Pázmándi TOPorgók Éjszakája 28

2013. július 06.

Pázmándra este kocsival sikerült eljutni. Esős időt jósoltak a meteorológusok, és elég szépen haladtunk is a felhők felé. Még egy éjszakai túra elé néztünk, és nem lett volna jó dolog elázni, mondjuk a kánikulai idők után jó kis frissítő lett volna. 

Megérkezésünk után összeszedtük magunk, és a Pázmánd Presszóban meg is ejtettük a nevezést. 

Ketten vágtunk neki ennek az éjszakának. Az eleinte csapkodó eső nem sok idő múlva el is állt, és többet már nem fenyegetett minket az éjjel. A P+ jelzésen vágtunk neki utunknak, majd a templom mellett befordultunk egy utcácskába, ami ki is vezetett minket a településről. Egy kis hullámvasutazás is volt az úton, mert fel-le haladtunk, az első ellenőrző pont felé. A faluból kiérve nemsokára ott is volt a forrás, és megkaptuk első pecsétünket (1,7 km).

A szalagozáson tovább közlekedve folytatódott utunk. A sarat néhol sikerült is leverni a cipőnkről, mert az előzőleg lehullott csapadék azért feláztatta a talajt, és az szépen tapadt a cipőink talpára. Itt lassan elkezdődött a felfelé menetelésünk, mert a völgyből már csak ez a kiút volt. Szép napraforgó táblák mellett haladtunk el, valamint voltak még szőlőültetvények is. Itt egy helyen persze sikerült is úgy elbeszélgetni az időt, hogy a szalagozáson meneteltünk tovább, és nem vettük észre az útjelző táblát. Nem sokat kellett szerencsére visszasétálni, és akkor már sikerült a kijelölt útvonalon haladni. Persze ha az útleírást is nézegettük volna, nincs az eltévelyedés, de persze mentünk az előttünk haladók után (írom ezt mindazért, hogy mentsem, a menthetőt...). Egyébként az előző részen is majd kellett mennünk, de ott majd visszafelé kellett jönni, mikor már egy jó részét megcsináltuk a túrának. Szóval a kerítésen átmászva az erdő szélén vitt egy ideig utunk, majd be is tértünk az erdő sűrűjébe, és meneteltünk fölfelé a Nyír-hegyen. A Magos-kő nem volt innen már messze, és ez volt az ellenőrző pontunk is (4,8 km).

A szalagozáson tovább haladva az erdőben haladtunk, a Templom-hegy derekán egy jó darabon. Aztán elkezdtünk lefelé tartani, s a főúton átkelve a S jelzésen folytatódott utunk. Ezen már a Meleg-hegyre haladtunk felfelé. A hegy tetején volt a következő ellenőrző pont is, ahol jégkrémmel, vagy almával frissíthette fel magát az arra járó túrázó. Jól is esett a jégkrém, mert a hegy tartotta magát a nevéhez, és jó idő lévén legalább belsőleg tudta magát hűteni az ember. Az adótorony a szélben túlvilági hangokat hallatva tornyosult felénk, mikor innen is tovább indultunk (8 km).

Itt kis szűk ösvényen vitt tovább utunk, amiről a P jelzésre fordultunk rá. De ezen sem kellett sokat menetelnünk, amikor is ráfordultunk a Z+ jelzésre. Itt már beüzemeltük fejlámpáinkat is, és azzal követtük az utat, mert közben szépen ránk is sötétedett, és az erdőbe még annyi fény sem szűrődött be. Hold nem volt fent, csak a csillagok kandikáltak ki a felhőtakaró közül. Az erdőből kiérve meg is érkeztünk Sukoróba, s a település szélén elkanyarogtunk, amíg el nem értük a Sukorói ingóköveket, ami a Gyapjaszsák nevet kapta (10,8 km).

Itt kaphatott az ember pálinkát, valamint bort kóstolóba, s lehetett is tovább haladni a S+ jelzésen. A kilátás nem volt rossz, az alattunk elterülő tavat a sötétség uralta, innen lehetett kikövetkeztetni, hogy hol is terül el. Szemben a velencei rész terült el, ami szintén ki volt világítva, csakúgy, mint az alattunk elterülő szárazföldi rész. Az eleinte első fokozatú viharjelzés is ki volt kapcsolva, így csak a közlekedő autók fénye, valamint a túrázók által cipelt lámpák fénye járta be a tájat. A S+ jelzésen haladva nemsokára meg is közelítettük Nadapot. Itt a Panoráma utat megcélozva haladtunk előre, amíg meg nem érkeztünk a Vörösmarty-présházhoz. Itt zsíros kenyérrel vártak minket. Ezt egy fekete cica is igen kifigyelte, mert a széles úton előszeretettel heverészett, és valószínűleg várta, hogy majd csak csurran-cseppen neki valami. (13,8 km).

Az utat követve, ami egyben a S jelzés is volt, haladtunk tovább felfelé. Kis vártatva egy ösvény indult fölfelé, és azon jutottunk fel a Bence-hegy tetejére, ahol megint csak egy ellenőrző pont foglalt helyet. Télen jártunk már itt egyszer, persze akkor szépen fagyott és hó is volt, most pedig a sötétben lehetett az éjszakai panorámában gyönyörködni. Sokszor talán ami zavaró volt, az az autópályától felszüremlő háttérzaj volt a túra alatt. (15,0 km).

A felszerelés igazítása után nekivágtunk a további utunknak is. Az ösvényen a kövesútig visszaereszkedtünk, majd azon átvágva a S jelzésen folytatódott menetelésünk. Egy idő után a P jelzésre fordultunk rá, ami a következő ellenőrző pontig vitt minket, ami a szintezési ősjegynél volt (16,7 km). Részletesebb információ ITT olvasható.

A szalagozást követve kiérünk a községből, s elhaladunk amellett a hely mellett, ahol már világosban sikerült eltévelyednünk. Most a hegy oldalában elhelyezett villogó piros fény volt az, ami segített minket a tájékozódásban, és megkezdtük következő menetelésünket felfelé a Csúcsos-hegy megmászásával. Elég jó kis kaptató volt ez itt-ott csúszott is még a felázott talaj, így oda kellett figyelni. Aztán a kis ösvény kanyargott a fák ágai között is, így a felfelé haladásunkba egy kis kacskaringózás is vegyült. A csúcson csoki és az ellenőrző pont várt minket (19,2 km).

A P jelzésen tovább haladva jutottunk le a hegyről. A műútnál elfordulva pedig el is távolodtunk tőle. Az utunk most viszonylag egyenesebb részen vitt minket tovább. Legalábbis akkora emelkedők most nem voltak benne, így egyenletesebben haladtunk előre. A mezőn haladva a szalagozás segítségével a patakon átkeltünk a hídon, majd egyből neki is eshettünk a következő hegy megmászásának, csak, hogy ne unjuk magunk. Jó kis menetelés után már ott is volt a tető, s az ellenőrző pont is (22,5 km).

Leereszkedni is ugyan azon az úton kellett a hegyről, majd a P jelzésen folytattuk utunkat. Eleinte nem is volt gond, mert jó volt, hogy a szalagokkal is segítették a továbbhaladásunk, de amikor már kezdtünk a következő hegyre is felkaptatni egyszer csak elkeveredtünk. Mások is jártak így, mert jöttek is velünk szembe. A sűrű növényzet között már annyira nem lehetett észrevenni a jelzéseket, és ez lehetett a gond. Persze aztán kis kutatás után sikerült venni ezt az akadályt is, és már ott is volt a Zsidó-hegy teteje, és a pecsétünket is megkaptuk (25,1 km).

Tulajdonképpen most már vissza is értünk Pázmándra, mert ez a hegy már a határában volt, csak onnan még le kellett jutni. Így a túra végén ez bizonyult az egyik legnagyobb kihívásnak. Ugyanis a P jelzés egy eléggé meredek, és sziklás részen vezetett le minket. A sötétben igen csak kellett figyelni, hogy merre is menjünk tovább, mert volt, amikor a nagy sziklafal másik oldalán volt a jelzés, és az eleve takarásban volt nekünk, és azt is meg kellett még keresni. Szóval eléggé izgalmas kis feladat volt a lejutás. Amikor lejutottunk, akkor már a főúton voltunk. Itt a P+ jelzést kellett követni, ami egy kis utcán lekanyarodott a főútról, s egyenesen nekiment a vízimalomnak, ahol az utolsó érintendő pontunk volt (26,3 km). A malomról bővebben ITT.

A malom melletti hídon átkelve haladt a P+ jelzés, majd balra kanyarodva megcélozta a települést. Lassan be is értünk megint az utcákra, s nem kellett már a fejlámpa, mert a közvilágítás megfelelő volt, hogy lássunk merre is lépkedünk. Jó volt már egy kis sík részen is trappolni, mert a környező hegyeket már magunk után tudhattuk, s így a végére már lelazíthattunk egy kicsit. A főútra visszatérve már nem volt messze a presszó, és ezzel együtt a cél is (27,9 km).

Megkaptuk emléklapunkat, valamint kitűzőinket. A rendezők persze mással is kedveskedtek a célba érkezőknek, ugyanis rántott husis szendvics és fagyi várt minket. Mondanom sem kell, mennyire jól esett hajnal 3 előtt ez a kis korai reggeli, a fagyiról nem is beszélve. Természetesen a presszó is teljes mértékben üzemelt, így egyéb frissítőt is magához tudott venni a megfáradt vándor. Voltak itt egy páran, akik már aludtak is, ők úgy látszik nem bírták úgy az éjszakázást. Nekünk viszont még a hazaút ott volt, így nem is időztünk sokat, és visszaindultunk a főváros felé, azon az úton amerre ide jöttünk. Mikor elváltak útjaink, még egy kis éjszakai járattal utazás várt rám, így szépen ki is világosodott, mire hazaértem. 

Mindent összevetve nagyon jó kis túrán voltunk túl. Az idő is kegyes volt hozzánk, a kezdeti esőzés hamar felhagyott. Ez meg is nehezíthette volna az utunk végét rendesen, amikor a sziklákon kellett lemászni Pázmándra, de szerencsére nem volt gond. 24 óra múlva mikor a munkám miatt a tó másik oldalán arra járva átnéztem a hegyekre, jó volt visszaemlékezni a túra élményeire. 

Az ellátás is nagyon jó volt, külön dicséret ezért a rendezőknek! Mindenkinek tudom ajánlani, hogy vágjon bele nyugodtan, mert szép helyeken járhat majd, igaz ez sötétben sokszor nem látszik annyira, de attól még megvan a saját kis hangulata. 

Természetesen köszönet illeti még a túratársat is, mert a le-, és hazajutás mellett még az éjszakai ébrenlét biztosítása is az ő feladata volt!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. július 12. 

Sárga 30 éjszakai

2013. április 30.

Ez a túra május elsejét előzi meg, így a piknikezés előtti éjszakán egy kis sportolásra csábítja az embert. A 30km a 70km-es túrának a része. Természetesen más résztávok is voltak. A túra Esztergomból indult, így ez jelentette az első feladatot, hogy oda kell eljutni. Amikor járnak a vonatok, akkor talán ez nem is olyan nagy ügy, mivel a rajt is a vasútállomáson van, de most a vasútépítés miatt nem lehet csak vonatpótló busszal eljutni. Már ha valaki épp a tömegközlekedést választja. Árpád-hídtól mentek a buszok. A nagy létszám miatt nem is fért fel mindenki az első buszra, és gyors reagálás után egy buszt visszafordítottak, és a maradék emberek azon tudtak lejutni Esztergomba. A kezdés nem volt a legjobb így nekik, de mégiscsak sikerült lejutnia mindenkinek, aki szeretett volna indulni.

A túrának ketten vágtunk neki. Az állomás várótermében befizettük a nevezési összeget, majd a rajtban meg is kaptuk a pecsétünket, és indulhattunk neki az éjszakának. A túra útvonala végig a S jelzésen haladt, így erre kellett odafigyelni, hogy ne forduljunk le róla valahol máshol.

A fejlámpákat is előkészítettük, de a városból kifelé még nem kellett használni, mert a közvilágítás segített minket a tájékozódásban. A nappal forgalmas utakon most elég gyér volt a forgalom. A Dobogókői úton a körforgalomnál haladtunk át, majd a Galagonyás utcára betérve lassacskán el is hagytuk a város utolsó házait, és kezdtünk is szép lassan emelkedni. Az út végén az Orbán kápolna mellett kellett elfordulni, majd a Csurgó forrás mellett is elhaladtunk. Az út sok helyen szalagok segítségével volt jelezve, és itt is ezt követtük, majd lassan meg is érkeztünk az első ellenőrző ponthoz (2,95 km).

Innen lefelé elég nagy kanyargást hajtottunk végre. Az előttünk haladók lámpái szépen kirajzolták, a ránk váró utat. Az út sok helyen fényvisszaverő kis sávokkal is jelezve volt, ami nagy segítség volt a sötétben, főleg az olyan helyeken, ahol nem lett volna egyértelmű a továbbhaladás iránya. Itt is egy szántóföld mellett kellett elhaladni, s nem nagyon volt olyan tereptárgy, amihez lehetett volna viszonyítani. Rögös szekérút, és a turistaút, ami váltotta egymást. A sok kanyargás után egy erdő széléhez értünk, majd mellette haladva folytattuk utunk. Kerítéssel is találkoztunk ezen a szakaszon, amin át is kellett mászni, az ott lévő létra segítségével. Sok helyen folyt a fakitermelés is, persze nem most, csak a rendbe rakott fák erről tanúskodtak, amikkel találkoztunk út közben. A Barát kúti dűlőn haladtunk egy kicsit, elhaladtunk az erdészház mellett is, majd ismét bevetettük magunk az erdő sűrűjébe. Kellett a lámpa is, mert az utat figyelni kellett a lábunk alatt, s a Hold is még csak később kelt fel. A csillagok fénye meg nem sok segítség az erdőben, csak a tisztás részeken gyönyörködhet benne az ember, mert a városi fényszennyezés után üdítő látvány tud lenni az éjszakai égbolt. Szerencsére tiszta is volt az ég, így elég sok csillagot lehetett látni. Így telt az éjszaka, és az erdőben bandukolva lassacskán el is érkezett a következő ellenőrző pont is (9,7 km).

Egy kis szusszanás és felszerelés igazítás után folytatódott is az utunk. Továbbra is a S jelzést figyelve haladtunk előre. Az erdőből kiérve a dűlőn lefelé haladva már látszott előttünk Pilisszentlélek is, amerre az utunk folytatódott. A faluba behaladva újra kikapcsolhattuk kicsit lámpáinkat, és mehettünk tovább a megvilágított Kossuth Lajos utcán. A kutyák nagy örömére volt forgalom, ők pedig leshették az arra barangoló túrázókat. Egy helyen nagy kiabálás közepedet adták nekünk tudtul, hogy egy helyi vendéglátó ipari egység még nyitva van. Oda be is tértünk, és jól is esett, amivel szolgáltak. A hely olyan volt, mint ahol megállt az idő. Az egyik helyiség közepén ott volt a hálózsák, amin aludt a korcsmáros, s várta az arra járókat, majd szolgálta ki őket, amint betértek. A falon lévő tévében retro zene ment, alábbi LINKEN elő is hozható, ami épp akkor szólt, kis vidámságot hozva az éjszakába.

A frissítő elfogyasztása után folytatódott is a túra, mert neki kellett vágni az előttünk lévő hegynek. A hegy megmászása nem volt könnyű feladat. Az utunk is elég szépen kanyargott, és kellett figyelni, hogy a jelzésen maradjon az ember. Kereszteztünk földutakat is, és egy főutat is. Így sikerült lassan feljutni a hegyre, és haladni a Pilis-nyereg mentén. De ha egyszer feljöttünk, akkor le is kell mennünk, és utunk így lefelé folytatódott tovább. Idővel Klastrompuszta fényei is látszani kezdtek, s mi is arra haladtunk tovább. Amint beérkeztünk a falu széléhez, ott volt egy pihenő, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (17,2 km).

Az erdőből kikanyarogva egyszer csak kiértünk egy földútra, ahol elég hosszasan meneteltünk tovább. A Hold itt már feljött az égre, de a virradatig sem kellett már sokat várni. A néha megszólaló madárhangok is erről tanúskodtak már. Utunk néha nagy emelkedőknek is nekifutott. Itt lehetett küzdeni a magasság legyőzésével. Az erdő néhol hideg, néhol meleg légáramlatokkal lepett meg minket. A fülledt melegben nem volt olyan jó a felfeléken küzdeni, de lassacskán ezeket is letudtuk. Az Iluska-forrás mellett elhaladva már nem volt sok hátra a következő ellenőrző pontig, ami a Vörös-hegyi pihenőnél volt (26,8 km).

Idővel az erdőben ránk is virradt, így a lámpákat is el lehetett rakni. Innen számunkra még egy jó óra volt a végéig. Akik a 70km-en voltak, azoknak ezt nagy csapás volt hallani, de hát ők erre vállalkoztak. A hegyről lassacskán leereszkedve a gázvezeték nyomvonalát is érintve jutottunk le a völgybe. Pilisvörösvár szélét az Áfonyás úton értük el. Tovább haladva érintettük még az épülő vasút útkereszteződését is. A házaknál macskák serénykedtek az udvaron, s kihasználva a nap első sugarait rögtön melengették a bundájukat. Rövidesen a Kálvária dombját is érintettük, amin felkaptattunk, itt feltételes ellenőrző pont volt, de mivel pontőr nem volt, így haladtunk is tovább.

A S jelzés itt bent halad a településen, és mi is azt követve rövidesen kiértünk a 10-es főútra is, amit keresztezve haladtunk a másik oldalon felfelé. A dombra felkaptatva és az utcákon kanyarogva rövidesen meg is érkeztünk a túránk céljába is, a Sramli sörözőhöz (31,5 km). Nekünk ez volt a cél, mivel az éjszakának is vége volt már. A 70-eseknek csak egy pont volt a sok közül, de a 40, és a 20 innen indult. Velük már nem cseréltünk volna.

Megkaptuk a kitűzőt és az oklevelet, aztán irány a buszmegálló. Várt minket egy kis pihenés, és egy kis összejövetel a délutánra. A buszra kicsit várni kellett, de lassan az is odaért, és azért így már mégis csak hazafelé tartott az ember. A túrától és az éjszakától is elfáradva jól esett a reggeli zuhany és egy kis pihenés.

Jó kis túrán voltunk túl ismét. Az ellenőrző pontok viszonylag ritkán követték egymást, és ez nem nagyon segített abban, hogy az éjszaka monotonitását megtörje. Az útvonal nem volt rossz, néhol elég meredek volt, de nem leküzdhetetlen. A külön kihelyezett szalagok, és a fényvisszaverők nagyon sokat tudtak segíteni a tájékozódásban, és az előrehaladásban. Az időjárás is nagyon jó volt, az éjszakához képest is jó meleg időnk volt. A virágzó orgonák kellemes illata sokszor felvidította az embert az éjszaka sötétjében is.

Köszönet a rendezőknek a túra megszervezéséért és lebonyolításáért! Köszönet illeti a túratársat is az éjszakán át tartó rendületlen helytállásért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. május 11.

Jubileumi Mátra MATT

2013. április 26-28

Egy kicsit rendhagyó túráról szeretnék most beszámolni. Igaz van még hasonló az országban, de én ezen szoktam részt venni, és ezt szerettem meg. Hátha lesz még, aki esetleg kedvet kap hozzá.

Egy évben ebből a túlélőtúrából kettőt szoktak megrendezni, egyet tavasszal, és egyet ősszel. A mostani tavaszi a Mátrában volt, hiszem a 30. MATT-ról van szó, és az első is a Mátrában volt, így mindig visszatér a kerek évfordulóra az első rendezés színhelyére. Alapjában véve tehát országjáró túráról van szó, így nem egy fix helyen kerül megrendezésre.

A túránk célpontja nem volt más, mint Mátraszentimre. A menetrend az szokott lenni, hogy a pénteki napon mindenki megérkezik, majd 22 óra környékén a megnyitó beszéd után minden csapat megkapja a menetlevelet. Egy csapatnak minimum 2 főből kell állnia, és maximum 5 fő lehet. A menetlevélben a különböző pontok koordinátái szerepelnek, kiinduló pont mindig az adott bázis szokott lenni, most jelesül Mátraszentimre volt, mint azt már említettem. A térképen a pontokat megkeressük, majd bejelöljük. 45 pont szokott lenni, az úgynevezett őrizetlen pont, amit úgy igazolunk, hogy ott jártunk, hogy a menetlevélen egy megfelelő helyen beírjuk a választ, amit csak az adott ponton tudhatunk meg. Vannak még őrzött pontok is, amelyek elérése után feladatokat kell végrehajtani plusz pontokért. Van még egy harmadik fajtája a pontoknak, ezek is őrzött pontok, de általában csak másfél óráig vannak nyitva, és ott is egy feladat elvégzése a cél.

Tehát, miután bejelölgettük az összes pontot a térképen, jöhet a stratégia megválasztása. Ekkor számba kell venni, hogy az őrzött pontok mikor is vannak nyitva, mert ezek érintése nagyobb pontszámot ad, mint az őrizetlen pontok érintése. Így kialakul egy útvonal, amit a csapat végigjár. Tehát a tervek meg voltak, már csak neki kellett indulni az útnak.

Csapatunk megindult tehát az éjszakának. Már Mátraszentimrén volt két pont, amit sikerült is begyűjteni, s a menetlevélen rögzíteni. Innen aztán belevetettük magunk a sűrű erdő mélyébe. Elég szép nagy telihold volt éppen, s ez is segítette utunkat valamelyest. De a fejlámpa, vagy éppen más világító eszköz sem maradhatott el, mert a turistajelzéseket csak így veszi észre az ember, nem beszélve az útjába kerülő tereptárgyakról. A Z jelzésen eljutottunk Mátraszentistvánra, s útközben itt is sikerült még pontokat szerezni. Itt kérdés volt, hogy hány méter a piros sípálya összes hossza, de sajnos a sötétben nem találtunk semmi olyat, ami ezt hirdette volna, így nem akartuk az időt húzni, és tovább is vettük az utunk. A pályák egyébként nagyon szép látványt nyújtottak. A felvonó oszlopok fölött a Hold uralta az eget, s valami nagyon megkapó volt ebben az egészben, az ember elnézegette volna még egy jó darabig. Az erdőben is nagyon kellemes nyárias volt az idő, nagy szerencsénk volt így tehát az időjárással is, mert azért az őszi versenyeken volt már, hogy fagyba is sikerült belefutni, csak az volt a gond, hogy nem úgy készültünk akkor. De most más volt a helyzet, és a jó időben jó volt ez az éjszakai séta.

Innen a Z+ jelzésen folytattuk tovább utunk, ami a Hutahelyi patak völgyében vezetett. A terep nem volt vészes, de az embernek oda kellett figyelnie a lába alá, mert a nemrégiben elolvadt hó, és az azóta is lehullott csapadék néhol elég instabillá tette a talajt, így voltak helyek, amik megsüllyedtek az ember lába alatt. A hutahelynél megtaláltuk a kemencét, amihez a feladat kapcsolódott, s tovább indultunk a Z□ jelzésen, a Csörgő patak völgyében. Itt a patakot kerülgetve kellett haladni. Egy párszor át is kellett kelni rajta, de nem volt nagy a vízhozama szerencsére, így meg voltak a helyek, ahol tudtunk haladni. Szép volt az erdő így sötétben is, s ha engedte a tempó, néha szét is lehetett nézni, és lehetett látni, hogy milyen helyeken is haladunk. A patak völgyében volt egy régi malom, s ennek a romjánál volt a következő lejegyeznivalónk. A sötétben kicsit nehéz volt a táblát észrevenni, de szerencsére az is meglett, s folytathattuk tovább utunk.

A jelzések összefonódásánál kellett megkeresni a Vándor forrást, majd az arról feltett kérdésre válaszolni. A forrásokkal sötétben annyival könnyebb dolgunk van, hogy ha nincs kiapadva, akkor a víz csobogásáról azért meg lehet találni. De ez is azért figyelmet igényel, mert hamar el tud mellette menni az ember. Innen a hegy oldalán visszakaptattunk, s a közelben lévő barlangot kellett felkeresni, aminek a bejáratát kellett szemügyre venni. Az idő azért telt így az éjszaka folyamán is, mert már 3 órája voltunk ekkor úton, és azért sikerült jegyzetelgetni a menetlevélbe. Utunk ezután az általunk először érintendő őrzött pontig vezetett, ami az Ágasvári turistaháznál volt. Itt a feladat az volt, hogy csavaranyákat kellett lapjával egymásra helyezni, egy pálcika segítségével. Több-kevesebb sikerrel ezt a próbát is sikerült kiállni, tíz darabot kellett volna egymásra tenni, de hétnél több nem akart összejönni. A sötétben egy fekete macsekkal is sikerült találkozni. Gondolom a sok ember nyüzsgése őt is elszórakoztatta, meg eléggé barátságos is volt. Meglehet, hogy az erre járó túrázók eléggé barátságosak vele szemben, így ezért volt ennyire kezes. Ámbár ki tudja, lehet, hogy a telihold csalta elő ezt a fekete gyöngyszemet ebben az éjszakai órában…

Utunk innen a csúcsra vezetett, mert ott is volt egy pont, amit belevettünk az utunkba. Viszonylag sokat is ért, mert a feljutás egy elég szép kis teljesítményt kívánt meg az embertől. Perceken keresztül csak a felfelé kapaszkodás jutott most nekünk. A szél egyre jobban fújt, hogy kikerültünk a védett völgyből, de ez azt is jelentette, hogy a csúcs már nincs messze. A sziklás terepen nagyon kellett figyelni, hogy hova is lép az ember, mert eléggé meredek volt a hegyoldal, és hamar megvan a baj ilyenkor. De egyszer csak ott is voltunk a tetőn, s a kilátás kárpótolt minket mindenért. Az alattunk elterülő Bátonyterenye uralta a tájat, s a környéken elterülő településekkel jelezte, hogy azért az emberek itt vannak a környezetünkben.

Kis szusszanás, és a pont begyűjtése után visszavezetett utunk a turistaházig, majd onnan a P jelzésen továbbhaladva Mátrakeresztes volt a következő település, ami felé vezetett az utunk. Az Ágasvárról leereszkedtünk folyamatosan a Csörgő patak völgyébe ismét, és itt haladtunk tovább. Ezen az úton két pont volt, amit kellett érintenünk, s mind a kettőt sikerült is megtalálnunk, s a menetlevélen rögzítenünk. Ezen az útszakaszon kezdett ránk virradni. Először a madarak éneke töri meg az erdő csendjét, majd a fák között lehet is látni, hogy az ég kezd más színt ölteni. A Hold is már a másik felén járt az égboltnak, s eljött az ideje, hogy másnak adja át a helyét, mert már segített az éjszaka eleget, de azért a nappali fényben jobban érzi magát az ember így túra alatt. Mátrakeresztesre beérve a csapat kis pihenőt tartott. Voltak itt másik csapatok is, és ők is fújtak egy kicsit. Mindenki a felszerelését igazgatta, vagy épp csak egy kicsit elnyújtózni vágyott az éjszaka után. A Menetlevélhez kaptunk még úgynevezett Transzfer feladatokat is, ami jelen esetben egy tesztlapból állt, amin a Mátráról, és az ott fellelhető nevezetességekről adtak fel kérdéseket. A pihenő alatt én ezt töltögettem, mert volt nálunk leírás is, ami a turistakalauzban volt megtalálható, s sok kérdésre ebben meg is volt a válasz.

Kis idő után tovább folytattuk a pontvadászatot, s a Zsivány barlang felkutatása, valamint a Lyukas-kő megkeresése után a P jelzésen tapostuk tovább a kilométereket. A Nap ekkor már fent volt az égen, s amint kisütött, még melegebb is lett a reggel. Szokatlan volt ez az eddigi tapasztalataim után, mert már pólóban sem fázott az ember. De a jó időnek csak örültünk, s a napfényben is jobban telik már az idő. Útközben a Tót forrásnál is volt egy pont, de ezt sötétben azért elég nehéz lett volna megtalálni, voltak akik világosban is megküzdöttek vele, és ha az ember nem veszi észre a jelzést, hogy az útról hol kell letérni, akkor könnyű mellette elmenni. De sikerült ezt is megtalálni, és haladtunk tovább immár felfelé, mert várt minket a Szalajkás-tető. Amit a P jelzésről a Z+ jelzésre átváltva sikerült megtalálnunk. A tetőnél is begyűjtöttük a pontot. A Z+ jelzésen tovább haladva utunk a Hidegkúti turistaházhoz vezetett, ahol egy újabb őrzött pont várt minket. Itt a feladat az volt, hogy két fa közé kifeszített kötélen kellett egyensúlyozva - vagy épp ki hogyan is képzelte el a dolgot-, előre haladni. Több próbálkozás után megelégedtünk az eredménnyel, amit addig elértünk, s indultunk is tovább. A közelben volt a Hideg kút is, aminél kérdés is volt, s persze a vízkészletet is sikerült itt kiegészíteni. Nagyon jó, hogy így, érint az ember forrásokat is út közben, mert nem ez volt az első hely, ahol sikerült feltankolni. A víz nagyon jó és hideg is volt, így hát dupla volt az élvezet.

Visszakaptattunk az útra, s továbbra is a Z+ jelzésen meneteltünk. Itt keresnünk kellett egy vadászlest útközben, de sehogy sem akaródzott előbukkannia, így hát jó kis mászkálás és bosszúság után tovább haladtunk. A Tölgyes rét következett, ahol egy vadetetőnél volt a következő pontunk. Itt egy jókora darab só is volt, hogy az állatoknak legyen mit nyalogatni is, meg egy szép nagy dagonya is, hogy legyen miben hűsölni. Amolyan állati gyorsétterem volt ez, ha élhetek ekkora képzavarral.

Folytattuk utunk, továbbra is a Z+ jelzésen, s ott volt előttünk egyszer csak a Tót-hegyes. Eddig viszonylag sík részen voltunk túl, de a jelzés az oldalára felkaptat azért, s úgy kerüli csak ki balról, így azért az a felkaptatós rész is kivesz már ilyenkor az emberből. Viszont szép volt ez a hely is, meg az idáig vezető út. Talán pont emiatt volt nagy kontraszt bennünk, az ez után következő útszakasz miatt. Az erdőben itt fakitermelés folyt. A fák levágott ágai végig beterítették a hegyoldalt, s a turistautakat sem kímélték. Szégyen, ahogy itt az erdővel bántak. Tipikusan csak a fát elvitték, de gondolom, hogy újra telepítés, vagy épp tereprendezés nem lesz majd benne a programban, csak a jó kis faanyag kitermelése és pénzzé tétele az erdőből, a többi meg nem számít. Nem tisztem, és nem is kötelességem erről írni, de mint természet járó és szerető ember, azért úgy gondolom, hogy egy ilyen írás elvisel néhány ilyen sort, és mindazok, akik olvassák, azt hiszem, hogy hasonló képpen vélekednek felőle. Szóval szép lenne ez a rész is, mint ahogy voltak is szép részek, de így belerondítva az erdőbe nem volt olyan nagy az élmény.

Szóval most már lefelé koptattuk az utat, a Keresztesi-nyereg felé, s meg is találtuk következő pontunkat is. Itt picit haladtunk az erdészeti úton, majd a Z jelzést követve, ismét a fák közé vetettük magunkat. Itt nem messze volt a Kaszala-kert, ahol ismét csak egy pontot érintettünk, s sikerült is szusszanni egy kicsit. Aztán kaptattunk tovább felfelé a Z jelzésen, mert már nem volt messze Pelyhes-rét, ahol ismét egy őrzött pont következett. Itt tűbe kellett cérnát fűzni. Jó kis pihentető volt ez így dél felé, s az egész éjszakás mászkálás után jó kis türelem játék. De aztán ezt az akadályt is sikerült venni, és indultunk is tovább.

Itt az utunk a főúttal együtt haladt, és nagyon szép kilátás is nyílt az alattunk elterülő vidékre. Jó párás volt az idő, meg fülledt meleg is, szóval az ember érezte, hogy majd egyszer csak megjön az eső is, de még a vihar fellegek nem voltak kialakulva, így nyugodtabban kaptattunk tovább. Kis idő múlva a jelzés el is hagyta az utat, s a Z∆ jelzésre egy kicsit rátérve meglátogattuk a Győr-hegyi sípályát, ahol megint csak volt egy pont, majd visszafordulva és a Z jelzésen továbbindulva megkezdtük utunk hátralévő részét vissza Mátraszentimrére. Persze a figyelmünk már lankadt, és vissza kellett jönni Bagolyirtásra, mert itt kihagytunk egy pontot. Végül ezt is sikerült begyűjteni, s a visszaútban még két pontot is megint csak meglátogattunk, majd lassacskán meg is érkeztünk Mátraszentimrére. Itt beugrottunk egy vendéglátó helyre egy hamburgerre, meg egy lángosra, s közben a maradék Transzfer feladatot is sikerült befejezni. Úgy gondoltuk, hogy mára ennyi nekünk elég volt, így visszamentünk a bázisra, s a Menetlevelet is leadtuk.

Általában mindig a helyszínen szálltunk meg, tornateremben, vagy épp iskolateremben pihenve, de most Bagolyirtáson várt minket a szállás. Elmentünk hát kocsival a szállásunkra, és egy jó zuhany után jöhetett egy kis szieszta. Estére visszamentünk a bázisra, mert vacsorával vártak minket a szervezők. Aztán megint csak jöhetett a jól megérdemelt pihenés.

Reggel az ablakon kitekintve lehetett látni, hogy vizes a táj. Éjjel eső volt, és ez fel is frissítette a levegőt. Már nem volt olyan fülledt az idő, s friss hűs légáramlat járt a fák között. Összeszedtük a cuccainkat, elhagytuk a szállást, és elmentünk a bázisra, mert következett az eredményhirdetés.

Mindig az utolsó csapattól előre haladva történik az eredmények felsorolása. Ekkor kapjuk meg okleveleinket is. A mi csapatunk a 61. helyen zárta a jubileumi túrát. Ez a teljesítmény, most ennyire volt elég.

Végül az első csapat is átvehette a vándorserleget, és a hozzá járó pezsgőt is, és a csapatok élményekkel teli hazaindultak.

Mi is beültünk a kocsiba, és a Mátráról lekocsikázva elbúcsúztunk ettől a tájtól, amihez most már még több emlék fűzi az embert.

Jó az ilyen fajta túra is. Nem olyan, mint a szokványos teljesítménytúra, mert itt az útvonalat mi magunknak választjuk meg. Éjjel is lehet menni, meg a több napos rendezvénynek is megvan így a hangulata. Az élmény tehát más, de én szeretem is, nem hiába hatodik alkalommal sikerült most részt vennem ezen a rendezvényen.

Köszönet a szervezőknek a rendezésért és a nehézségek leküzdéséért! Köszönet a csapattársaknak a jó túráért és a szép eredményért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. május 11.

Budaörsi kopárok 20

2013. április 7.

Mivel a helyszín nem volt messze, így viszonylag egy jó kis alvás után sikerült a rajtot megközelíteni. A Móriczon egy átszállással már ott is voltunk Budaörsön az Illyés Gyula Gimnáziumnál, ahol a túra rajtja volt. 

Mai túránknak őt fős kis csapattal vágtunk neki.  A gyors regisztráció után szedtük is magunk, és neki is álltunk a táv megtételének. A Gimnáziumból kiérve a főút mellett haladtunk egy darabig, majd az Uzsoki köznél rá is csatlakoztunk a P+ jelzésre. Ezen is bandukoltunk egy ideig. Szépen el is kezdtük a szintek legyőzését is ezzel, mert utunk szépen emelkedett felfelé. A Hegyalja utcánál letértünk a jelzésről, s az Odvas-hegyen már el is értük első ellenőrző pontunkat (1,4 km).

Az Odvas-hegyről körbenézhettünk a tájon. Eléggé párás volt az idő, meg nem is volt az a nagy meleg. A télies tavasz továbbra sem akart minket elkényeztetni, de a friss levegő jótékony hatással volt a tüdőnkre nézve. Igaz, hogy azért ez inkább később valósult meg, mert most még jóformán Budaörs területén voltunk, és alattunk a nagy betondzsungel terült el. A sok multi bevásárlóközpont pedig uralta a látványt. A hegyalja utcán tovább haladva folytatódott a kanyargásunk, valamint lefelé is haladtunk egyben. A kis utcákat keresztezve egyszer csak megérkeztünk a Felsősor utcába, aminek a végén fölfelé vettük az irányt, és elérkeztünk a következő ellenőrző ponthoz, ami az éppen felújítás alatt lévő Kápolna (LINK!) mellett volt található (3,5 km).

A Kápolnától lépcsőkön lefelé búcsúzunk el, s folytattuk utunk. Az utcákon haladva teljesen körbejártuk a Kő-hegyet, és újra csak leértünk az aljára. Sok szép és kevésbé szép házat lehetett ezen a részen látni. Utunk itt jóformán végig aszfaltozott részen haladt végig. Azonban elérkeztünk a P jelzésig, ahol is már megszokott turistaúton folytattuk utunk. Itt eléggé sáros volt némely helyen a talaj. Néhol kis fákkal keskenyen szegélyezett sáros úton kellett haladnunk. Az emelkedés viszont itt sem maradt el. A várost is egyre jobban kezdtük magunk mögött hagyni, s az autók, a városi élet moraját már az erdő neszei foglalták el. A keskeny ösvényt végül felváltotta a szélesebb út is, s a P+ jelzéssel is találkoztunk. Kis idő múlva egy elágazáshoz érve következő ellenőrző pontunkat is megtaláltuk (6 km).

Innen tovább haladva már a SO jelzést követtük. Itt találkozhattunk a Piktortégla üregekkel (LINK!). Szépen a hegy oldalán haladva emelkedtünk felfelé. Szép volt az erdő, de még a tavaszt mint említettem nem nagyon lehetett érezni. Persze a növények ezt máshogy gondolták, mert a fákon azért már látszottak a rügyek, s néhány helyen ibolyával is találkozott az ember, csak a hideg nem akart még ereszteni. A Budaörsi-hegyet így megkerülve fel is jutottunk Csillebércre, ahol megkaptuk következő pecsétünket is (7,9 km).

Innen a KFKI mellett elhaladva az erdő szélén be is kanyarodtunk a S+ jelzésen, ami meghatározta túránk követendő útvonalát. Elég sok erdei úttal találkoztunk ezen a részen, és voltak azért mások is, akik saját kis túrával szórakoztatták magukat ezen a vasárnapi napon. Találkoztunk lovasokkal is. Az utunk egy szikla után felfelé vezetett az egyik hegy gerincén. Elég szűk kis utacska volt, egy ember fért el rajta, de szépen szerpentinszerűen haladtunk lassan felfelé. Csöndes volt a táj, s a kilométerek így fogytak lábunk alatt. Az erdőt még az őszi avar színei határozták meg, a sok kifakult lehullott falevél. Budakeszi szélét éppen hogy elkerülve, a hegyre felkaptatva jutottunk így el a következő ellenőrző ponthoz, ami a Sorrento-szikláknál (LINK!) volt (11 km).
Az ellenőrző pont után a menetelésünk folytatódott, és most a hegyeken, illetve azok oldalán folytattuk utunkat. A S jelzésen haladtunk, s elmeneteltünk a Szekrényes-hegy, Szállás-hegy, Ló-hegy, valamint Csík-hegy mellett. Itt-ott a fák közül kikandikálva már lehetett látni következő célpontunkat, ami felé szépen haladtunk is. A hegyek oldalában jó kis gyalogösvényen tudtunk menetelni. Szép volt ez a része is a túrának. A Huszonnégyökrös-hegy felé haladva útközben lehetett találkozni sok helyen már kinyílt Kökörcsinnel is. (LINK!) A hegy sziklái mellett aztán megérkeztünk következő ellenőrző pontunkhoz, a Huszonnégyökrös-hegy (LINK!) csúcsa alá  (14,8 km).

A hegytetőről szép kilátás nyílt túránk útvonalára is. Persze inkább csak a nemrégiben elhagyott részre, mert ott sorakoztak egymás után a nemrégiben elhagyott hegycsúcsok, s az utolsó megtámadandó csúcs is ott kellette már magát velünk szembe. Nem is időztünk sokat, és célba is vettük. Itt már újra Budaörs utcáin találtuk magunkat, s az Orchidea, Tárogató, Csiki, utcák után a S∆ jelzésen jutottunk el a Törökugrató utcáig, ahonnan egy tanösvényt követve jutottunk fel a hegy csúcsára. A tanösvényen haladva a Török harcokból is láthattunk kis jelenteket. (LINK!) Az ellenőrző pontunk a csúcson volt található (16,7 km).

A csúcsról lefelé ugyan ott vezetett utunk. A Törökugrató utcán leérve a Rezeda utcán elfordultunk, s a Kökörcsin utcán kiértünk a főút mellé, amin már csak vissza kellett baktatnunk a Gimnáziumig, ahol a célunk is volt egyben (18,8 km).

A célban megkaptuk emléklapunkat, és érmeinket. Ellátás is volt, a szokásosnak mondható zsíros kenyérrel csillapíthattuk éhségünket, valamint járt még hozzá gyümölcsszörp is. Persze a túra folyamán is volt ellátásunk néhány ellenőrző pontban.

Szép túra volt ez is. Az időjárás lehetett volna jobb is, de az eső legalább elkerült minket. Az útvonal is elég jónak volt mondható, s így megismerhettük ezeket a hegyeket is, amik mellet azért sokszor elhalad az ember, de valahogy olyan sötét folt volt eddig. Sokan választották családi kirándulásnak is, és a kisebb távon sokan kis gyerekkel is nekivágtak az útnak. Jó kis vasárnapi ebéd előtti programnak volt ez is mondható.

Köszönet illeti a szervezőket a szép túráért, a gimnázium tanulóit is dicséret illeti az egész napos kitartásért, s a pontokon nyújtott fáradalmaikért! Köszönet a csapattagoknak is, akik megint csak hozzájárultak egy felejthetetlen túra élményéhez!

A buszok hazafelé is elég sűrűn jártak, így nem kellett sokat időzni a megállóban. Hamar vissza is lehetett érni fővárosunkba, s jöhetett egy kis délutáni szieszta is.

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. április 8.

Tojás 30A

2013. április 1.

Húsvét hétfőjének reggelén vágtunk neki ennek a pompás kis túrának. A rajt a Városmajorban volt, oda busz és villamos segítségével jutottunk el. A túrán hárman indultunk el kis csapatunkból.

Az útvonal a Z jelzésen vezetett minket végig, így csak azt kellet figyelnünk, hogy arról ne térjünk le. Az időjárás a megelőző napokban nagyon csapadékos volt, így lehet sokakat megriasztott, hogy nagy sár várható majd. Mi is tartottunk tőle, de bíztunk benne, hogy azért szerencsénk lesz, így neki is vágtunk a távnak.

Az útvonal első része a városban vezetett, így a feladat az volt, hogy jussunk fel a hegyen Normafáig, így sok lépcső megmászásával indult a napunk. A Városmajortól kezdve folyamatosan felfelé haladtunk, kisebb-nagyobb emelkedőkön. A reggeli idő elég friss volt, és így jó kis tüdőtisztítás vette kezdetét. Jó néhány utca keresztezése után, és jó pár lépcsőfok legyőzése után meg is érkeztünk első ellenőrző pontunkhoz, ami a Martinovics-hegyen volt, és ott kaptuk meg pecsétjeinket (1,3 km).

Lendületünk továbbra sem lankadt, mert mindig felfelé kellett tartanunk. A Budai utcákon kanyarogva megcsodálhattuk azokat az „olcsó” építészeti remekeket, ami a hegyoldalban burjánzottak. Elhaladtunk egy benzinkút mellett, ami zöld felfogásban épült, s rajta napelemek mutatkoztak, s egy nagy számláló hirdette, hogy mennyi megújuló energiát termelt eddig, arról már nem szólt a fáma, hogy mennyi környezetszennyező kőolajszármazékot is adtak el itt azóta, mióta megnyílt. Elhaladtunk a fogaskerekű egyik állomása mellett is, és így már nem voltunk messze a következő ellenőrző pontunkhoz, ami a Széchenyi-emlékműnél volt található (4,5 km).

Innen tovább kanyarogtunk, hogy a fogaskerekű végállomása mellett elforduljunk, s megtekintsük a Gyermekvasút felső végállomását is, s a vágányok mellett haladva eljussunk Normafáig. Itt a jelzést követve lefelé vettük utunk. Az előző héten leesett hó mennyiség egy része elolvadt, a másik része pedig fagyott formában nehezítette továbbhaladásunkat. A tájat itt annyira nem is tudta az ember szemlélni, mert eléggé csúszós volt a jeges út. A jelzések elágazásánál a völgy felé vettük utunk -jéggel nehezített terepen-, s haladtunk tovább a következő ellenőrző pontunkhoz, ami a Disznófő-forrásnál volt található (7,9 km).

Innen tovább haladtunk, s a Tündér szikla mellett vitt el utunk. Itt már a nap elég szépen el kezdett sütögetni, s így az elmúlt napok veszett időjárása után furcsa volt látni a tájat a napsütésben . A sziklánál is omladozott a hegyoldal, a fagy most már kezdett ereszteni, s a kövek is mozgolódni kezdtek. A sziklákat elhagyva a Libegő drótpályája alatt vezetett egy rövid szakaszon az utunk, majd az egyik helyen egy elágazásnál lefelé vettük az irányt, egy szűk kis ösvény jelentette itt a jelzett utat. A kis fák közül kiérve kereszteztük a Budakeszi utat, s ismét a házak között kanyarogva elértünk a következő ellenőrző pontig, az egykori Hárs-hegyi autós campingig (10,2 km).

Itt megint egy kis kanyargás következik az utcák és az erdei utak segítségével. Ez a rész itt picit sík volt, így a lábaknak is jól jött. Aztán a Gyémántos lépcsőnél újra elkezdtünk tornázni felfelé. Utána megint csak kanyarogtunk az utat követve, majd a következő meredek részeket legyőzve már fent is voltunk az Apáthy-sziklánál, s visszatekintve megnézhettük a nemrégiben elhagyott normafai hegyoldalt, valamint a Tündér-sziklát. Innen már keskeny nyomon haladtunk egyenesen, majd a hegyen fölfelé. A Törökvész utca után lépcsőztünk egy kicsit megint felfelé, s itt elég sok ibolyát lehetett már látni az út mellett. A tavasz azért már csak közeledett, s az erdőben is elég sok helyen lehetett hallani a madárkák énekét is. Itt már több jelzéssel együtt haladva meneteltünk tovább a hegyen hol meredekebben, hol enyhébben fölfelé. Kis idő múlva el is érkezett a következő ellenőrző pont, ami az Árpád kilátónál volt (14,4 km).

Utunk egy kis nézelődés után folytatódott tovább. Innen megint csak nagy részben lefelé ereszkedés következett. Az erdőben kanyarogva haladtunk tovább, a Szépvölgyi útig, ahol a rendezők ellátással vártak minket. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, s mi fogyasztottunk is. Ez is egy kis pihenő volt mindenkinek. De innen is tovább kellett állnunk, s a település mellett elhaladva megérkeztünk a Hármashatár-hegyi adó alá, ami alatt elhaladtunk. A hegy túloldalán pedig elkezdtük ereszkedésünket. Itt is elég sok hó volt még található, s a friss, meg nem fagyott helyeket kutatva haladtunk egyre lejjebb. Elég rossz volt itt is a sok lefagyott rész, de sikeresen túljutottunk rajta. A Z+ elágazásánál balra fordultunk tovább, s kis séta után megérkeztünk következő ellenőrző pontunkhoz, a Guckler-sziklához (18,2 km).

A pecsétek elhelyezése után folytatódott utunk. A panorámában gyönyörködve koptattuk tovább a lábunk. Szépen sütött a nap, s a Virágos-nyeregnél kaptunk belőle mi is. Itt még felkapaszkodtunk a Csúcs-hegy nyergére, s a végén pedig el is kezdtük az ereszkedést. Az út hókásás, s latyakos volt helyenként, de annyira nem olvadt még meg, hogy nagy sarat csináljon nekünk. Az erdőben vigyázni is kellett, mert a lefagyott részek vizes talpú cipővel még csúszósabbak voltak. A hegy aljához érve már egyre jobban eresztett a fagy is. Itt már több sarasabb résszel találkoztunk. Az erdőből kiérve viszont a szántóföld szélén viszonylag jól lehetett haladni, s itt nem volt akkora sár, mint amire mindenki számított előzőleg. Itt a dombon átérve már látszott Solymár határában a Szarkavár. Ez előtt viszont még le kellett küzdeni azt a sárban gazdag utat, ami fogadott minket. A cipőink elég szépen cuppogtak, s le is akartak maradni a lábunkról, de azért bírtuk a kiképzést, s lassacskán túljutottunk rajta. A hídon átkelve a Béke utcába még egy kis dombot legyőztünk, s be is értük Solymárra, s aszfaltozott úton mentünk innen a célig. Kisebbe emelkedő végén volt a solymári kocsma, a buszfordulónál, s ez volt kettőnknek a cél (26,7 km). Harmadik társunk innen még tovább indult, mert ő a 40-es távot választotta, s előtte még a Zsíros-hegy legyőzésre várt.

A célban megkaptuk emléklapunkat, valamint kitűzőnket, s a napra kiülve szárogattuk a cipőnket, a busz megérkezéséig, amivel visszaindultunk Hűvösvölgyig, majd onnan tovább hazáig, s jöhetett a húsvéti lakoma, a jó kis erdei túra után. 

Az időjárás kedvező volt, az éjjeli fagy jótékony hatással volt az utakra, s a sok eső ellenére is járható turistautakkal találkoztunk. Közben a napsütés is csak melengette az ember lelkét, így azért könnyebben is telt el a nap. 

Köszönet a szervezőknek a jó szervezésért, és ellátásért, valamint a túratársaknak a vidám napért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. április 3.

Óbudai határtúra 15

2013. március 24.

Vasárnap is túrára lett szánva. Az előző napi fáradalmak után egy kis lelazítás volt betervezve ezzel a 15 kilométerrel. Csörgött az óra, s kis nehézségek árán villamossal és busszal sikerült is a rajthelyet megközelíteni, ami az Árpád gimnáziumnál volt fellelhető.

Kis csapatunk négy fővel össze is gyúlt, s nekivágtunk a túrának. A városból a Nagyszombat utca felé vettük az irányt, s a K+ jelzésen indultunk neki. A Kandó kollégium mellett megcsodálhattuk a kiállított mozdonyt is, s a Doberdó utcán folytattuk az utat. A lépcsőkön felérve a frissen kiépített kálváriát csodálhattuk meg, s innen már nem is kellett sokat menni az első ellenőrző pontig, ami a Kiscelli kastélytól nem messze volt (0,9 km).

Folytattuk tovább utunk a K+ jelzésen, még mindig a városban, haladtunk is lassan felfelé, s itt nemsokára el is érkezett a következő ellenőrző pont is (1,6 km).

Innen aztán megkezdődött hullámvasutazásunk. Egy szép kis lépcsőzéssel felkapaszkodtunk a Mátyás hegyre, s a másik oldalán pedig le is ereszkedtünk. Így nyílt egy kis kilátás a környező tájra is, mert így a túra elején azért jó kis kaptatóban volt részünk egyből. Nem is volt baj, mert elég csípős volt az idő, és nem csak reggel, hanem egész nap. Elérkeztünk az Erdőalja úthoz, és ezen kezdtük meg emelkedésünket a Remete hegy felé. Aztán innen is aláereszkedtünk, s a K jelzést követve haladtunk tovább a 3. ellenőrző pont felé, ami a Hármashatárhegyi útnál volt (3,6 km).

Tovább haladtunk a K jelzésen s megkezdtük megrohamozni a Hármashatár-hegyet. Útközben sikerült csapatunkba egy új tagot verbuválni, akihez tartozott egy négylábú társ is, így már hatan folytattuk a túránkat. El is érkeztünk a Hármashatár-hegyhez, s megkaptuk negyedik pecsétünket (5,2 km).

A csúcson szétnézve megint csak lefelé vettük az utunk a K jelzésen. Aztán következett a másik csúcs a Vihar-hegy megmászása, s innen is szét nézhettünk az alattunk elterülő tájra. Megszemlélhettük a Gercse templomot, valamint a siklóernyősöket, ahogy a felszállással próbálkoztak. Innen szintén lefelé vezetett az utunk, s eljutottunk a Virágos-nyeregig, a következő ellenőrző pontunkig (6,7 km).

Itt a Z jelzésre váltottunk, s megkezdtük körtúránkat a Csúcs-hegy nyergén. Kis ösvényszerű úton lehet errefelé haladni, jártunk is már itt néhány túra alkalmával. Most azért a kilátás is jobb volt, mert a hidegben jobban kitisztult az idő, a szél kitakarította a párát a város és az erdő felől. Lassan meg is érkeztünk a nyereg végébe, ahol a következő ellenőrző pont volt található (8 km).

A nyereg másik oldalán indultunk vissza a K jelzésen. Itt szélesebb az út, és a hegy másik oldalát is megcsodálhattuk. Errefelé is szép kilátás nyílik az alattunk elterülő tájra. A Virágos-nyeregbe visszaérve megint csak kaptunk egy pecsétet, s egy kis forralt borral is enyhítettük a hideg idő okozta kellemetlenségeket (9,6 km).

Innen a Z jelzésen indulunk meg, majd a Gückler-szikla után a Z+ jelzésen folytatjuk utunk, keresztezzük a műutat, s elértünk ismét a Hármashatárhegyi útig, ahol megkapjuk pecsétünket (13,4 km).

A K∆ jelzésre térünk rá, és megkezdjük ereszkedésünket lefelé. A Kőtaraj kilátóhelyen szép kilátás nyílik az alattunk elterülő városra, az idő ilyen szempontból tényleg kedvezett, s a tüdőtisztítás sem maradt el ebben az időben. Elég meredek hegyoldalban kellett aztán tovább ereszkedni, jó kis nyaktörő mutatvány ez így a vége felé, de sikerült megúszni. A városba beérve a Máramarosi út mentén haladtunk szép házak mellett. A Zúzmara utcára érve azon haladtunk tovább, majd a Toronya utca következett, ahol a túra célja is volt (16 km).

A célba beérve következhetett a kitűző és az oklevél átvétele. A szokásos zsíros kenyér sem maradhatott el. Sokat aztán itt nem is időztünk, mert szépen sorjában érkeztek is az emberek, a szűkös helyen azért nem lehetett úgy elférni. Aztán következhetett a hazatérés buszok és villamos segítségével.

Szép túra volt ez is. Az időjárás már nem az évszaknak megfelelő volt, de a túra szempontjából nem volt rossz, mert az előző napi sárdagasztásban így nem volt részünk, s így azért másabb végigmenni egy távon a kicsit lefagyott talajon. A kilátás nagyon szép volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ezt a távot bármikor megtegye egy kis túrázás kedvéért.

Köszönet a rendezőknek a szép túra megszervezéséért és lebonyolításáért. Köszönet a túratársaknak is a hangulatos vasárnapi kóborláshoz nyújtott társaságért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. március 28.

Dél-Börzsönyi Kilátások 30

2013. március 23.

Reggel indult a vonat a túra színhelyére, ami Zebegényben volt található. Picit csípős volt a reggel, a szél is fújdogált, szóval nem volt már ez annyira jellemző ehhez a március végi időponthoz, de nem riasztott el. Így is egy kis betegség, meg a rossz idők miatt volt egy kis kihagyás, így már mocorgott a cipő a tárolóban, hogy menni szeretne.

A rajt az iskola udvarán volt, az állomástól pár méterre csak, és itt a nevezés után lehetett választani egy péksüteményt is, így nem kellett feltétlenül üres gyomorral nekivágni a túrának. Az udvaron a rendezők kis táblával felhívták az indulók figyelmét arra, hogy a táv megtétele után a cipők tisztítása az iskola udvarán tilos, ez a pár sor akkor nem is bírt akkora jelentőséggel, mint néhány óra eltelte múlva.

 Egyedül készültem nekivágni az útnak, de a rajtnál egy gyors ismerkedést követően már nem kellett egyedül mennem, így egy túratárssal közösen vágtam neki a távnak.

A S jelzésen vágtunk neki az útnak, majd egy patakon átkelve, a S∆ jelzésen jutottunk fel egy kis dombra, ahol a Trianoni emlékmű volt megszemlélhető. Innen tovább indulva el is hagytuk a Kálvária dombot, s a S jelzésen kaptattunk felfelé. Elég szépen meg is indultunk a szinteket fogyasztani, mert itt nem nagyon kellett gondolkozni bemelegítésen, mert a hegy egyből előttünk terült el, és mi már azon kaptattunk felfelé. Kis idő múlva meg is érkeztünk első ellenőrző pontunkhoz a Bodzás-pihenőhöz (1,8 km).

Innen tovább folytattuk utunk, s a SO jelzésen haladtunk tovább. Lassan leereszkedtünk az Ernő forrás felé, s egy kicsit a völgyben is haladtunk. Szép volt a táj, s a természeten is lehetett látni, hogy lassan azért ébredezik, de nem nagyon akart az időjárás ehhez segítséget nyújtani, mert a föld is elég szépen meg volt még itt fagyva. A Bodzás völgyben így haladtunk, s rövidesen a S+ jelzésre fordultunk rá. Innen megint egy emelkedő következett, elég szépen lódult neki a hegy oldalának, ahol a Borostyán-kői pihenő következett, ami egyben a második ellenőrző pontunk is volt (4,7 km).

A S+ jelzésen haladtunk tovább felfelé. Mert a hegy megkívánta, hogy jussunk fel a tetejére, s a túra nevét is nem meghazudtoló módon elég szép kilátás kezdett nyílni a környező vidékre, ami nem volt más, mint a Dunakanyar, a maga csodálatos panorámájával. Kicsit az összképen talán az időjárás rontott, mert egy szép napsütéses időben még gyönyörűbb kilátás fogadott volna minket, s a pára is sokat takart, de azért szép volt a táj. Meg így se sokan látják lehet, mert napsütéses szép időben biztos többen jártak már itt. A meredekebb részeket leküzdve tovább mentünk a becsatlakozó S jelzésen, majd kis idő múlva el is értük a Szent Mihály hegy tetejét. Innen a K jelzésen haladtunk tovább és célba vettük a Julianus-kilátót, ami a következő ellenőrző pont volt (8 km).

 A Hegyes tetőről a K jelzésen indultunk tovább. Elég meredeken vitt lefelé az utunk, de amit eddig felfelé megtettünk azt lefelé is meg kell oldani. A szintvonalakon a térképen amúgy is látszik, hogy milyen itt ez a környék, meg a Duna is be van itt kényszerítve a hegyek közé, szóval nekünk is csak haladni kell tovább. Sajnos túránk egyik legrosszabb élményét itt éltük át, mert ahogy az ösvényen haladtunk, egy mentővel találtuk szembe magunk, és mikor oda értünk, akkor tudtuk meg, hogy egy túratárs az életét vesztette. Egyik túrázó hősiesen próbálkozott az újraélesztéssel a mentő megérkezéséig, de ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Kicsit időztünk ott a döbbenettől, de lassan összeszedtük magunkat, és indultunk tovább. Nem is kellett sokat lefelé ereszkedni, amikor is megérkeztünk a következő ellenőrző ponthoz, ami a Köves mezőn volt (10,3 km).

Innen egy hosszabb etap következett a következő pontig. Itt folyamatosan haladtunk a Z∆ jelzésen. Föl-le tesszük meg az utat folyamatosan a hegy gerincén, alattunk a Duna terül el, s a fák között ki-kikukucskálva lehet megfigyelni. Egy idő után eljutottunk a 12-es főút mellé, amitől a vasútvonal választott el minket, innen már nem kellett sokat menni a Gerendás büféig, ahol a következő ellenőrző pont volt, de mivel a büfé zárva volt (állítólag évek óta), így egy parkolóban kaptuk meg a pecsétünket (15,8 km).

Innen már elég érdekesre sikeredett a túra. Ahogy a mondás is tartja, hogy mi az a három dolog, ami a háborúhoz kell, most olyan érzés volt ez is, hogy mi az a három dolog, ami egy túrához kell, tételesen a sár, sár, sár. Itt aztán kaptunk belőle eleget, a túra hátralévő részére. A fél Börzsönyt sikerült a talpunkon elszállítani út közben. A Z□ jelzést követve indultunk neki. Eleinte kövezett út volt, de hamarosan földútra váltottunk, és itt már elég jól meg volt olvadva ahhoz, hogy ragadjon a cipőnkre. De a turistautak már csak ilyenek. Folyamatosan haladtunk előre, majd a P és Z jelzés csatlakozik, s egy idő után a Z jelzésre váltunk, és azon folytatjuk tovább utunk, s nem sok idő múlva meg is érkezünk a Rózsakunyhóhoz, ahol következő ellenőrzőpontunk található (20,3 km).

Innen a szalagozást követve jutottunk el a Z jelzésig, amin egy vadvédelmi kerítés mellé értünk. Itt a fák szépen el voltak látva számokkal, mintha egy nagy Ent számháborúba keveredtünk volna. A P+ jelzésre rátérve haladtunk tovább előre, majd a P következett, amin eljutottunk a Toronyalja horgásztóhoz. Innen egy meredek kaptatón kellett eljutnunk Pusztatoronyba, ami a hegy oromzatán volt egy régi várrom mellett. Itt volt ellenőrző pontunk is (22,2 km).

Az oromról vissza le kellett jutni a jelzésre. Két választás is volt, de kevésbé veszélyesnek a felfelé vezető út tűnt, ámbár volt, aki a másik irányban vágott neki. De lefelé a sár miatt elég nehéz volt így is, csúszott is, meg meredek is volt. Nagy nehezen azért sikerült lejutni, és a P jelzést követve a Torony forrás mellett is sikerült eljutni, s a kövesúton átkelve a szalagozás segítségével a K jelzéshez jutni, s ezen folytatni az utat. Persze a sár megint csak társul szegődött hozzánk, így szórakoztatva minket az úton. Egy idő után aztán a Malom völgy következett, ahonnan már a Z jelzés következett, amin eljutottunk a Törökmezei halastóhoz, innen pedig tovább a Törökmezei turistaházhoz, ahol az ellenőrzőpont is volt (25,6 km).

A turistaháznál azzal fogadtak minket, hogy ez már az utolsó pont volt, csak a rossz hír meg az, hogy innentől sár lesz… Ezek után a biztató szavak után új erőre kapva vágtunk neki a maradék táv megtételének. És valóban, a sarat dagasztva újfent fogyasztottuk a hátralévő kilométereket. De most már nem nagyon törődött senki a sárral. A tisztást elhagyva bevetettük magunkat az erdők közé, s lassan ereszkedtünk lefelé Zebegény irányába. Még egy utolsót pillanthattunk a környező tájra, s lassan fel is tűntek az első házak, s kisvártatva le is kanyarodhattunk az erdei útról, s aszfaltozott úton tehettük meg a hátralévő részt. A cél ugyan ott volt, mint a rajt, s így jutottunk a mai túránk végére (30,2 km).

A célban megkaptuk a kitűzőt és az emléklapot, valamint egy kupont, amit ennivalóra lehetett váltani. Választék volt bőven, de én a sajtos tésztát részesítettem előnyben. Panaszra nem is lehetett okunk, mert végig a túrán majdnem minden ponton várt minket valami. Gyümölcsszörp, zsíros kenyér, édesség, vagy éppen gyümölcs. Szóval jól voltunk tartva.

Aztán sietős is lett a dolog a végére, mert a vonatig már csak pár perc volt hátra. Összekaptuk a cuccainkat aztán irány az állomás, és Búcsút mondtunk Zebegénynek, meg a Börzsönynek, persze annak a részének, ami nem a talpunkon volt, mert nekem még a 4-6-os villamos megállójában is sikerült egy adagtól megszabadulni, s a felszálló hajléktalanok is szebb képet mutattak, mint mi…

Mindent összevetve szép túra volt. Az útvonal a nevéhez híven szép kilátással bírt, és élmény volt így is végigmenni, hogy ilyen volt az útviszony. De egy jó kis edzésnek ez is megtette, főleg ez után a pár hét kihagyás után.

Köszönet a szervezőknek a lebonyolításért és az ellátásért, valamint a túratársnak az egész napos szórakoztatásért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. március 28.