2013. július 12., péntek

Pázmándi TOPorgók Éjszakája 28

2013. július 06.

Pázmándra este kocsival sikerült eljutni. Esős időt jósoltak a meteorológusok, és elég szépen haladtunk is a felhők felé. Még egy éjszakai túra elé néztünk, és nem lett volna jó dolog elázni, mondjuk a kánikulai idők után jó kis frissítő lett volna. 
Megérkezésünk után összeszedtük magunk, és a Pázmánd Presszóban meg is ejtettük a nevezést. 

Ketten vágtunk neki ennek az éjszakának. Az eleinte csapkodó eső nem sok idő múlva el is állt, és többet már nem fenyegetett minket az éjjel. A P+ jelzésen vágtunk neki utunknak, majd a templom mellett befordultunk egy utcácskába, ami ki is vezetett minket a településről. Egy kis hullámvasutazás is volt az úton, mert fel-le haladtunk, az első ellenőrző pont felé. A faluból kiérve nemsokára ott is volt a forrás, és megkaptuk első pecsétünket (1,7 km).
A szalagozáson tovább közlekedve folytatódott utunk. A sarat néhol sikerült is leverni a cipőnkről, mert az előzőleg lehullott csapadék azért feláztatta a talajt, és az szépen tapadt a cipőink talpára. Itt lassan elkezdődött a felfelé menetelésünk, mert a völgyből már csak ez a kiút volt. Szép napraforgó táblák mellett haladtunk el, valamint voltak még szőlőültetvények is. Itt egy helyen persze sikerült is úgy elbeszélgetni az időt, hogy a szalagozáson meneteltünk tovább, és nem vettük észre az útjelző táblát. Nem sokat kellett szerencsére visszasétálni, és akkor már sikerült a kijelölt útvonalon haladni. Persze ha az útleírást is nézegettük volna, nincs az eltévelyedés, de persze mentünk az előttünk haladók után (írom ezt mindazért, hogy mentsem, a menthetőt...). Egyébként az előző részen is majd kellett mennünk, de ott majd visszafelé kellett jönni, mikor már egy jó részét megcsináltuk a túrának. Szóval a kerítésen átmászva az erdő szélén vitt egy ideig utunk, majd be is tértünk az erdő sűrűjébe, és meneteltünk fölfelé a Nyír-hegyen. A Magos-kő nem volt innen már messze, és ez volt az ellenőrző pontunk is (4,8 km).

A szalagozáson tovább haladva az erdőben haladtunk, a Templom-hegy derekán egy jó darabon. Aztán elkezdtünk lefelé tartani, s a főúton átkelve a S jelzésen folytatódott utunk. Ezen már a Meleg-hegyre haladtunk felfelé. A hegy tetején volt a következő ellenőrző pont is, ahol jégkrémmel, vagy almával frissíthette fel magát az arra járó túrázó. Jól is esett a jégkrém, mert a hegy tartotta magát a nevéhez, és jó idő lévén legalább belsőleg tudta magát hűteni az ember. Az adótorony a szélben túlvilági hangokat hallatva tornyosult felénk, mikor innen is tovább indultunk (8 km).
Itt kis szűk ösvényen vitt tovább utunk, amiről a P jelzésre fordultunk rá. De ezen sem kellett sokat menetelnünk, amikor is ráfordultunk a Z+ jelzésre. Itt már beüzemeltük fejlámpáinkat is, és azzal követtük az utat, mert közben szépen ránk is sötétedett, és az erdőbe még annyi fény sem szűrődött be. Hold nem volt fent, csak a csillagok kandikáltak ki a felhőtakaró közül. Az erdőből kiérve meg is érkeztünk Sukoróba, s a település szélén elkanyarogtunk, amíg el nem értük a Sukorói ingóköveket, ami a Gyapjaszsák nevet kapta (10,8 km).
Itt kaphatott az ember pálinkát, valamint bort kóstolóba, s lehetett is tovább haladni a S+ jelzésen. A kilátás nem volt rossz, az alattunk elterülő tavat a sötétség uralta, innen lehetett kikövetkeztetni, hogy hol is terül el. Szemben a velencei rész terült el, ami szintén ki volt világítva, csakúgy, mint az alattunk elterülő szárazföldi rész. Az eleinte első fokozatú viharjelzés is ki volt kapcsolva, így csak a közlekedő autók fénye, valamint a túrázók által cipelt lámpák fénye járta be a tájat. A S+ jelzésen haladva nemsokára meg is közelítettük Nadapot. Itt a Panoráma utat megcélozva haladtunk előre, amíg meg nem érkeztünk a Vörösmarty-présházhoz. Itt zsíros kenyérrel vártak minket. Ezt egy fekete cica is igen kifigyelte, mert a széles úton előszeretettel heverészett, és valószínűleg várta, hogy majd csak csurran-cseppen neki valami. (13,8 km).
Az utat követve, ami egyben a S jelzés is volt, haladtunk tovább felfelé. Kis vártatva egy ösvény indult fölfelé, és azon jutottunk fel a Bence-hegy tetejére, ahol megint csak egy ellenőrző pont foglalt helyet. Télen jártunk már itt egyszer, persze akkor szépen fagyott és hó is volt, most pedig a sötétben lehetett az éjszakai panorámában gyönyörködni. Sokszor talán ami zavaró volt, az az autópályától felszüremlő háttérzaj volt a túra alatt. (15,0 km).
A felszerelés igazítása után nekivágtunk a további utunknak is. Az ösvényen a kövesútig visszaereszkedtünk, majd azon átvágva a S jelzésen folytatódott menetelésünk. Egy idő után a P jelzésre fordultunk rá, ami a következő ellenőrző pontig vitt minket, ami a szintezési ősjegynél volt (16,7 km). Részletesebb információ ITT olvasható.
A szalagozást követve kiérünk a községből, s elhaladunk amellett a hely mellett, ahol már világosban sikerült eltévelyednünk. Most a hegy oldalában elhelyezett villogó piros fény volt az, ami segített minket a tájékozódásban, és megkezdtük következő menetelésünket felfelé a Csúcsos-hegy megmászásával. Elég jó kis kaptató volt ez itt-ott csúszott is még a felázott talaj, így oda kellett figyelni. Aztán a kis ösvény kanyargott a fák ágai között is, így a felfelé haladásunkba egy kis kacskaringózás is vegyült. A csúcson csoki és az ellenőrző pont várt minket (19,2 km).
A P jelzésen tovább haladva jutottunk le a hegyről. A műútnál elfordulva pedig el is távolodtunk tőle. Az utunk most viszonylag egyenesebb részen vitt minket tovább. Legalábbis akkora emelkedők most nem voltak benne, így egyenletesebben haladtunk előre. A mezőn haladva a szalagozás segítségével a patakon átkeltünk a hídon, majd egyből neki is eshettünk a következő hegy megmászásának, csak, hogy ne unjuk magunk. Jó kis menetelés után már ott is volt a tető, s az ellenőrző pont is (22,5 km).
Leereszkedni is ugyan azon az úton kellett a hegyről, majd a P jelzésen folytattuk utunkat. Eleinte nem is volt gond, mert jó volt, hogy a szalagokkal is segítették a továbbhaladásunk, de amikor már kezdtünk a következő hegyre is felkaptatni egyszer csak elkeveredtünk. Mások is jártak így, mert jöttek is velünk szembe. A sűrű növényzet között már annyira nem lehetett észrevenni a jelzéseket, és ez lehetett a gond. Persze aztán kis kutatás után sikerült venni ezt az akadályt is, és már ott is volt a Zsidó-hegy teteje, és a pecsétünket is megkaptuk (25,1 km).
Tulajdonképpen most már vissza is értünk Pázmándra, mert ez a hegy már a határában volt, csak onnan még le kellett jutni. Így a túra végén ez bizonyult az egyik legnagyobb kihívásnak. Ugyanis a P jelzés egy eléggé meredek, és sziklás részen vezetett le minket. A sötétben igen csak kellett figyelni, hogy merre is menjünk tovább, mert volt, amikor a nagy sziklafal másik oldalán volt a jelzés, és az eleve takarásban volt nekünk, és azt is meg kellett még keresni. Szóval eléggé izgalmas kis feladat volt a lejutás. Amikor lejutottunk, akkor már a főúton voltunk. Itt a P+ jelzést kellett követni, ami egy kis utcán lekanyarodott a főútról, s egyenesen nekiment a vízimalomnak, ahol az utolsó érintendő pontunk volt (26,3 km). A malomról bővebben ITT.
A malom melletti hídon átkelve haladt a P+ jelzés, majd balra kanyarodva megcélozta a települést. Lassan be is értünk megint az utcákra, s nem kellett már a fejlámpa, mert a közvilágítás megfelelő volt, hogy lássunk merre is lépkedünk. Jó volt már egy kis sík részen is trappolni, mert a környező hegyeket már magunk után tudhattuk, s így a végére már lelazíthattunk egy kicsit. A főútra visszatérve már nem volt messze a presszó, és ezzel együtt a cél is (27,9 km).

Megkaptuk emléklapunkat, valamint kitűzőinket. A rendezők persze mással is kedveskedtek a célba érkezőknek, ugyanis rántott husis szendvics és fagyi várt minket. Mondanom sem kell, mennyire jól esett hajnal 3 előtt ez a kis korai reggeli, a fagyiról nem is beszélve. Természetesen a presszó is teljes mértékben üzemelt, így egyéb frissítőt is magához tudott venni a megfáradt vándor. Voltak itt egy páran, akik már aludtak is, ők úgy látszik nem bírták úgy az éjszakázást. Nekünk viszont még a hazaút ott volt, így nem is időztünk sokat, és visszaindultunk a főváros felé, azon az úton amerre ide jöttünk. Mikor elváltak útjaink, még egy kis éjszakai járattal utazás várt rám, így szépen ki is világosodott, mire hazaértem. 

Mindent összevetve nagyon jó kis túrán voltunk túl. Az idő is kegyes volt hozzánk, a kezdeti esőzés hamar felhagyott. Ez meg is nehezíthette volna az utunk végét rendesen, amikor a sziklákon kellett lemászni Pázmándra, de szerencsére nem volt gond. 24 óra múlva mikor a munkám miatt a tó másik oldalán arra járva átnéztem a hegyekre, jó volt visszaemlékezni a túra élményeire. 
Az ellátás is nagyon jó volt, külön dicséret ezért a rendezőknek! Mindenkinek tudom ajánlani, hogy vágjon bele nyugodtan, mert szép helyeken járhat majd, igaz ez sötétben sokszor nem látszik annyira, de attól még megvan a saját kis hangulata. 


Természetesen köszönet illeti még a túratársat is, mert a le-, és hazajutás mellett még az éjszakai ébrenlét biztosítása is az ő feladata volt!

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila

Budapest, 2013. július 12.