Gerecse 50

2016. április 16.

Már öt alkalommal sikerült a Gerecse 50-et teljesítenem, és most is elhatároztuk, hogy nekivágunk ennek a népszerű túrának. Reggel korai indulással közelítettük meg Tatabányát, hogy időben neki tudjunk indulni.

A startban hamar végeztünk a nevezéssel, még a nagyobb tömeget sikerült  így elkerülni A nevezés most eleve egy nagyobb helyre lett áttéve, legalábbis nekem új volt ez a megszokottól, de látszott, hogy a szervezők készültek, így talán később is gördülékenyebben ment ez a ceremónia, és viszonylag kevesebb sorban állással is neki lehetett vágni a túrának. Mi most hárman jöttünk össze a kis csapatunkból, így vágtunk neki ennek a napnak.

 Az ötvenes távot teljesítőknek a fehér körrel jelzett utat kellett csak követni, így egyéb turista jelzéseket nem kellett figyelni. Mi is így indultunk neki, és ezen a túrán már megszokottan, nagyobb csoportokban, sorokban rendeződve araszoltak a túrázók előre. Az idő kicsit csípős volt, reggel, de jó időt jósoltak a meteorológusok, így most nem kellett tartani csapadékos időjárástól, mert azért az évek folyamán nekem is volt párszor részem, itt egy jó kis bőrigázásban. Tatabányáról a megszokott út vezetett minket, majd az autópálya alatt áthaladva kicsit változott az útvonal, az eddig megszokottakhoz, és az első ellenőrző pontot, János forrást másik oldalról kerülve értük el (3,6 km).

Gyors pecsét után indultunk is tovább. A nap itt már kezdett egyre magasabbra hágni, és kezdte áldásos tevékenységét. A kezdeti hűvös időt itt már azért felváltotta a meleg, és idáig már mi is jól bemelegedtünk, az izommunkának köszönhetően, így hamar túltettük magunkat a reggeli hűvös időjáráson. A réteges öltözködés ezen a túrán amúgy is ajánlott, hisz szinte egész napos elfoglaltság, és a reggeli hűvös idő ilyenkor már hamar elmúlik, és ha később sem lehet esőre, vagy borult időre számítani, akkor a túrázó annyira úgysem fog fázni, hogy nagyon fel kelljen öltözni. Mi is még jobban fűtésre kapcsoltunk, és bevetettük magunkat a Farkas-völgybe, és egyre jobban kezdtünk emelkedni a szerpentines útszakaszon fölfelé. Nagyjából mindig ezen a részen jártam eddig, amikor a Nap kezd fölemelkedni, és szemet kápráztató fényjátékkal tör egyre magasabbra a mesés látnivalóval kecsegtető hegyoldal tetején. A fák ágai közt átkandikáló fénysugarak mindig bámulatba tudnak ejteni. Persze aztán az emelkedős szakasz sokszor el is vette a figyelmem, mert az előre haladásra koncentráltam. Az edzettség hiánya, és a sok kihagyás megtette a hatását, és éreztem, hogy itt most jobban ki kell majd tartani a későbbiekben is, mert már ez a rész is kicsit nehezen ment fölfelé, pedig aztán annyira nem vészes az emelkedés. Később mikor már kiértünk a völgyből, kicsit azért lehetett fújni előre haladás közben, és az Öreg - Kovács hegy oldalában haladva szép kilátás nyílt a tatai rész felé, ahol persze a fák közül ki lehetett kandikálni. Így jutottunk el a következő ellenőrző ponthoz (11,1 km).

Innen kis emelkedős szakasszal folytatódott utunk, ahogy megkerültük az Öreg - Kovács hegyet. Majd ereszkedésbe is kezdtünk, és egyre jobban haladtunk ki a fák közül, így értük el a közutat. Túránk ezután aszfaltozott úton folytatódott, és szántóföldek, mentén közelítettük meg Tardost. A településre beérve mindenütt lehetett látni, hogy a tavaszi munkák folynak, az emberek szinte már fel se figyeltek a túrázók nagy vonulására, hiszen már megszokhatták, hogy így áprilisban mindig jó páran rászánják magukat, hogy teljesítik ezt a túrát. Egy kis kocsmánál jobbra fordult utunk, persze néhányan lecövekeltek itt, egy kis frissítőt beszerezni. Az úton mikor befordultunk már lehetett látni Tardos jellegzetes templomát, ami mellett szépen el is haladtunk, és itt már lehetett is látni következő ellenőrző pontunk is, aminél most szép kis sor alakult már ki a pecsétekre várva. Viszonylag rövid sorban állás után sikerült nekünk is beszerezni a pecsétet, és így teljesítettük a harmadik ellenőrző pontot (16,3 km).

Itt már szépen sütött a nap, és lehetett ledobni a ruházatból. Amúgy is jó kis emelkedős szakasz várt ránk ez után a kicsit lazább rész után, hisz sokat ereszkedtünk lefelé, amíg a faluba beértünk. Tardost szép lassan kezdtük magunk mögött hagyni, eleinte itt is aszfalt úton, majd kiérve poros út következett, és mikor elment egy-egy autó is mellettünk, akik még a közeli házakhoz tartottak, jól fel is verték ezt a száraz port, így lehetett is nyelni rendesen. De ez a rész sem tartott sokáig, hisz egyre jobban közelítettük meg az erdőt, és utunkon így vetettük be magunkat a fák közé. Jól is esett az árnyékos részre beérni, hisz a szikrázó napsütést így enyhítették a fényt felfogó levelek, és nem kellett már hunyorognunk sem, ha látni akartunk valamit. Így érkeztünk meg a Gerecséhez, túránk névadójához. Az utunk egyre csak feljebb vitt, ahogy oldalról folyamatosan kerültük meg a hegyet. A fák között itt is szép kilátás nyílt a környező tájra. Ahogy egyre feljebb keveredünk, már lehetett is érezni az ehhez a túrához hozzátartozó hagymás illatot, amit ezen a részen burjánzó medvehagymának lehetett köszönni. Eleinte csak egy-egy tövet lehetett látni a növényből, kisvártatva viszont már beterítette a talajt. Nagyjából itt értük el ennek az útszakasznak a tetejét, és indultunk meg lassan lefelé, majd rövidesen a Kis – Gerecse oldalában jó sziklás, de annál szebb kis útvonalon ereszkedtünk egyre lejjebb. Bizony volt, amikor itt jó sáros részek is nehezítették az előre haladásunkat, most viszont ezzel nem kellett bajlódni, hisz a jó időjárásban könnyebben haladtunk lefelé. Fák közé vezetett utunk, amin viszont már nem kellett sokat megtenni, amikor kiértünk egy tisztás rétre, ahol ellenőrző pontunk volt található (22,7 km).

Akinek fogytán volt a vize, itt lajtos kocsiból tudta pótolni. Szép kis sor állt a jármű körül is. Amúgy is nagyobb tumultus szokott ezen a részen lenni, hisz sokan választják ezt a helyet pihenőül, az eddigi megpróbáltatások után. Poros kis úton folytattuk mi is tovább túránk. Rövidesen egy nagyobb irtáshoz értünk, ami mellett elkerülve kezdett utunk ismét emelkedni. Furcsa volt látni ezen a részen is, hogy évek folyamán hogyan újul meg az erdő. Hisz itt is elhaladtam már párszor, és emlékeztem, hogy ez az rész hogyan is nézett ki előtte. Viszont nem volt minden ilyen vidám, hisz a közelben egy erdészeti gép is dolgozott, és munkája végeztével most másik helyre tartott és jól fel is verte az útról a port, sokunk bosszúságára. A melegben amúgy is csak felfelé haladtunk, itt nem nagyon voltak árnyékot nyújtó fák, így kicsit ez is jobban megviselt, mint szokott. Viszont ez az emelkedős rész sem sokáig tartott, hisz a Kis – Gerecsét megkerülve már a másik oldalon folyamos ereszkedésbe kezdtünk. A fák között egyre csak lejjebb vitt utunk, így gyűjtöttük szépen a kilométereket. Lassacskán viszont meg is érkeztünk ezáltal következő ellenőrző pontunkhoz is, Héregre (27,4 km).

Itt a temető melletti réten kaptuk meg pecsétjeinket, és kis pihenőt be is iktattunk, mert azért tudtuk, hogy mi vár majd ránk a következő időszakban. A Nap szépen sütött, így jó volt kifeküdni a zöld fűre. Fogyóban lévő vízkészletünket is itt egészítettük ki, majd egy kis szerelvény igazítás után neki is vágtunk a következő szakasznak. Egy röpke emelkedős szakasz következett, majd viszonylag sík terepre váltottunk, így közelítettük meg a Bánya hegyet. Ez a rész aztán jó kis embert próbáló szokott lenni, és most sem kellett benne csalódni. Jó volt, hogy nem volt sár, az út így nem volt csúszós, ez legalább nem nehezítette az amúgy is nehéz előre haladást. Először egy kisebb emelkedős szakasz tette próbára az embert, majd nem messze tőle egy jóval meredekebb emelkedőn kellett felkaptatni. Bár csak ott is ilyen gyorsan menne az előre haladás, mint ahogy itt lejegyzi az ember. De ez ott nem így volt, meg-megállva sikerült csak teljesíteni, kis pihenőket beiktatva. Tudtam, hogy nem lesz könnyű feljutni, és vigyáztam is, hogy azért maradjon szusz a végéig. El tud csendesedni a túrázók tömege ezen a részem, néha azok meglepett hangjait lehetett csak hallani, akik először vannak ezen a túrán, mert nekik aztán tényleg újdonság is ez az ember próbáló emelkedő. Lassan viszont én is csak a tetejére értem. Sok megkönnyebbült arccal találkozik már itt az ember, mert a túra talán legnehezebb része már utánunk van. Következő ellenőrző pontunk viszont itt a magasban volt, rövid szakasz volt ez, de néha egy örökkévalóságnak tűnik azért (29,5 km).

Nem sokat pihentünk aztán, hanem folytattuk utunk tovább. Itt egész hosszú szakasz volt előttünk, ami folyamatos ereszkedés volt szinte. A hegy oldalában egyre csak lejjebb ereszkedtünk. Hosszú és monoton rész ez így, ami megint csak embert próbáló azért valahol. Folyamatos kacskaringózás, és ereszkedés a fák között. Persze látnivaló van bőven, hisz a tavaszi erdőnek is megvannak a szépségei. Sok helyen az őszi avar még a földön, a fák viszont már elkezdték leveleiket újra bontogatni. A napsütést már néha-néha viszont egy gomolyfelhő is megzavarta, később viszont már jobban el is borult, de szerencsére csapadék ebből nem esett, így szárazon tudtuk az utat folytatni. Erős szelet jósoltak viszont, amit azért a tisztás részre kiérve tapasztaltunk is, mivel a fák és a hegy már nem fogta úgy fel a légáramlatokat. Szántóföld mellé érve viszont kis emelkedős rész is jutott azért nekünk. Megfáradt lábainkat újabb megpróbáltatásnak kitéve. A domb másik oldalán viszont már lehetett látni az utat, ami mellett mindig frissítő pontot állítanak fel a rendezők. Odaérve zsíros kenyeret és szódát kínáltak a megfáradt túrázóknak. Itt nem sokat időztünk, folytattuk tovább utunk. Az erdőbe újra betértünk és továbbra is lefelé haladva araszoltunk előre. Itt már azért éreztem, hogy egyre jobban fáradok. Itt belegondolni, hogy még mennyi van a végéig, sokszor kilátástalan helyzetbe hozza az embert. A Pés – kő- hegy oldalában haladtunk ezen a szakaszon. Volt ahol zúzott kövekkel volt az út felszórva, gondolom az esőzések nyomán ezzel könnyítették meg az erdészeti gépek dolgát, hogy az úton nem süllyedtek el, viszont nekünk annál nehezebb volt a dolgunk, hisz a cipőn keresztül azért nyomta rendesen a kialakult vízhólyagokat. Korábbi szakaszon is találkoztunk már ilyen úttal, de ott még annyira nem volt zavaró. mint ezen a helyen. Nagy nehezen, viszont csak megérkeztünk következő ellenőrző pontunkhoz is (40 km).

Itt azért pihenni kellett újra egy kicsit, hisz újra emelkedős szakasz elébe néztünk. Vízkészletem is már fogytán volt, de nem volt ami rávegyen, hogy beálljak én is a hosszú sorba, ami a lajtos kocsi előtt várakozott. Más túrán egy ilyen rész még szinte nem is foglalkoztatna minket, de azért már fáradtan nem pattog úgy az ember. Az út elkezdett szépen emelkedni, és szerpentinszerűen haladtunk egyre feljebb. Lassú és nehéz előre jutás volt ez már számomra. Az út mellett kivágott, és sorba rendezett fatörzsek azért félúton pihenőül is szolgáltak. Jól is esett, mert utána sikerült annyi erőt gyűjteni, hogy újra nekivágjak az emelkedő másik részének is. Lassan így sikerült ezt a szakaszt legyőzni, és a következő ellenőrző pontot is elértük (42,2 km).

Ha már egyszer viszont feljöttünk, akkor le is kellene menni a hegyoldalról, így ezután jó kis lejtős szakasz következett utunk folyamán. Nem kímélte a térdeinket ez a rész, mondjuk itt már talán mindegy, hogy mi történik, az úgyse lesz jó már az embernek. Az ereszkedés sem volt jobb, mint a fölfelé kaptatás. Itt már azért sok embert lehetett látni, akiknek nem annyira természetes a járása, mi sem lógtunk ki a sorból. Tüskés bokrok is szegélyezték utunk néhány helyen, az amúgy is egy személyesnek mondható ösvényen, így néha ki is álltunk, hogy ne tartsuk fel azokat, akik gyorsabban tudtak haladni. Az autópálya hangjai viszont egyre erősebbek lettek, reményt adva ezzel nekünk is, hogy azért lassacskán megtaláljuk következő pontunkat is. Persze addig még volt egy kis megpróbáltatásunk is, mert a bozótosból kiérve meredek emelkedős aszfaltos rész következett, aminek a tetején következő ellenőrző pontunk is megtaláltuk (44,7 km).

Megkaptuk menetleveleinkbe a pecsétet, majd indulhattunk is tovább az aszfalton. Lassan emelkedett az út, de ez már nagyon keserves előrehaladás volt. Erőmmel teljesen elkészülve, de mindig csak küzdve haladtam lassacskán az úton. Így emelkedtünk ezen a részen egyre jobban a város fölé. Kanyargós utunkon nem nagyon lehetett kivenni, hogy hol lesz már a vége, amit nagyon vártunk már. Viszont itt is kellett kis pihenőt beiktatni, mivel egy jól időzítve eldurranó vízhólyag meg tudja kicsit tréfálni még az embert. Nagy nehézségek árán azért csak körvonalazódott a Panoráma út vége, ahol az esőbeállónál megkaptuk utolsó pecsétünket is, mert már csak a célig kellett eljutni (44,7 km).

Innen azért nem volt gyors a tovább indulás. Kellett egy kis szusszanásnyi idő, erőm is már nagyon a végét járta, és a közeli lajtos kocsit is meg kellett még ostromolni egy kis friss víz beszerzéséért. Aztán rászántuk magunkat annak a pár száz lépcsőnek a teljesítésére. Nekivágtunk lefelé. A korláton megtámaszkodva azért sikerült enyhíteni a vízhólyagok által meggyötört lábam fájdalmát. Sok furcsa járású emberrel találkozni már ezen a részen, de úgy láttam, hogy azért volt, aki rosszabb helyzetben is volt tőlünk. Végül csak sikerült leérni a lépcsőkről. Kis lankás szakasz jött még, ami sem térdnek, sem talpnak nem esett már jól. Átmentünk az autópálya alatt, majd a főutat is elhagytuk, s a lakótelepi házak között már csak a célba kellett visszaérni. Esti időszak volt már ez a városban, hisz lassan majd már kezdett is sötétedni, a Napnak sem volt már sok tennivalója az égen. Döcögve azért szépen el is értünk újra a túránk rajtjához, ami nekünk most már a célt jelentette, és átvehettük okleveleinket, valamint kitűzőinket (49 km).

A 12 órás szintidőt sikerült túllépni, de önmagunkat leküzdve a fájdalom és a fáradtságon magunkat túltéve csak sikerült a kitartásunknak köszönhetően befejezni a túrát. Nagy megpróbáltatás volt ez, így két hónap kihagyás után, de örömmel töltött el minket, hogy azért nem adtuk fel, és sikeresen bejártuk ezt az útvonalat. A 35. rendezés volt ez, nekem pedig a 6. teljesítésem. Már hagyományosan sok résztvevő indult, és a célban akkor kapta meg a kupát az a túratárs is, aki eddig mind a 35 túrán elindult eddig, azért az sem rossz teljesítmény. Mi még elmajszoltuk a rudit, amit a célban kaptunk, aztán kis pihenő után indulhattunk is haza.

Mint már említettem közkedvelt túra ez sokak számára. Az utóbbi időben kisebb távokat is kialakítottak a rendezők, ennek köszönhetően talán még többen szánják rá magukat a Gerecse megismerésére. Sokan nem jönnek el, a nagy tömeg miatt, és sokszor ennek hangot is adnak. Én nem hiszem, hogy ezt annyira reklámozni kellene. Én is voltam már olyan túrán ahol vagy 2-300 ember indult, és annak is megvan a varázsa. Ha valaki elmegy egy túrára, annak megvan az indoka, hogy miért is azt választja, és azért nem hiszem, hogy le kellene szólni egy túrát, csak azért mert sokan vannak, mint ahogy egy kisebb létszámú túrát sem néz le az ember. A rendezők jól hajtották itt végre a dolgukat, úgy gondolom, hogy azért gördülékenyen ment a nevezés, ekkora tömegnél nyílván ez nem könnyű feladat. Mi jól éreztük magunkat, jól el is fáradtunk, de tudtuk mire vállalkozunk, és jó érzéssel tölti el az embert, hogy sikerült végig csinálni.

Köszönet a rendezőknek, a túra már szokásosnak mondható minőségű megszervezésében, és az egész rendezvény lebonyolításáért!

Köszönet a túratársaknak is az egész napos kitartásért és a nehéz pillanatok átvészeléséért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Íródott Tárnokon, az Úr 2016. esztendejében, Pünkösd (Ígéret) havának, 6. napján.