki a túrának. Igaz már az éjszaka messze nem volt olyan sötét, és a keleti égbolton már látszott a reggel ígérete, és az erdei madarak is énekszóval köszöntötték a virradat fényeit. Az Éger-völgytől a Z jelzésen vágtunk neki az utunknak. A lámpáink fényénél kibogarásztuk a térképen, hogy merre is kell majd így menni, aztán a világító alkalmatosságokat nem is kellett már a túra folyamán használni, mert annyira azért már világos volt, hogy lássuk az utat. A Misina tetején lévő adó lassan eltűnt piros lámpáival a szemünk előle, ahogy egyre jobban haladtunk befelé a völgybe. Az idő enyhe volt, az évszaktól ezt nem várta senki, túrázáshoz nagyon ideális volt. Ahogy haladtunk előre a Z jelzésen egyszer csak elkezdtünk a völgy oldalán egyre feljebb araszolni. Szépen vitt így fel az utunk, majd ki is értünk az Éger-tetői kilátóhoz, és a hozzá tartozó pihenőhöz. A kis parkon átkelve folytattuk utunk. Itt már elég szépen ránk is világosodott. Az eget felhők borították, de mint már említettem, az időjárásra nem lehetett panasz. Így, hogy kicsit fentebb értünk, a légmozgás már élénkebb volt, de ez a kis szél is elviselhető volt. Aztán a jelzés egyszer csak egy határozott fordulattal a hegyre irányult, és mi sem tehettünk mást, követtük. Szép kis kaptatóval haladtunk egyre feljebb a Jakab-hegy oldalában. A nap itt már ki-ki kandikált a felhők közül, és alattunk egyre szebb látványt nyújtott a táj. Végül egy kis tisztásra értünk, ahol egy romos Pálos kolostor tövében volt első ellenőrző pontunk (5,8 km).

Innen továbbra is a Z jelzésen vitt utunk, ami szépen ereszkedett alá. Amit eddig felfelé megszenvedtünk, most lefelé kaptuk meg. Mondhatná az ember, hogy ezért kár volt felkaptatni a hegyre. A jelzés szinte itt egyenesen északnak tartott, ez az útvonal egyébként a Mecseki Zöld túra útvonala is. Így haladtunk előre a Körtvélyesi-háton, és jutottunk ki egy szerpentines kövesútra. Ezen az úton nem sokat kellett haladni, mert rövidesen a jelzésünk is elhagyta, és még jobban aláereszkedtünk, amíg meg nem érkeztük Orfű határában lévő első házaihoz. Itt már nem is kellett sokat haladni, hogy elérjük következő ellenőrző pontunk, ami a Mecsek-háznál volt, ahol a pecsét mellé kaptunk még meleg teát, és téli fagyit is (11,9 km).

Így, hogy már szépen alá is ereszkedtünk nem volt más, mint újra felfelé. Ezt a S+ jelzésen haladva sikerült is teljesíteni. Szépen aszfaltozott erdei út is volt ez egyben, ami mentén újra Orfű fölött találtuk magunkat. Itt már szépen kezdett a nap is kisütni, és a felhőréteg is oszlóban volt (itt nem Norvégia fővárosára gondolok). Az idő is csak még jobban enyhül, így már talán a 10 fokot is elérte a hőmérséklet, Celsiusokban mérve. Ezen az útvonalon elég sok víznyelő található a térképek tanulsága szerint, az egyik ilyen a Spirál-víznyelő, bővebben: ITT. Szép rész volt ez is utunkon. Erdőkitermelés, völgyszerűen haladó út, léggyökérszerűen a földbe kapaszkodó fák tették változatossá utunk. Így érkeztünk meg a Büdös-kúti kulcsos házhoz, ahol pecsét helyett krétával igazoltuk magunknak, hogy megjelentünk az adott ellenőrző ponton (15,6 km). A kút sajnos nem üzemelt, de ITT olvashatunk róla.

A háztól a K jelzésen indultunk tovább, a hegy oldalába felkaptatva. A Kulcsos ház egyébként Kék túra pecsételő hely is egyben. Ezen a részen elég sok futóval is találkoztunk. Lehet, hogy valamilyen tájékozódási futás is lehetett a környéken, vagy éppen csak a jó időt kihasználva voltak olyanok, akik így akartak egy kicsit kikapcsolódni. Itt viszont a hegyen voltak sáros részek, így mindenkinek jobban kellett figyelni a csúszós talajon való haladásra. Sok jelyen lehetett látni bimbózó virágokat is, nem egyet lencsevégre is sikerült kapni, majd itthon kideríteni, hogy mivel is találkozott az ember az erdőben. A másik jellegzetessége még a helynek a medvehagyma. Ezzel először személy szerint a Gerecsében találkoztam, és mikor először jártam erre, meglepett, hogy mennyire elterjedt ezen a környéken ez a növény. Most is, az enyhe időnek köszönhetően sok helyen annyira lehetett érezni a földből áradó hagyma szagot. Mintha nem is januárt mutatna a kalendárium. A természet sem tudta mire vélni ezt az időjárást. Egy kereszteződésben viszont el is hagytuk addigi K jelzésünket, és átváltottunk a P és K● közös jelzésre. Így kezdtük meg ereszkedésünket a Nagy-Mély-völgybe. 

Talán a túrának ez volt a legszebb része. A völgy aljánál ittunk egy jót az egyik pihenőnél a Kánya-forrásból, s itt csatlakoztunk a mellettünk folyó patakhoz, és ennek mentén haladtunk előre a völgyben. A Nap itt már hét ágra sütött, a patak szórta a sugarakat, és a télnek nyoma sem volt. Tavaszias hangulat uralkodott a túra ezen, és a későbbi szakaszán is. Csak a kopár fák látványa mutatta, hogy a természet azért még alszik. Viszont szerencsénk is volt, mert havas, vagy épp jeges talajon itt biztos más lett volna haladni. Kidőlt fák alatt, fölött kellett néha eljutni, és nagyobb vízállás esetén még bonyolultabb útvonalat kellett volna választani. A P jelzésünk is magára maradt, majd mi is átváltottunk a Z jelzésre, amikor a jobbról érkező patakkal összefutott az addig általunk követett patak. Így a másik völgyben immár felfelé haladva folytatódott utunk. Sok forrás biztosította a környéken a patakok vízhozamát, gondolom erős fagy esetén milyen látványt nyújthat ez a hely. Mivel ezen a részen először jártam, így ez a látvány is nagyon tetszett. Az Ágnes-vízesés mellett elhaladva is lehetett gyönyörködni a látnivalóban. Innen már nem volt messze a Melegmányi-forrás sem, ahol viszont megint csak egy ellenőrző pont következett (22,2 km).

Itt egy kis pihenő is várt ránk, és felkészültünk túránk hátralévő részére. A P+ jelzésen haladtunk előre, és a túránk megint csak hegyi jelleget kezdett ölteni. Szépen meg is kezdtük az araszolást fölfelé, mert a Dömörkapu volt a következő cél. A völgyből szép kis emelkedő vezetett fölfelé, és a meleg idő meg is tette a hatását. Nem hiszem, hogy ezen a részen bárki is fázott volna, a túra napján. Elérkeztünk a Kereszt-kunyhóhoz, majd a P és P+ közös szakasza következett. Az utunk egyre csak emelkedett, és néha a Misina tetején elénk is tárult az adó tornya. A Kis-rétet elhagyva egyre csak sűrűsödtek a keresztezett turistautak. Kis idővel a szebb napokat is megélt sípálya nyomvonalát is kereszteztük, és így haladtunk a P jelzésen. Szépen elkanyarodtunk a hegy oldalában, és lassan meg is érkeztünk a már említett Dömörkapuhoz, következő ellenőrző pontunkhoz (27,7 km).

Itt is elidőztünk egy kicsit, süttettük magunk a nappal. Meg lehetett tekinteni a kisvasút végállomását, valamint a vidámparkból megmaradt építményeket. Sokat azért mégsem időzhettünk, így neki is vágtunk a maradék résznek, ami még hátra volt a mai napra. Erre most a S jelzés volt kijelölve, amin a maradék részt is megtettük, hogy a Misina teteján a TV adónál kössünk ki, az emelkedő végén. Ezt is megcsodáltuk, olyan hihetetlen volt, hogy reggel a sötétben hogy tornyosult felettünk, és most itt voltunk a tövében. Nagyon jó volt az idő, nagyon sokan választották ezt a helyet egy kis délutáni kiránduláshoz. A jó sziklás úton nem csak túracipővel felszerelkezett emberekkel találkoztunk. A mi izzadság szagunkat is sok helyen elnyomta a dezodorok szaga, amit a szél hozott felénk. A Misinától továbbra is a S jelzés vezetett, és következett a Kis-Tubes, valamint a tőle nem sokkal fentebb elhelyezkedő nagytestvér, a híradásokból egykor sokat hallott Tubes. Szerencsére a mai napokban már nem sokat hallunk róla, és a tetején elhelyezett kilátóról körbetekintve a tájra nem is bánja az ember, hogy nem katonai célokra használnak fel egy ilyen természeti képződményt, és hálával gondolunk vissza azokra, akik erőfeszítésükkel küzdöttek azért, hogy innen most bárki csodálhassa a környező tájat, és kilátást. 

Nekünk is szerencsénk volt, és bár a szél erősen fújt, akkor is gyönyörű volt a panoráma ami alattunk elterült. Szemmel be lehetett látni az útvonalat, ahol a nap folyamán körbementünk, és a jó időnek hála elég messze is el lehetett látni. Láttuk a célunkat is, az Éger-völgy alján, ahol az utolsó pecsét várt minket, így fájdalmas búcsút vettünk a Tubes kilátójától, és a S jelzésen lesétáltunk a Lapisig. Innen pedig már csak egy utunk volt, a völgybe lejutni a Z jelzésen. Ez nem is volt kis feladat így a végére, mert elég szépen kellett aláereszkedni. Az avarral borított talajon néha elég macerás volt haladni, mert nem lehetett tudni, hogy mire lép rá az ember a sok elszáradt falevél alatt. Néhol kidőlt fák is nehezítették a haladásunkat, de mi töretlenül haladtunk lefelé. Kis idő múlva meg is érkeztünk a völgyben az első házakhoz, és itt már aszfaltozott úton kellett gyalogolnunk tovább. Kanyargott az utunk, és a környező házakban gyönyörködtünk. A Napnak most már kezdett az ereje egyre alább hagyni, nem hiába az éles beesési szög. De Már nem voltunk messze, és az Éger közbe betérve már látszott is Teca Mama kisvendéglője, ahol reggel nekivágtunk a túránknak (34,9 km).

A célba beérve megkaptuk utolsó pecsétünket, oklevelünket és kitűzőnket. Sokan pihenték ki itt a nap fáradalmait, és az ellátáshoz hozzá tartozó virslivel lehetett csillapítani éhségünket. Persze egy pohár komlóval ízesített üdítővel meglocsolva az élmény még jobb volt.

Kis pihenő, és szerelés igazítás után indulni is kellett, mert a vonatig már csak egy óra volt hátra, és még ki is kellett jutni az állomásra. Két átszállással ez meg is oldódott, és az IC-ből a Misina tetején nyújtózkodó adónak már megint csak a piros lámpáit láthattuk, mert idő közben szépen be is sötétedett, és az idő is lehűlt.

Így hagytuk hát magunk mögött a Mecsek hegyeit, és élményekkel, látnivalókkal gazdagon zakatoltunk hazafelé.

Nagyon jó kis túra volt. Szép helyekre jutottunk el ebben a néhány órában. Látnivaló volt bőven. Igaz, hogy a túrának nevet adó télies jelző a naptár januári betűiben ki is merült, de azért így is szép volt. Tavaszinak, vagy épp őszi időjárásunknak köszönhetően nem volt annyira nehéz, amennyire talán lehetett volna. Akik már indultak itt havas körülmények között azok talán tudnának mit mondani. Mindenkinek megéri egyszer eljönni ide, és kipróbálni magát a Mecsek hegyein, lankáin. Ez is egy olyan hely lesz majd, ahova szívesen jövök majd vissza, és jó emlékeket őrzök majd.

Köszönet a rendezőknek a szép túráért! Jó, időnként nehezebb, de nem teljesíthetetlen útvonalon vezetett utunk. És nem utolsó sorban, köszönet a túratársnak az egész napos kitartásért és vidám percekért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2014. január 14.