2013. december 17., kedd

HavaZoo 20, Farkas

2013. december 15.

Idén utoljára került részemről felhúzásra a túracipő, mert az elkövetkező napokban más feladatok és tennivalók állnak előttem. Így egy Karácsonyt, és Újévet megelőző kis sétára esett a választás, amire társaságunk felkerekedett.


Szépjuhászné gyermekvasúti megállójánál volt a rajt. Kis villamosozás és buszozás után érkeztünk meg ide. Beneveztünk, majd egy kis lélekmelengető forraltborozás után neki is vágtunk a túrának, amire most négyen jöttünk össze. Sok ismerőssel találkoztunk már a rajtban is, akik ezt a vasárnapi napot szintén egy kis téli túrára szánták.

A Z körséta úton indultunk neki a mai túrának. Az idő szomorkás volt. Eső nem esett, éjjel fagyott, amit jó néhány helyen, a fákon látható zuzmó bizonyított, valamint az enyhülés hatására ennek megolvadt formája sok helyen hullott a fejünkre. Kevés séta után átkeltünk a kisvasút sínpárjain, majd folyamatosan lefelé tartva, követtük is egy darabon. A Hárs-hegyi nyeregnél a Z+ jelzésre váltottunk, és szintén lefelé tartva a Kis-Hárs-hegy mellett elsétálva lakóházak közé értünk. Itt átváltottunk a Z jelzésre, és a már jól ismert városi szakaszon barangoltunk egy kicsit a budai utcákon. Az Apáthy-sziklához felküzdve magunkat, visszanéztünk a városra, ami jól ködbe burkolózva terült el alattunk. Vagy éppen a szmog volt az ami ráült a városra, nemhiába, légmozgás nem nagyon volt tapasztalható, a páratartalom is jó magas lehetett. Tovább Trappoltunk a Z jelzésen, és a Görgényi utat átszelve volt első ellenőrző pontunk (4 km).

Innen tovább utunk az Árpád-kilátóhoz vezetett a Z jelzésen, majd a kilátótól tovább a K jobb ágán folytattuk utunk. Leereszkedtünk a Szépvölgyi útig, majd tovább a Hármashatárhegyi út mellett kapaszkodtunk immár felfelé az Alső-Kecske-hegy oldalában. Alattunk elterülő II. kerület nem sok látnivalót nyújtott, mivel ez a rész is szépen elbújt a pára mögött. A Nap nem is nagyon akart előbújni, így nem volt, ami felszárítsa a párát. A Tábor-hegy oldalában áttértünk a Z+ jelzésre, és a Guckler Károly úton a Kis-, és Nagy-Farkastorok mellett haladtunk el, ami túránk névadója is volt. A Nagy-Farkastoroknál (LINK ) tértünk rá a Z jelzésre, amin a Virágos-nyeregig bandukoltunk, ahol következő ellenőrző pontunk volt (10,9 km).
Túránk felét ezzel letudtunk, innen visszafelé a S jelzésen indultunk el. Elhaladtunk a Vihar-hegy mellett, majd a Mária-hegy következett. Ez egy elég szép része volt a túránknak. A lefagyott fák, szép, még jobban kihangsúlyozott téli hangulatot nyújtottak. A fenyők tűlevelein vastagon állt a zúzmara. Messze amúgy sem tudtunk nézelődni, mert itt még nagyobb tejföl tárult elénk. Siklóernyősök próbálkoztak a felszállással, de nem nagyon mentek sehova, mert a szélzsák elég bánatosan kókadozott a kifüggesztett póznán. Az Újlaki-hegyet elhagyva a Szépvölgyi út széléhez értünk, majd onnan tovább a Határnyereghez, ahol ellenőrző pontunk volt, s a kihelyezett kódot kellett feljegyezni (12,5 km).

Tovább a K jelzésen folytatódott utunk, ami egyben a Glückl Frigyes út is egyben, ami egy erdei sétány. A Hűvösvölgyi úton átkelve megérkeztünk a Gyermekvasút Hűvösvölgyi végállomásához, majd a K jelzésen továbbhaladva, az erdőn átvágva érkeztünk meg a Nagy-rét széléhez. Innen a S körséta jelzésre fordultunk rá, majd a Nagykovácsi úton átkelve, az egyik fára kitűzött kód jelentette ismét következő ellenőrző pontunkat (16,6 km).
A kód lejegyzése után a balra tartó P+ jelzésen folytatódott túránk. Elhaladtunk a Szépjuhászné út mellett, aminek árkában civilizációnk nagy találmánya, nevezetesen szeméthegyek voltak fellelhetők… Kis idő múlva a P+ a P jelzésbe csatlakozott, s ezen  megkezdtük menetelésünket felfelé a Nagy-Hárs-hegy oldalában. A Z körséta utat elérve ezen jobbra fordulva, indultunk el túránk célja felé. Itt az út már inkább csak lejtett, és az emelkedő fáradalmait itt pihente ki az ember. Több turistaút találkozásánál értünk vissza Szépjuhászné állomásiga, ahol a Szépjuhászné Étteremben kaptuk meg oklevelünket, és kitűzőnket (19,5 km). Az ellátás tartalmazott még zsírosdeszkát is, ami jól esett így a túra végére.


Jó kis túra volt ez is. Volt benne szerencsére ismeretlen rész is, de az ismert részek is más arcukat mutatták, nemhiába, a természet mindig változik. Az időjárásra nem lehetett panaszunk. Az évszaknak megfelelő idővel találkoztunk. Jó kis vasárnapi kikapcsolódás volt, és az idősebb korosztály is nagy számban képviseltette magát, lévén kisebb távon is lehetett indulni. Váljék egészségükre! Családosoknak is nyugodt szívvel bevállalható, mert nincs benne nehéz terep, és Fővárosunkra és környékére is más szemszögből való rálátást biztosít. Jól éreztük magunkat mi is, hamar elment így ez a nap.

Már csak a hazautazás várt minket, meg egy jó meleg zuhany, ami segített az izmoknak egy picit ellazulni is.

Köszönet a szervezőknek ezért a kis vasárnapi testmozgásért és a túra megszervezéséért! Köszönet kis csapatunk megjelent és távollévő tagjainak is, hogy jelenlétükkel vidámabbá és szórakoztatóvá tették nem csak ezt a túrát, hanem mindegyiket, ahol idén elindultunk! Köszönet azoknak is, akik szorgosan lapozgatják megjelent írásaimat! Remélem, hogy ezeket a sorokat olvasgatva van, aki kedvet kap hozzá, hogy eljöjjön egy ilyen rendezvényre, vagy éppen ha lemaradt róla, akkor az én szememmel látottak alapján élje át azokat.

Így záródott ez az év túrázás szempontjából számomra. Erre az évre bezáródik Attila mókatára, de ha tetszett, nemsokára… Szóval új év, és régi/új túrák várnak minket 2014-ben, találkozunk majd a túraösvényeken!
Kedvenc karácsonyi Ady versemmel, Szabó Gyula előadásában kívánok Mindenkinek Békés Karácsonyi Ünnepeket, és túrákban, eseményekben gazdag Boldog Új Évet!



Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila



Budapest, 2013. december 17. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése