2017.02.04
Már
nagyon rég sikerült egy kis túrázást beiktatni, így most összejött az
elhatározás, és újra célba vehettük a Balatont, és annak egyik ékkövét,
Tihanyt. Az évek folyamán megszerettük ezt a túrát, a nagy víz imádata amúgy is
sokat számított, hogy ebben a tájegységben próbáljuk ki magunkat, és még sosem
csalódtunk itt, így nem is volt kérdés, hogy idén is el kell ide jutnunk.
Reggeli
korán kelés után vágtuk be magunkat a kocsiba, és már robogtunk is, hogy a rajt
nyitására odaérjünk, mert az időt nem akartuk húzni. Sokan még nem voltak ekkor
a környéken, de már látszott a mozgolódás. Érkeztek folyamatosan az emberek, és
telt meg lassacskán a parkoló.
Most
a szokásostól eltérően a rendezők egy sátrat állítottak fel, a tumultus elkerülése
végett, és volt online nevezés is. Így elvileg még gyorsabbnak kellett volna
lennie a folyamatnak, de persze voltak azért fennakadások is. Azért sokat nem
álltunk a sorban, így már meg is kaphattuk füzeteinket, és neki is vághattunk a
félsziget bejárásának.
Hárman
trappoltunk végig a túrán, de harmadik társunk inkább csak kirándulni, és
fotózni jött, így ő nem is nevezett be. A reggeli hűvös idő már azért nem olyan
volt, mint egy-két héttel korábban, így mi se annyira vastag ruhákba öltöztünk,
persze ez az enyhébb idő azért azt is sejtette, hogy ahol a fagy engedett, ott
azért meggyűlik majd a bajunk a sárral. A rendezők felhívták figyelmünk is,
hogy néhány helyen majd terelésre számítsunk.
Az
előző évben bevezetett új vonalon kellett egyébként haladni. Nekem akkor is
tetszett, és most sem csalódtam benne, igazából minden helyre eljut itt is a
túrázó, talán csak a révet nem ejtjük útba, de ott igazán annyira nem is lett
volna semmi izgalmas, turistaút sem vezet arra. A rajtból elindulva így a piac
felé vettük utunk, az út egyből emelkedett, így lehetett melegíteni
az izmainkat. A Z jelzést elérve azon haladtunk tovább. Az akasztó domb
oldalában baktattunk ekkor, balra szép kilátás nyílt a füredi öbölre, és a
párába burkolódzó északi partra. Mivel az első pont a domb tetején volt, így
azt hamar el is értük (0,7 km).
Továbbra
is a Z jelzést követtük, így kezdtünk ereszkedni a domb nyugati oldalán lefelé.
A reggel felvett ruhadarabokból itt már sikerült megszabadulni pár dologtól,
mert a felfelé kaptató elég jól bemelegített minket. A napsütéses idő is lassan
kezdett majd kialakulni, a felhőzet szép lassan elkezdett felszakadozni. Persze
az útviszonyok itt már megmutatták, hogy mire is számíthatunk. Jó kis felvágott
saras rész volt ez lefelé, alatta fagyott talajjal, így aztán minden adott
volt, hogy szánkó és sífelszerelés nélkül is nagyokat csúszhasson az ember. Ez
később gondolom csak még rosszabb lett, mivel az elején indultunk, így valószínű, hogy csak romlott a helyzet. Egyik ismerőssel találkoztunk is a rajtban, ő a
szervezők táborát boldogította, és mondta, hogy előző nap bejárta, így sok jóra
ne is számítsunk a nap folyamán, mert hol sár, hol jég nehezíti meg majd az
előre haladásunk. A dombról leérve átkeltünk a Cserhegy úton -ami a révhez
vezet-, és a másik oldalon elkezdtünk fölfelé kapaszkodni a Kerek-hegy
oldalában. Itt az aszfaltos rész eddig is jeges volt az évek folyamán, most sem
volt jobb a helyzet. Itt talán nem volt ónos eső, mint az az előző napokban
előfordult az ország területén, de enélkül is szépen le volt fagyva az út,
gondolom az olvadt hó lehetett így lejegesedve. Az aszfaltos részről beértünk
az erdőbe, és a turistaút sem festett jobban. Folyamatosan figyelve kellett
haladni, mert pórul is járhatott az aki nem a jó kis jeges ösvényt figyelte.
Fönt érintettük az antennákat, majd a másik oldalon lefelé vettük az irányt.
Egy elágazásnál a Z+ jelzésre váltottunk, ami el is vezetett minket az Átjáró
barlanghoz, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (2,4 km).
Itt
szép kis kanyarokat leírva lehetett tovább menni. A jelzések is szépen
összefutnak ezen a részen, mi is a S+ és ZT közös szakaszán haladtunk tovább. A
környező sziklákról – Hármas hegy-, szép kilátás nyílik a félszigetre. Itt az
út nem volt annyira csúszós, de azért oda kellett figyelni így is. Főleg az
alsóbb részeken, mert a sár ott már jó nagy méreteket öltött. A
kitaposott ösvény szélén kellett menni, mert a dagonyába semmi értelme nem volt
trappolni. Ahogy itt az erdőben haladtam – többiek hátra maradtak fotózni és
nézelődni-, a Cser-hegy oldalában lefelé, egyszer csak nagy csörtetésre lettem
figyelmes. Oldalra néztem, és egy nagy testű állatot pillantottam meg a fák
között egy pillanatra. Gondoltam, hogy egy lovas lehet, mert azért túrákon
szoktunk ilyet látni. Aztán kiderült, hogy nem ló, hanem egy kisebb szarvas csorda volt. Rontottak lefelé a hegy oldalában, nem is olyan messze előttünk
keresztezték az utunkat. Biztos a túrázók zavarták meg a mindennapjaikat, aztán
most ijedtükben vágtattak át az erdőn. Lenyűgöző volt a látvány, hogy azok a
nagy testű állatok így rohannak át mindenen keresztül, még szerencse, hogy
akkor épp nem volt senki az útjukban. Én is csak földbe gyökerezett lábakkal
figyeltem őket, ahogy tovarohantak a fák között. Nem sokkal ez után egy
elágazás következett, innen már a ZT jelzésen kellett tovább menni, majd
lehetett szépen ereszkedni lefelé, hogy elérjük a Z jelzést. Persze az erdőben
azért voltak érdekes szakaszok, mert volt, ahol az úton megolvadt a hó, majd szépen
vissza is fagyott. Később ami csapadék volt, az meg nem tudott elfolyni, így a
jeges, vizes úton kellett haladni. Persze az út szélén jobb volt a haladás, itt
csak a fákat kellett legfeljebb kerülgetni. Lejjebb haladva, már lehetett látni
a Balatont, persze amikor volt idő nézelődni, mert az út eléggé sáros volt. Ez
a napsütéses oldala volt a hegynek, így a fagy is rég eresztett már, ezért
aztán nem volt egyszerű a haladás. A Z jelzést elérve még tovább ereszkedtünk, érintettük
az Újlaki templomot, aminek már csak a romjai vannak meg. Innen már nem kellett
sokat ereszkedni és le is értünk a nyaralókhoz, majd az útra rákanyarodva a tó
partján a horgásztanyák felé vettük az irányt. Itt már szépen sütött a nap, így
is érkeztünk meg következő ellenőrző pontunkhoz, ahol meleg teával és pogácsával
vártak minket a rendezők (5,4 km).
Sokat
azért itt sem időztünk, és az úton mentünk is tovább. Rövidesen viszont elkezdtünk
újra felfelé menni a hegy oldalában, hogy újra a ZT jelzést elérjük, ami egyben
a Lóczy Lajos gejzírösvény. Itt is volt azért sáros rész, de talán mivel többet
sütött már a nap korábban, így azért kicsit szikkadtabb is volt a talaj. Persze
most a jó kis emelkedő fárasztotta az erre járó túrázókat. Később a
befektetett fáradtság is meghozta a gyümölcsét, mert nagyon szép kilátásunk
nyílt a Balaton nyugati részére, mostanság amúgy sem sok lehetőség van a
fagyott Balatont megcsodálni, így ez is fokozta az élmény nagyságát. Ez egy
elég hosszú út volt, érintettük a Gurbicza-tetőt, majd a másik oldalon
haladtunk is tovább a Csúcs-hegy irányába. Nagyon szép napsütéses idő volt, és
mint már említettem, a körben elterülő panoráma is mesésen szép körítés volt a
túrázáshoz. A Csúcs-hegyet érintve, itt most nem volt ellenőrző pont, így
haladhattunk is tovább. Emlékszem, hogy azért itt voltak meredek részek néhány
éve, amikor jól le volt fagyva, és kötél segítségével kellett alá ereszkedni,
most szerencsére ilyen problémák nem adódtak, elég volt az is ami amúgy is
volt. A csúcsot megkerülve a másik oldalon ereszkedtünk tovább a Nyereg-hegy
irányába. Innen már Aszófő felé volt nagyon szép kilátásunk. A
Nyereg-hegyen gerincén tovább haladva jutottunk el az Apáti-hegyhez. Itt volt
következő ellenőrző pontunk is (9,6 km).
Megkaptuk
pecsétjeinket, de aztán nem indultunk tovább, hanem a felújított kilátót
tekintettük meg. Amúgy is elég sokan választották ezt az opciót. Ennyi kis
kitérő belefér, amúgy is nagyon szép kilátás nyílt a félszigetre. Jól lehetett
látni a túránk rajtját is, ahol már nagyon sok kocsi ácsorgott, folyamatosan
érkeztek utánunk is az emberek. A várható rosszabb útviszonyok, azért annyi
embert nem ijesztettek el, hogy részt vegyenek ezen a jó kis túrán. Miután
jól kibámészkodtuk magunkat, nekiindultunk mi is, hogy fogyjanak azok a
kilométerek, mert azért még volt mit bejárni. Nem a megszokott útvonalon
kellett most lejutni a hegyről, hanem a SΔ jelzést követve Sajkodon keresztül
jutottunk le, majd szalagozást követve értünk el a főút mellé, ahol ismét egy
ellenőrző pont várt minket pecséttel, és csokival (11 km).
Ez
után haladtunk el az Apáti templom mellett, majd kis emelkedő után jutottunk el
a Külső tó széléhez. Itt még viszonylag rendesen lehetett haladni, majd aztán
ahol az erdőt is elértük következhetett a dagonyázás. Pár éve még lent ment az
út a tó partján, de nemrégiben megemelkedett a vízszint, így az erdőben a fák
között vezet manapság már az ösvény, itt meg a jó kis sáros, csúszós hegyoldalban
kell kapaszkodni. Aztán a sáros rész később csak még rosszabb lett. A szőlős
között vezető út nagyon rossz volt. Mindenki csak azon volt, hogy minél
hamarabb túljusson ezen a részen. A sarat felesleges is volt leverni a cipőről,
mert a következő lépésnél kétszer annyit vett fel az ember. Nagy küzdelmek árán
így jutottunk tovább. Végül nehezen el is jutottunk az Apátsági pincéhez, ahol
következő ellenőrző pontunk is volt, itt volt forralt bor, tea, és még pálinkát
is kaphatott, aki szeretett volna (14,1 km).
Nem
sokat időztünk végül itt sem. A szőlők között elkezdtük megmászni a hegyet. A ZΔ
jelzést elérve aztán az vezetett minket fölfelé a Kis-erdő tetőre. A kilátást
gondolom már említenem sem kell, hogy milyen volt. Kis szusszanásnyi időkre
megállva lehetett nézelődni. A csúcson átbukva a másik oldalon ereszkedve ismét
csak ellenőrző pont következett (14,5 km).
A
pontot elhagyva még tovább ereszkedtünk. Kis pihenőhelyek is ki vannak alakítva itt
a hegy lábánál, volt is, aki ki is használta az alkalmat egy kis frissítésre. A
Kossuth Lajos utat is elértük, majd a másik oldalán folytattuk tovább utunk,
itt újra fölfelé kellett kaptatni az Óvár-hegy oldalában a ZT jelzésen. Szerencsére
itt az út már nem volt olyan sáros, így ez nem akadályozott legalább minket az
előre haladásban. Amikor persze elértük fönt a házakat, és a tetőt, kezdődhetett
az ereszkedés lefelé. Itt aztán voltak gondok. Eleve le kellett térni az útról,
és szalagozást kellett követni. Gondolom a barátlakások felé sár lehetett, de
ez sem volt semmi, ami most ránk várt. Itt aztán belassult mindenki. Össze-vissza
kellett csapást keresnünk lefelé, mert ami ösvényt itt is kijártak, azon rettenet
nagy sár volt, vagy épp még elég meredek is, így nagyon óvatosan kellett megválasztani,
azt is, hogy hova lépünk. Jó hűvös volt itt a hegy árnyékos oldalában, és
furcsa is, hogy ennyire meg tudott ereszteni a föld. Szóval keserves volt így a
továbbjutás, de egyszer ennek is csak vége szakadt, és sikerült lejutni az
úthoz, a Balaton mellé. Itt aztán mindenki verte a cipőjéről, ami ráragadt,
akinek nem volt szerencséje, az a ruhájáról is. Jó volt egy kicsit itt
fújtatni, aztán kicsit ruházkodni is kellett, mert a Nap is közben elbújt a
felhők közé, így kicsit hűvösebb is lett az idő. Miután végeztünk,
folytattuk az utunk. Rövidesen elértük azt a pontot, ahol a jelzésen amúgy is
leértünk volna, így már ismét jelzett úton mentünk tovább. Innen már amúgy sem
volt messze a kikötő, ahol következő ellenőrző pontunkat is megtaláltuk (17,4).
Kaptunk
forró teát, meg sósat is, és amíg ezeket elfogyasztottuk legalább
gyönyörködhettünk kicsit a megunhatatlan balatoni kilátásban. Kis pihenőnk után
a ZΔ jelzés felé vettük az irányt, és az utcákon kanyarogva így jutottunk egyre
feljebb. A Visszhang utcánál értük el az Echot, innen már nem volt olyan
emelkedő, így kicsit szelídebb terepviszonyok között értünk el utolsó
ellenőrző pontunkhoz, a Kálvária domb tetején (18,4 km).
A
domb oldalában, a stációkat bemutató domborművek mentén ereszkedtünk aztán
tovább, és követtük a szalagozást. Eljutottunk természetesen az Apátsághoz is,
ami jóformán a félsziget jelképe, és ha már itt jár az ember, ezt a részt
sosem szabad kihagyni, és természetesen a panoráma is mesésen szép, bármelyik
évszakban is vetődjön erre az ember. Aztán már csak a S+ jelzést kellett csak
követnünk lefelé, és így közeledtünk egyre jobban a felállított sátor felé, ami
most már a célt jelentette számunkra (19,8 km).
Megkaptuk
emléklapjainkat és kitűzőinket, amik most nem a már megszokott típusúak voltak.
Aztán az általános iskola felé vettük az irányt, mert az elmaradhatatlan
mákos tészta még várt minket. Ennyiből jó volt, hogy a két helyszín külön volt
bontva, mert az évek folyamán ami ott várt minket azt már nem kívánta az
ember. Hamar sorra is kerültünk, nem kellett sokat ácsorogni sem. Bent sem
sokan voltak, szépen haladtak mindenütt az emberek. Annyian most nem is
indultak a túrán. Olyan sok idős embert sem láttunk, mint az elmúlt években,
gondolom azért ezzel a sárral nem akartak annyian megküzdeni, mert azért
várható volt valami ilyesmi az elmúlt időszak csapadékos időjárása után.
Miután
itt is végeztünk, összekaptuk magunk, és egy cipőcsere után indultunk is haza.
Persze előtte még a révhez lementünk, megnézni a befagyott vizet, és a
félsziget keleti oldalán a szabad strandnál még egy kicsit a jégre is rámentünk
csúszkálni egyet. Aztán már csak a hazaút, és a jól megérdemelt pihenés várt minket.
Szokásosan
jó túra volt ez, persze lehet, hogy a Balaton iránti elfogultság is mondatja
ezt velem. Természetesen sárra, meg hóval, faggyal más túrán is találkoztunk már. Az
időjárás változatossága egy teljesítmény túrára mindig befolyással van, de ha
jövőre is ilyen lenne az idő, és a körülmények, mi akkor is el fogunk jönni, ha
tehetjük. A szervezők is szokásosan kitettek magukért, majdnem minden ponton
kaptunk valamit, a színes túrafüzet is jól ábrázolta az útvonalat, szalagok is
jól vezettek minket, ahol épp nem a jelzett úton kellett menni, és a kitűző is
nagyon szépre sikeredett. Több táv közül lehetett ismét választani, ezzel a húszassal
tényleg mindent meg lehet tekinteni, amit érdemes a félszigeten. Sokan jöttek
ismét gyerekekkel a rövidebb távokra is, egy jó kis családi kirándulást is
lehetett így belőle keríteni.
Köszönet
a szervezőknek az ismételt jó és már szokásosnak mondható túráért. Jók voltak a
változtatások az előző évekhez képest, így azért néhány felesleges bosszúságtól
meg is kíméltek minket.
Köszönet
a túratársaknak is az egész napos jó hangulatért és a vidám percekért!
Íródott
Tárnokon, az Úr 2017. évében, Böjt elő havának 10. napján
Ádám Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése