2018. február 7., szerda

Téli Tihany 20

 2018.02.03.


Korai indulással, és persze ébredéssel kezdődött ez a nap. A túratársakat az állomáson felvéve indultunk neki ennek a korai reggelnek. Az éj sötétje még épp elkezdte átadni magát a nappal világosságának, és a hőmérséklet is hűvös volt. Az éjszakai eső már tovább állt, de az utak még vizesek voltak. Az időjárás jelentés esőt jósolt, de nem is nagyon foglalkoztunk vele, hisz mindannyiunkat inkább már a túrázás utáni vágy hajtott, így már csak azt vártuk, hogy minél hamarabb odaérkezzünk Tihanyba, következő túránk helyszínére.

Nekem már az ötödik Téli Tihany következett, így már tudtam, mire is vállalkozok, és mi várható a nap folyamán. Elég hamar sikerült is leérnünk Tihanyba, ekkor már sokan várakoztak a rajtban, a kocsit is máshova sikerült lerakni, mert már elég sokan parkoltak a környéken. Gyorsan össze is kaptuk magunkat, és indultunk is a sátor felé, ahol túránk rajtja várt minket. Előneveztünk a túrára, így már csak a rajtszámunkat kellett megadni a túra kezdetén. Viszont kicsit várakozni is kellett, mire oda sikerült jutni az asztalokhoz, mert már elég szép sor volt előttünk. Sikerült végül aztán a túrafüzeteinket is megkapni, igaz itt is volt kis fennakadás, de sikerült a dolgok végére járni, aztán még egy túró rudit is kaptunk ellátmány képpen, így aztán indulhattunk is az előttünk álló útnak.

Ismét az újabb útvonal volt számunkra kijelölve, amit már előző évben is sikerült bejárni, így lehetett tudni, hogy mi is vár ránk. A rajt sátort elhagyva az Aranyház utcán indultunk el, majd a Kossuth Lajos utcában folytattuk kis ideig utunk, mert hamarosan a piachoz elérve, és a Z jelzésre rátérve már meg is találtuk első ellenőrző pontunk (0,7 km).
Továbbra is a Z jelzésen vitt felfelé utunk, az Akasztó-domb tetejéig. Folyamatosan emelkedett itt utunk, így hamar sikerült is belemelegedni a túrába, és ha valaki még fázott is az elején, az már ezt az érzést itt maga mögött is hagyta. Lassacskán fel is értünk a domb tetejére, s megcsodálhattuk a megunhatatlan, szép kilátást nyújtó balatoni panorámát. Körbe tekinthettünk az apátság jellegzetes épületétől kezdődően a füredi öblön keresztül a szántódi révig bezárólag. Most elég kietlen volt a táj, a kora februári időben, de a szépsége így is lenyűgözte az arra járókat. Az Akasztó-dombról lefelé is a Z jelzésen vitt utunk, újra átkeltünk a Kossuth Lajos utca folytatását képező Cserhegy úton, és újra emelkedésbe kezdtünk, a Kerek-hegy irányába. Elhaladtunk a jellegzetes antennák mellett, majd lefelé vettük az erdei úton az irányt, hogy megközelítsük az Átjáró barlangot, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (2,4 km).
Itt egy mozgó geoláda is helyett kapott, így azt is sikerült érinteni. A ponton még PEZ cukorkát is kaptunk, ez is már hagyományosnak mondható, ezen a túrán. A Hármas-hegyet megkerülve folytattuk utunk, itt a szikla tetején szép képeket lehetett készíteni a környező tájról, a félsziget belsejéről. Ezután a ZT jelzésen vitt tovább utunk, és haladtunk a Gejzír-mezők felé. Az út most szerencsére annyira nem volt sáros, mint amit már azért sikerült tapasztalni. Az éjszakai hideg sem fagyasztotta meg az utunkat, így annyira csúszós sem volt, tehát viszonylag rendesen sikerült haladnunk előre, a még téli álmát alvó erdőben. Mikor a S jelzést elértük, azon folytattuk tovább utunk, és kezdtünk ereszkedni lefelé, az Újlaki templom mellett elhaladva, aminek már csak a torzója mutatja, hogy valamikor szebb napokat is látott már. Itt elég meredeken vitt le utunk, és kötél is volt kihúzva a környező fákhoz, hogy az aláereszkedésünket segítse. Így értünk le a környező épületekhez, majd a tó partján haladtunk egészen a horgásztanyákig, ahol újra ellenőrző pont keresztezte utunk (5,4 km).
Itt mindenki vérmérsékletétől függően frissítőt vehetett magához, és némi sós rágcsát is. A frissítő elég finom volt, és egy barát öbtögette a poharunkba a nedűt, így már bátrabban vághattunk neki az előttünk álló szakasznak. A horgásztanyák mellett ólálkodó cicusról sem maradtunk le kis pihenőnk alkalmával, majd indultunk is tovább, hogy a Szarkádi-erdő alatt elhaladva, kis bekötő útra találjunk, ami meredeken vitt fel minket újra a S jelzéshez. Ezen az úton haladtunk tovább előre, itt azért az előző napi esőnek köszönhetően néhol jó kis sarat kellett dagasztanunk, és az út szélén haladtunk tovább, mert ez azért viszonylag jobb állapotot mutatott, így nem volt olyan nehézkes az előre jutás. Az erdei iskolához érve kicsit aszfaltot is érhetett a lábunk, de pár lépés után újra bevetettük magunk a fák közé, majd kaptattunk fölfelé a Gurbicza-tetőig. Innen először lefelé vitt minket utunk, ami persze itt is sárosnak bizonyult, majd miután szépen aláereszkedtünk, újra jó kis kaptató következett. Itt az emelkedős szakaszokon pihenés gyanánt szerencsére jó néhány kilátó övezi az utat, így kis fújtatást beiktatva körbe tekinthettünk az elénk táruló panorámán. Leírni nem is nagyon lehet, akik jártak már ott, tudják, hogy milyen felejthetetlen tájban lehet itt gyönyörködni. Mi viszont sokat azért nem időztünk, folytattuk utunkat fölfelé a Csúcs-hegy irányába. Kisvártatva el is értük túránk legmagasabb pontját, és a Nyereg-hegy irányába elkezdtünk lassacskán ereszkedni. A Nyereg-hegyről leérkezve, az Apáti-hegy irányába vitt utunk, azt először alulról kerültük, majd föl is mentünk rá, az itt található kilátónál volt következő ellenőrző pontunk (9,6 km).
A kilátóból sok szép fotó készítése után távoztunk, megtekinthettük a mögöttünk álló részeket, és az előttünk lévő útvonalat is. A túrázók kis hangya sora jól mutatta nekünk, hogy merre is fogunk majd még haladni. Nem is vártunk tovább, elkezdtünk ereszkedni lefelé a S és ZT közös szakaszán. eléggé sáros, a túrázók által már jól felvágott útszakasz következett, amin folyamatosan ereszkedtünk lefelé, így sokszor jól meg kellett nézni, hogy merre is akarjuk venni az irányt, nehogy baj történjen. A hegyről az Apáti templomnál jöttünk le, és itt megint csak egy ellenőrző pontot találtunk (11 km). Előző évben Sajkodon keresztül vitt le ide utunk, valószínű, akkor az útviszonyok miatt volt erre szükség.
Az ellenőrző ponton választható csoki szelettel frissíthettünk magunkon, majd szalagozás mentén jöhetett a következő szakasz. Kis emelkedő után lejtős rész következett, hogy a Külső-tó széléhez érkezzünk. Előző években itt ment mindenki rövidebb utat választva, most viszont egy része be volt szántva a területnek, így mindenki szépen kanyargott az előre kijelölt úton. A Külső-tó környezete is meseszép tájnak bizonyul mindig az évek folyamán, és nagy öröm ilyenkor újra ezeket a részeket megtekinteni. Az erdős részeken erős vadszag is terjeng a levegőben, így látszik, hogy a növényvilág flóráján kívül, az állatvilág faunája is képviselteti magát. Az út szélén a viszonylag lazább talajon sok helyen lehetett is látni túrás nyomokat is, az erdei állatok táplálék keresésére utalva. A hegy másik oldalán birkanyájat is láttunk, látszik, hogy ami az erdei állatoknak is jó volt, az a szelídített haszonállatoknak is jó lehet. A tó mellet az erdőben viszont nekünk nehezebb lett kicsit, mert a régi utat már pár éve elöntötte a víz, így a lejtős részen eléggé sáros volt az út, és megint csak vigyázni kellett, hogy hova is lépünk. A tó másik oldalán, a szőlő ültetvények közé érve viszont nem javult a helyzet. Igaz volt már ezen a részen nagy dagonyához szerencsénk, attól most azért szelídebb volt a helyzet, de azért most is csak sikerült jó néhány helyen dagasztani a sarat. És hogy azért a helyzet ne legyen annyira jó, itt a nyílt részen eléggé csípős, hideg szelet is kaptunk, úgyhogy lehetett küzdeni az elemekkel ezen a szakaszon. A ZΔ mentén vitt itt már utunk, így jutottunk el a Belső-tó széléhez, majd köves útra váltva, azon egyet fordulva már ott is voltunk következő ellenőrző pontunknál, az Apátsági pincénél (14,1 km).
Ha már pince, akkor forralt borral, és pálinkával vártak minket a szervezők, amit mi nem is hagytunk ki, így legalább kis bátorságot is öntöttünk magunkba az előttünk álló útszakasz előtt. Itt is egy régi barát vállalta a csaplári szerepet, vele is sikerült újra pár szót váltani. Kis pihenő után már újra az úton is találtuk magunkat, ami neki is rontott egészségesen a hegy oldalának, hogy minél hamarabb a ZT és ZΔ közös szakaszán találjuk magunkat. Persze ez azért nem ment olyan könnyen, mert jó kis emelkedőt kellett leküzdeni, de azért csak följutottunk, és kezdtük koptatni a Kis-erdő-tető gerincét. Itt a csúcs közelében újra ellenőrző pont következett (14,5 km).
Miután megkaptuk pecsétjeinket, folytattuk is utunk tovább a ZT jelzésen, és leereszkedtünk a hegy oldalán. Itt is szép kilátás nyílik az apátság épületére, valamint a környéken húzódó hegyvonulatra. Itt egy két hegy eléggé sűrű párába burkolózott. Legalábbis először párának tűnt, de kisvártatva ez a pára minket is utolért, és kiderült, hogy nem más, mint hódara, olyan volt az egész, mintha kis hungarocell darabokkal bombáztak volna minket. Így keltünk át az úttesten, ahol reggel jöttünk befelé Tihanyra, és a túloldalt el is kezdtünk kaptatni fölfelé a csipkebokrokkal övezett kis ösvényen. Ez is elég meredek kis szakasz, de jó hangulata volt az egésznek ebben a hóesésben. Folyamatosan kaptattunk fölfelé a hegy oldalában, és nem győztük a környező tájat nézni, mert olyan különleges volt ebben a havazásban. Sok helyet, amit nem rég még jól láttunk, most már ki se lehetett venni. A kilátó is az Apáti-hegy tetején, most már teljes homályba burkolózott és csak a sziluettjét lehetett kivenni a távolban. Így értünk fel a hegy tetejéhez, és a másik oldalon pedig folyamatosan ereszkedtünk lefelé, a Barát lakások irányába. Itt máskor szép kilátás nyílik a tó tükrére, most viszont csak a nagy fehérség övezett minket. Az erdőben kicsit alábbhagyott a havazás intenzitása, mert a fák azért jól felfogták a lehulló csapadékot. Ezen a részen kezdett a hópelyhek állapota meg is változni, és nem kis fagyott golyócskák hullottak a nyakunkba, hanem szép nagy hópihék. Viszont most nem is erre koncentráltunk már, hanem a lejutásra, mert itt eléggé csúszós rész várt minket, és a fákat kerülgetve, jól megfontoltan kellett megválasztani utunk, hogy kikerüljük a még veszélyesebb részeket. Nagy nehezen viszont le is értünk, és most már a Balaton partján caplatva csodálhattuk meg a tájat ebben a jó kis hóesésben. Egy évvel ezelőtt itt a befagyott tavon fotózgattunk, most viszont lehulló csapadék tette ilyen különlegessé ezt a helyet. Nagyon hangulatos volt így az előre haladás. A Napsugár strand mellett elhaladva jutottunk el a hajóállomásig, ahol ismét ellenőrző pont következett (17,4 km).
Itt újra lehetett frissíteni meleg teával, és almával. Mi kis pihenő után neki is indultunk az előttünk álló emelkedős szakasznak. Itt a ZΔ jelzés a Váralja utcán indul felfelé, és mi is ezt követtük. Szakadt a hó, mi pedig fújtattunk ezen a szerpentines emelkedőn. Kedvünket, ha szegte is a túra vége felé ez a fölfelé törtetés, a látvány és a hangulat viszont kárpótolt mindenért. A házak mellett álló behavazott örökzöldek amolyan kis karácsonyi hangulatot is kölcsönöztek ennek a résznek. Jó pár forduló után viszont kijutottunk a Visszhang utcához, és megcsodálhattuk innen is az apátság épületét, ilyen körülmények között úgysem volt még alkalmam nekem se látni. Innen már csak egy kis emelkedő volt hátra, és a Kálvária-domb tetején utolsó ellenőrző pontunk is eljött (18,4 km).
A Kálváriától leereszkedtünk a stációk mellett. Itt már tiszta fehér volt minden, a hirtelen nagy mennyiségben lehullott csapadéknak köszönhetően. Mikor a rádióban bemondták, a csapadék valószínűségét, nem is sejtettük, hogy majd havazás formájában lesz hozzá szerencsénk. A domb aljától már a szalagozást kellett csak követnünk. Kijutottunk az apátság mellé, azt ismét sikerült lefotózni, így hóesésben még amúgy sem volt meg. Majd a környező utcákon egyre lejjebb ereszkedve már túránk célja is előttünk volt, és a rendezvény sátorba sikerült is rendben beérkezni (19,7 km).

Itt már nem volt akkora tumultus, mint a reggeli órákban, mert a túrázók már jól eloszlottak. Mi is sorba álltunk, és megkaptuk okleveleinket, valamint lehetett választani, hogy valaki kitűzőt, avagy hűtőmágnest szeretne emlékbe. Lehetett még Turista magazint is elhozni, mert még abból is volt bőven.
Aztán már csak a vendéglátás része volt hátra a dolognak. Az az iskola épületében volt. Itt kis sorban állás következett még, de korántsem volt akkora a tumultus, mint az előző években. Aztán sikerült is a virsliket megkapni, valamint teát is kaptunk mellé. Viszont leülni már nem is nagyon volt hova. Most, hogy a szervezők külön sátrat biztosítottak a túra leszervezésének, így az iskola épülete teljesen felszabadult, de helyet így sem lehetett találni. Persze sokan, akik már végeztek az evéssel, úgy gondolták, hogy teadélutánt rendeznek maguknak, és nagy traccsparty közepette itt vitatták meg a napi dolgokat, ezzel viszont a később érkezetteknek már nem volt helye, hol elfogyasztani az ennivalót. Így nekünk sem volt más választás, mint ahogy még sokaknak, akik akkor érkeztek, és vagy állva ettek, vagy gondolom visszasétáltak a hideg kocsihoz falatozni. Persze addig az asztalnál ülők mit sem törődtek velük, ők jól érezték ott magukat, pedig evésről addig már szó sem volt náluk. Na de hát mindegy, ilyenek az emberek, még ha túráznak és szeretik a természetet, nagy csodát akkor sem kell tőlük várni.

Mi is végeztünk lassan az evéssel, és összekaptuk cuccainkat, aztán mentünk is a kocsihoz. Itt a vizes, sáros cipőktől sikerült is megszabadulni, aztán indultunk is hazafelé, a jól megérdemelt pihenés irányába.

Szokásosan jó túrán voltunk túl. A Téli Tihany legalább hű is maradt a nevéhez, így telet is kaptunk, nem csak Tihanyt, ami plusz még egy élmény volt mindannyiunknak. Jól éreztük magunkat az egész túra folyamán, jó hangulatban telt el az egész nap. Régi ismerőssel is sikerült összetalálkozni. A rövidebb távok megint csak csábították azokat is, akik a gyerekekkel együtt akartak volna kimozdulni, viszont egy húszast nem vállaltak volna be.



Köszönet a rendezőknek a túra lebonyolításáért és a sok ellátmányért, amivel túra közben is megörvendeztettek minket! Köszönet a túratársaknak is az egész napi teljesítményért, és a sok vidám, önfeledett percért!

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila

Íródott Tárnokon, az Úr 2018. évében, Böjtelő (Jégbontó) havának, 5. napján.