2015.
november 08.
Vasárnap
korai keléssel kezdődött a nap, mert túránk helyszíne még kicsit messze volt
tőlünk, így az odajutásra is időt kellett szánni. Ködös őszi reggel köszöntött
minket, még sötét volt, mikor négyfős csapatunk maradék tagjait kis falunk vasútállomásán összeszedtük, és elindultunk Zirc felé, mai túránk kiinduló
állomásához.
A köd lassacskán felszállt, vagyis inkább ritkult, ahogy haladtunk előre, majd
az ég színe is kékre változott, s lassan majd a nap is kikandikált útközben
a felhőtakaró közül.
Így értünk Zircre, s a Reguly Antal Múzeumot megkerestük, majd be is neveztünk
a túrára. Elsők között sikerült a nevezést megejteni, mert a rajt nyitásakor
már ott is voltunk. Nem is várakoztunk így semmit, talán csak annyit, amíg a
rajtban a szervezők is megérkeztek.
Három éve ezen a túrán kezdtem el a blog bejegyzések írását, így kis
nosztalgiával is tértem újra vissza. Előtte más túrán is jártam már erre, és
akkor megtetszett a Bakonynak ez a része, így mindig is szerettem erre
megfordulni. Ez az útvonal, pedig amin ez a túra zajlik, talán a legszebb
részét mutatja meg a Bakonynak, de talán még az országnak is.
A rajtból kiindulva az apátság felé indultunk el, majd az Alkotmány utcán
ráfordultunk a P jelzésre, de utunkat sárga szalagozás is segítette ezen a
részen. Szép lassan magunk mögött hagytuk így az apátság épületét, melynek
reggeli harangszóját már csak a település utolsó házai környékén hallhattuk.
Így lassacskán viszont egyre jobban vettettük be magunk a hegy vonulatai közé.
A leírást nem is néztük, így másik útvonalon jutottuk az erdő széléhez, de
onnantól megint csak jó úton haladtunk tovább. A patak itt már mellettünk
csordogált, másik oldalon pedig a vasúti sínek futottak mellettünk. Enyhe
reggel volt, ezért a vastagabb öltözékek is hamar lekerültek rólunk. A nap is
egyre többet sütött ki a felhők közül, így elénk tárta az őszi erdő minden
csodáját. Talán minden táj ilyenkor a legszebb. Nem egyhangú zöld minden, mint
nyáron, vagy épp kopár, mint télen. A fák leveleinek sokszínűsége odatapasztja
az ember tekintetét, és sokszor csak botladozva haladtunk előre, mert annyira
csak a tájat szemléltük. A P jelzés vezette utunk, és ezen haladtunk tovább
előre. Gyűrtük a kilométereket, és hagytuk magunk mögött két oldalt a hegyeket.
A patakon néhányszor át is kellett kelni, persze ez a túra további útvonalán is
így volt. A mellettünk futó vasúti töltésen néha egy vonat is elment, pompás
idő volt ez azoknak, akik csak kirándulni jöttek el erre a részre. A mindennapi
városi élet után biztos felüdülést tudott nyújtani az ősz minden árnyalatát
magán viselő hegyoldal. A fák aljánál sokszor a föld színét nem is lehetett
látni, csak a lehullott levelek alkotta avartakaró barna színét. Itt-ott
érdekes színfolt volt még néhány fa, amelyek különböztek a többiektől, mert
leveleik még nem hullottak le, illetve aranysárga színbe öltöztették a fát is,
melyet a felhők közül kikandikáló nap fénye még erősebbé tett, amint
megvilágította az erdőt. A patak is egyre csak szélesedett, és mi is elkezdtünk
kicsit kiemelkedni a völgyből, ekkor jutottunk el első ellenőrző pontunkhoz,
ami a Porva-Cseszneki vasútállomás melletti hídnál foglalt helyet (8,7 km).
Innen
továbbra is a P jelzést követve folytatódott utunk. Ez a rész szerény
véleményem szerint az egyik legszebb része a Bakonynak. Pár éve itt egy másik túrán kicsit
korábbi időpontban, de ugyan úgy ősszel sikerült járnom, és akkor hagyott
bennem örök nyomot ez a táj. Egyre többet kellett a patak fölötti átkelésén
törni a fejünk, és azért a vízbe is sikerült időnként belelépni, de szerencsére
nem volt hideg idő, így ez nem volt annyira zavaró a későbbiek folyamán sem. A
patak is utat keresett magának a fölöttünk magasodó sziklák között, és a mi
útvonalunk is ide volt behatárolva. Festői, gyönyörű tájon vezetett utunk. A
vasútvonal időnként alagutakba tört át a nagy sziklafalakon, kicsit olyan
idegenszerűvé is téve a tájat. Micsoda munka lehetett valamikor ezeket a
műtárgyakat is megalkotni. Látunk is emléktáblákat útközben a viadukt lábán,
valamint a tanösvény mentén az erdő flóráját és faunáját bemutató táblákon kívül
erről a vasútvonalról is találunk leírást. Egyre több kirándulóval találkozunk
ezen a környéken. Sokan családostól barangoltak az őszi Cuha völgyben, s
kapcsolódtak ki ebben az enyhe időben. Ki tudja, meddig lehet még ezt a
napsütéses időt élvezni ősszel, így meg kell ragadni minden alkalmat a kikapcsolódásra.
Így kanyarogtunk mi is sokat az utunkat övező sziklák között, majd lassacskán
meg is érkeztünk a Vinye mellett lévő ellenőrző ponthoz (14,1 km).
Továbbra
is a P jelzés vezetett minket, ámbár néhány helyen a szalagozást is figyelni
kellett, mert a jelzéseket nem lehetett mindenütt látni. Nagy csomópont van
errefelé, mert sok útvonal érinti a patak ezen részét. A hegy aljában több
forrással is találkoztunk utunk során. Nem fukarkodnak a környező sziklák a
friss vízzel történő ellátással, a szomjúhozó vándorok nagy örömére. A
szalagozás segítségével megközelítettük a Zsidó-rétet, majd át is vezetett rajta
minket. Kicsit furcsa volt ilyen hirtelen kitörni a környező sziklafalak
öleléséből. A nap is elég erősen tűzött le ránk, így ebben a napfürdőzésben
haladtunk tovább. A rét másik oldalán a tájfutók és a túrázók útvonala viszont
ketté vált az erdő szélén. Mi az Alsó-Cuha szurdok felé vettük az irányt, ami
megint csak megér egy misét. Ha a hátrahagyott patak völgye volt az egyik
legszebb része a Bakonynak, akkor ez a másik. Rövid séta után a patakmeder
széléhez értünk újra. Itt a víz kiszélesedik, és a meder is mélyül, ezáltal
nem lesz olyan erős a sodrása, így másik arcát mutatta nekünk a folyam. Viszont
az előre jutás azért néhány helyen eléggé nehézkes a meder szélén, mert néha a
patakban lévő nagyobb köveken, sziklákon kellett előre haladni. Aztán azért a
párás időben ezek az alkalmatosságok eléggé csúszósak tudnak lenni. Néha a fal
mentén kellett mászni, ott pedig a sáros részek tudták megkeseríteni a túrázók
életét. De persze minden egyes verejtékcseppet megért a szurdok, mert páratlan
természeti látványban volt részünk ezen a szakaszon. Aki csak teheti, keresse
fel ezt a helyet, mert megéri. Nem nagyon vettem észre, hogy más túra útvonala
is érintené ezt a szakaszt, igaz nagy lutri is az egész, mert azért erős
esőzések után, a megemelkedett patak vize eléggé el tudja rontani az erre járók szórakozását, de nekünk szerencsénk volt, és viszonylag régebben volt
számottevő csapadék, így élvezhető volt a túrázás. Nem egy hosszú
szakasz a szurdok, de azért időre van szükség az előre jutáshoz. Lassacskán ki
is keveredtünk a sziklák közül, és kék szalagozást követve vitt utunk a Zsargó
erdészlakhoz, ahol magunknak pecsételtünk a túrafüzetbe, ezzel bizonyítva, hogy
ezt az ellenőrző pontot is érintettük (17,6 km).
Innen
tovább szintén a szalagozás mentén haladtunk előre. Eddig viszonylag sík
részeket jártunk be a túrán, most viszont bepótolhattuk a szintekből, ami eddig
kimaradt. Szépen megindultunk az erdészeti úton fölfelé a Kenyeri-hegyre. A
száraz avar ropogása törte meg a monoton kapaszkodás hangjait. Azért föl-föl
pillantva csodálni is lehetett az őszi erdő pompáját. Sokat nem is nagyon lehet
már ragozni ezt a festői pompát, aki ott volt tudja milyen, aki nem volt, az
menjen el legközelebb, mert megéri. A kaptató felső végén a másik szalagozást
is érintettük, ami a tájfutók előre jutását volt hivatott segíteni. Így
folyamatosan a Zörög-hegy lábához vezetett utunk, és így a hegy mellett
haladtunk folyamatosan előre. Egyik oldalt a hegy színes ruhájának pompáját
csodálhattuk, másik oldalon viszont az őszi vetés utáni sima föld vonzotta a
tekintetet. Hullámzott a táj, ahogy a föld meg volt gyűrődve és szép
panorámával fogadott minket a távoli messzeség a napsütésben fürdőzve. Kis idő
után utunk az erdőbe kanyarodott, és a hegy mögé bebúvó napsugarak fák lombjai közötti
fényjátékát csodálhattuk meg. A látványtól eltelhetetlenül haladtunk így előre,
mindig volt valami új, és valami szép a tájban, aminek a látványa beleég az
ember emlékezetébe, így könnyen visszaidézhetővé teszi ezt a túrát. Lassacskán
viszont az erdőnek is vége szakadt, és egy alagúton a főút alatt átkelve
érkeztünk meg Csesznekre, a felettünk ülő vár már megszokott látványától
övezve. Itt is kettéválik a futók és a túrázók útvonala.
Mi egy kis fahídon
átkelve a ZΩ jelzést követve jutottunk el a hegy lábához, majd a szurdokba
leereszkedve kezdtük el megkerülni a várat. Itt a meredek sziklán rengetek
mászó emberrel találkoztunk. Sokan hódoltak ennek a sportnak is ezen a napon.
Viszont túrázókkal nem nagyon találkoztunk ezen a részen. Voltak akiket
leelőztünk útközben, itt viszont nem mentek el mellettünk, a célban viszont már
előttünk voltak… Sajnálom, hogy sokan így csalva szeretnek célba érni, de ezt
mindenkinek a saját lelkiismeretével kell tisztázni. Mi azért megyünk, hogy bejárjuk, amiket a szervezők megálmodtak, s nem azért, hogy rövidítsünk, ahol csak tudunk. Ezért talán nem ártana ide is egy
ellenőrző pont, mert ez a része szépen el is csalható a túrának. A vár
túloldalához érve viszont a mi megpróbáltatásaink nem értek még véget, mert a
szalagozás egy határozott kanyar után jól nekirontott a meredek hegyoldalnak,
és mi sem tehettünk másképp. Lassacskán így sikerült a várhoz felérni, és
megcsodálhattuk az alattunk elterülő táj panorámáját. Innen már nem volt sok hátra. A folyamatosan szépülő vár lábánál egy kis út vezetett minket le,
majd a közeli kis utcákban bekanyarodva már ott is volt a vendégház, ami túránk
célja is volt egyben (24,7 km).
A
célba beérve már vegyült a tömeg, mert a futók is szépen sorjáztak befelé, és a
túrázók is. Kicsit kaotikus is volt a helyzet, hogy közös ponton kellett sorban
állni. Megkaptuk kitűzőinket, viszont emléklapjainkat utólag, emailben kellett
kérnünk. Az ellátás változatos volt, több mindenből lehetett választani. Viszont
sokat nem is kellett időzni, mert a buszt is el kellett érni, ami vissza visz
Zircre, mert a kocsi meg ott van. Aztán a már megénekelt jó időnek hála a
motorosok is kirajzottak, és a főúton az egyiket sikerült is rommá törni, így
az utat lezárták, a busz pedig így másik útirányon közlekedett le. Így jó páran
a következő órában érkező busszal tudtunk csak tovább utazni. A buszban ülve
még megcsodálhattuk a hegyek között alábukó napot is. Így jutottunk vissza
Zircre, és a kocsiba beülve kezdődhetett a hazautazás a sok élménnyel teli nap
után.
A
túra útvonala nagyon szép helyen vezet végig. Mint már említettem, számomra a
legszebb része ez, kis hazánknak. A túra ár/érték aránya viszont túlzottnak
tűnik. Kevesebbért is kaptunk már többet. Valahogy olyan érzése volt az
embernek, mintha a futók ellátását a túrázók pénztárcája finanszírozta volna.
Nekik mintha több minden jutott volna. Ez az utólagos emléklap kérés is egy
érdekes mozzanat volt számunkra. Ha az a célja, hogy kevesebb papírt keljen
felhasználni, azt is megértem, de akkor ennek a nevezési díjban is látszania
kellene.
Mindent
egybevetve viszont jól éreztük magunkat. Több kisebb távot is kijelöltek a
rendezők, így mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. Egyszer megéri
végigjárni az egészet, mert nagyon szép helyeket ismerhetünk meg.
Köszönet
a rendezőknek a túra lebonyolításáért és megszervezéséért. Köszönet a
túratársaknak is az egész napos jó hangulatért és a sok felhőtlen
vidámságért!
Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila
Íródott
Tárnokon, az Úr 2015. évének Szent András (Enyészet) havának 12. napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése