Bakonyi Mikulás 50

2013. december 08.

Hűvös vasárnapi reggel kerekedett fel kis csapatunk, hogy nekilóduljon a Bakonynak, és legyalogolja ezt a jó kis túrát. Igen korán kellett kelni, mert az 50 km-es túrát néztük ki, és annak egy elég szűk időkeresztmetszetben volt a meghirdetett rajtja. Szóval időben keltünk, így a 7 órai rajtolásra már sikerült is odaérnünk Csesznekre.

A nevezés után kicsit még ráncba szedtük magunkat, a két órás autókázás után, és nekivágtunk a távnak. Cseszneken egy vendéglátó ipari egységnél volt a rajt, és onnan a vár nyújtotta panorámával, valamint disznóölés jellegzetes hangjaival indult így ez a borongós reggel. Az eső szerencsénkre már elállt, mire ideértünk, mert egész úton, ahogy közeledtünk, azért kellett működtetni az ablaktörlőt. Igaz, hűvös is volt, így talán a csapadék halmazállapota sem folyékony lett volna, hanem szilárd, de az az előző évben is hangulatossá tette ezt a túrát, igaz akkor egy kisebb távon indultunk.

A P+ jelzésen indultunk, de nem is sokat haladtunk rajta, mert egy kis domboldalon átkelve egy kövesúton haladtunk tovább, ami a Z jelzés is volt egyben. Itt az a tipikus tél eleji látvány tárult már elénk, mert időközben ki is világosodott, és a csendes tájban csak a túrázók jelentettek valamennyi változást, ahogy haladtunk ki Csesznekről. A várat mögöttünk hagytuk, és el is búcsúztunk tőle, mert várt minket a Kő-árok, amiben haladt utunk. Két oldalról a sziklák övezték utunk, ami eléggé sáros is volt, így lehetett dagasztani rendesen. Az előző napok esőzései, valamint az elolvadt kevéske hó megtette a hatását. Így kellett sok helyen, az út szélén haladni, mert így próbáltunk valahol kicsit szárazabb és nem feltört részen haladni. Az erdő már a leveleit lehullatta, így ez jelentett némi segítséget, hogy a sötétbarna avar, mint egy kis szőnyeg húzódott végig az úton, már ahol nem taposták már be azt is a sárba az előttünk haladók. De mindent egybevetve nagyon szép helyen haladtunk célunk felé, ami, vagy aki nem volt más, mint a Mikulás, aki az első ellenőrző ponton fogadott minket (4,1 km).

Itt kaptunk szaloncukrot, valamint a Mikulás kisebb, csokiból készült mását, valamint a menetlevelünkbe is egy pecsétet, és folytathattuk utunk a P+ jelzésre rátérve. Ez az útvonal is hasonlított az előzőhöz, igaz, most nem egy árokban, vagy mélyedésben haladtunk, hanem a hegyen. Itt voltak helyek, ahol nagyon kevés hó is megmaradt, abból a kevésből, ami előző napokban esett, de a sár sok helyen jellemző volt ezen a részen is. Így haladtunk következő ellenőrző pontunkig, ami a Töbör-hegynél volt (6,5 km).

Innen az útelágazástól utunk a P jelzésen haladt tovább. Ez a rész is szép volt, már ha lehet szépnek nevezni, azt a dagonyát, amiben időnként haladni kellett. Az emelkedőket és a lejtőket így óvatosan közelítette meg az ember, nem beszélve az oldalra lejtő utakról, ahol egy kifordult bokát hamar össze tud szedni az ember. A sáros részeken lehetett is látni, hogy sok csúszásra utaló nyom van, így mások is küzdöttek rendesen az útviszonyokkal. Lassan viszont utunk az Ördög-árokba jutott, és itt a Kopasz-domb mellett, a Dudari-patak völgyében kanyargott tovább. Nagyon szép része volt ez az útvonal túránkon, és amikor volt ideje az embernek, a csúszós köveken való átjutás mellett, akkor a tájban is lehetett gyönyörködni kicsit. Így jutottunk el az Ördög-gáthoz, aminek tetején volt következő ellenőrző pontunk. Igen ám, de oda még fel is kellett jutni. Ott kicsit fel is torlódtunk, mert a szikla oldalában elhelyezett vaskampókon, valamint drótkötélbe kapaszkodva kellett a szikla tetejére felmászni. Persze a szikla itt is csúszott rendesen, és a lecsúszás azzal fenyegetett, hogy az alattunk elterülő kis befagyott tavacskába az ember egy nagyot fürödjön. Nyáron ez lehet, hogy még jól is esik, de itt most senki nem akarta ezt kipróbálni. Azért sikerült ezt az akadályt is mindannyiunknak leküzdeni, és sikeresen felmásztunk a sziklára. Persze aki nem érezte magában az erőt, ennek a teljesítéséhez, az egy másik útvonalon, egy meredeken kialakított lépcsőn szintén feljuthatott a tetejére a gátnak (10,7 km).

Utunk továbbra is a P jelzésen haladt, de annak veszélyesnek mondható jellege cseppet sem változott, mert meredek árokparton kellett a patak medréhez lejutni, ami természetesen rendesen csúszott, és a patak völgyében is a sziklákon való átkelés sem a mindennapi rutinhoz tartozott. Végül lassan csak kijutottunk a völgyből, és immár a Z jelzésre rátérve haladtunk vissza a Mikulás felé, mert itt tulajdonképpen egy nagy kört írtunk le, hogy megnézhessük a Bakonynak ezt a szép természeti képződményét, amit magunk után hagytunk. A Mikulást most nem kellett zaklatnunk, hogy pecsétet adjon nekünk a menetlevelünkbe, mert most ez nem pontként szerepelt, viszont az elágazástól innen tudtunk tovább menni a P+ másik ágán. Így itt egy domboldalon fölkaptattunk, egy elkerített, lovak által használt rétet, megkerülve. Átkeltünk a főúton, és egy szántóföld szélén bandukolva jutottunk el következő ellenőrző pontunkig (16,1 km).

Ez a pont a Gesztenyés helyet kapta, amire később meg is kaptuk a választ, mert utunk gesztenyefák között haladt tovább, a földre lehullott sok kis sündisznóra emlékeztető gesztenyehéj mentén. A fák közül kiérve a P□ mentén folytatódott utunk, ami egy szántóföld szélén haladt. De nem sokat kellett itt sem menetelni, mert a fák közé fordult be a jelzés, mi pedig azt követtük. Az út első része nem volt annyira megterhelő, de aztán megcéloztuk a Cuha-hegyet, hogy ott haladjunk el, és erről a leereszkedés a már megszokott sáros, lejtős út mentén vezetett. Megküzdöttünk itt is a sárral, de szerencsére nem történt baj. Így jutottunk el a vasútvonalig, ahol a vonat elhaladta után keltünk át ellenőrző pontunkig (19,8 km).

Innen tovább a Cuha-völgyben haladtunk, ami jól is esett, mert ez egy sík része volt túránknak. A vasútvonal mellett, a P jelzésen haladva hagytuk magunk mögött a hegyeket, és jutottunk ki Zirc határába. Útközben nem sok látnivaló volt, ha a lehullott leveleiktől megfosztott fákat nem vesszük ide, amik szép csendben aludták téli álmukat. Meg az a néhány vaddisznó is aludt, igaz nem téli, hanem örök időkre szóló álmot, akiket vadászok bírtak rá eme szendergésre. Túrán ilyet is lát az ember. Szóval Zircre lassacskán beértünk, és a Patkó Étterembe betérve kaptuk meg pecsétünket (25,4 km).

A pecsét mellé pedig járt egy szelet pizza, meg egy pohár tea is, így egy kicsit kiengedve, és megpihenve tudtunk újra útra kelni, és nekivágni túránk második felének. A K jelzésen nekilódulva, egy játszótéren átvágva ismét azon kaptuk magunk, hogy szépen kaptatunk fel a hegy oldalába. Amikor felértünk, utána persze le kellett jutni, de ez egy nagyon rossz rész volt. Az erdőgazdálkodásnak hála, az összes fát kivágták, amin a jelzések voltak, meg persze az utat is jól összevágták a munkagépek is, így elég keserves volt ezen a részen menetelni. Olyan volt a táj is, mint ahol nagy pusztítás volt, így ez se csinált az embernek jobb kedvet. Persze ezen is átjut az ember, aztán csak jött jobb táj is, és újra az erdőben voltunk. A Pintér-hegyen persze még volt egy kis hullámvasutazásunk, de lassan a lejtő is megszelídült, és az alján ott volt Borzavár, ami mellett következő ellenőrző pontunk is volt (29,1 km).

A pecsétünk megszerzése után folytattuk is utunk. Most szalagozást kellett követnünk. Így jutottunk vissza ismét a hegyek közé. Érdekes sziklás képződmények mellett haladtunk, persze az Ördög-gátnál látottakat ez nem tudta felülmúlni, de szép rész volt ez is. A Csárda-völgyben így haladva jutottunk el a P jelzésre, és a vasútvonal mellé szegődve haladtunk a Cuha-völgyben. A lemenő nap fénye néhány helyen arany színnel festette meg a fák csupasz koronáját, mert a felszakadozott felhők közül sikerült azért kikandikálnia. Innen már nem sok volt hátra a következő ellenőrző pontig, ami a Porva-Cseszneki vasútállomással szemben lévő turistaházban volt (34,5 km).

Meleg teát itt is kaptunk, aztán indultunk is tovább utunkon, hogy minél előrébb járjunk már, mire ránk sötétedik. A P jelzést kellett továbbra is követnünk, és így jutottunk egyre mélyebbre a Cuha-szurdokban. Számomra ez a rész az egyik legszebb hely az országban, ahol jártam. Voltam már pár túrán erre, és a látvány mindig lenyűgöz. Utunk párszor keresztezi a patakot is, magas vízállás esetén nehéz a haladás, -írja a térkép-, de eddig mindig megúsztam, és sikerült kisebb vízállás idején bejárni ezt a részt. Ennek a tájnak a téli képe is lenyűgözi az embert. A kopasz fák, a mellettünk emelkedő sziklafalak, a megannyi látnivaló lenyűgözővé teszi a tájat. A vasútvonal mentén is dolgozgattak, az alagutak közül is volt, ahol munkások toldozták, javították az építményt. Szép ez a hely, ide mindig szeretek visszajönni. Végül Vinye mellett elhagytuk a patakot, de csak egy kis időre, mert a büfébe beugrottunk még egy pecsétre, lévén itt az ellenőrzőpont, és kaptunk itt is egy bögre meleg teát (39,7 km).

Utunk folytatása visszavitt minket a patakoz, azon átkeltünk, és már lámpáink fényénél kerestük a Z jelzést, mert idő közben ránk is sötétedett. Itt egy nehezebb rész következett. Nem volt egy nagy távolság, de a hegy, ami ott tornyosult előttünk, legyőzőket keresett. Nem akartunk mi már azok lenni, akik felmásznak rá, de a szervezők mást gondoltak, így következett a csúcstámadás. Az egész napos gyaloglás, már sokat kivett belőlünk, így eléggé araszolva sikerült az erdőben kanyargós úton, a következő pontot elérni, ami a Zörög-hegy tetején helyezkedett el (42,9 km).

Innen továbbra is a Z jelzésen haladtunk, és egy idő után el is kezdtünk ereszkedni lefelé, mert már nem volt feljebb hova menni. Eleinte eléggé meredek részen ereszkedtünk alá, és ez a rész nappali fényben is elég nehéz lett volna, nem pedig így a lámpákkal világítva. Köves, sáros meredek oldalon vitt minket utunk. Később jobb lett, lankásabb résszé szelídült a lejtő, és itt már kicsivel jobb volt haladni. Az erdőből kikandikálva már látszott az alattunk elterülő Csesznek fényei. Az égboltra feltekintve pedig megannyi csillag uralta a látványt, mivel a felhők teljesen eloszlottak, így a nap végére. Kis idővel mi is kibukkantunk a település határában, és a főút hídja alatt átkelve be is jutottunk a faluba. Itt tovább haladtunk, és egy fahídon átkelve megérkeztünk a Kőmosó-völgybe, ahol várt minket ellenőrző pontunk (45,8 km).

Tovább a P+ jelzésen haladtunk, a temető mellett felkaptattunk a lépcsőkön, majd a végén el is hagytuk, és a vár alatt közeledtünk egyre jobban célunk felé. Várt még ránk egy kis emelkedő, végül azt is magunk mögött hagytuk. A templom kerten áthaladva kijutottunk egy kis utcára, amin nem sokat kellett már poroszkálnunk, és be is értünk a célba, ahonnan fél nappal korábban megkezdtük túránkat (46,7 km).

A kitűző és az oklevél mellé kaptunk még itt is egy bögre meleg teát, és egy szendvicset, hogy pótoljuk a napi veszteséget. Jól esett leülni, és úgy iszogatni a teát. Kimerítő nap volt ez, a sok csúszkálás, és sárba ragadás nem könnyítette meg a dolgunk, és eléggé leszívta az erőnk. Jó volt már így a célban egy kicsit elidőzni.

Sokat azért nem ücsörögtünk, mert még haza kellett érnünk, aztán várt minket a hét első munkanapja. Beültünk a kocsiba, és irány haza. Hamar el is telt az út, és így az élményeket megbeszélve hamar haza is jutottunk, és várt minket egy jó meleg zuhany, valamint a puha ágy.

Szép túra volt ez, a helyszín választás is már magában hordozza, hogy rossz túra nem lehetett. Jól éreztük magunkat a nap folyamán. Ez a hosszabb táv, az Ördög-gáttal, valamint a Zörög-hegy meredek oldalával a végén, a gyakorlottabb és jobb kondiban lévő túrázóknak ajánlott. A kisebb távok viszont családbarátabbnak mondhatóbbak. A térkép egyértelmű, és követhető volt. Eltévedni nem nagyon lehetett, így bárkinek tudom ajánlani, aki meg szeretné próbálni.

Köszönet illeti a szervezőket a szép túráért, jól éreztük magunkat! És köszönet a kis csapatnak is, akikkel egész nap sikerült a fél Bakonyt a cipőnk talpára juttatni!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. december 11.