2013. február 17.
A reggel hamar elérkezett, és irány az
állomás, mert a túra megközelítése vonattal történt. A peronon álmos emberek
sorakoztak, s a szokásos vasárnap reggeli melankólia még mindenkit átjárt. A
vonat megérkezett és irány Pétfürdő, mert ott volt a rajt.
A mostani túrának ketten indultunk neki,
s az állomáson meg is kaptuk a kis menetlevelünket, és kezdődhetett is a túra.
Az idő olyan szomorkás volt, egész nap szürke egybefüggő felhőréteg borította
be az égboltot, így nem nagyon kellett a napsütés miatt aggódni. Pétfürdőn a
házak között lassan kijutottunk a nyílt részre. A K jelzésen kellett csak ma is
haladni, igaz ebben voltak megszakítások, de ott is a szalagok mentén lehetett
tovább jutni.
Eleinte lankásabbnak mondható dombokat kellett megmászni, ahogy
az út is haladt. Itt hó nem volt, így az nem nehezítette az előbbre jutást, de
a föld fagyos volt, így sártól sem nagyon kellett tartani. Kisebb emelkedőket
leküzdve kellett előre haladni. A táj melankolikus hangulatát nem nagyon volt,
ami megtörje. A csupasz fák és az alvó növényzet látványa még a téli képét
mutatta. De ne is várjon az ember mást így február közepén. A jelzést egy
helyen elhagyva a szalagozást követve egy bokrokkal és fákkal megtűzdelt dimbes-dombos
vidéken kellett előbbre jutni. Itt voltak kisebb emelkedők is, de nagyon nem
kellett az embernek megerőltetnie magát. Egy földútra kiérve azon folytatódott
tovább a jelzett útszakasz, s egy sziklás fal mellett elhaladva el is jutottunk
a Séd patak mellé, s itt kereszteztük is a mostanra szüneteltetett forgalmú vasútvonalat.
Innen már nem kellett sokat menni, és be is értünk Királyszentistvánra, az első
ellenőrző pont is itt volt (12,5 km).
Kis pihenés után folytatódott is utunk.
A K jelzést követve kiértünk a faluból, s a földúton haladva elkanyarodtunk a
főút mellett. Itt a hegyre vezetett fel az utunk. Elég érdekes volt, ahogy
olyan hullámvasút szerűen jutott egyre feljebb az ember, mert valamennyi
menetelni kellett fölfelé, de aztán jött is egy lejtősebb szakasz, s ez
váltogatta egymást párszor. A Mogyoró hegy sem tudta azért utunkat állni, s
lassacskán a csúcs is meghódításra került, s innen lefelé vezetett az utunk,
Litér irányába. A falu mellé beérve a főutat kellett követni, s majd érintettük
is a Z fogadót, második ellenőrző pontunkat (15,8 km).
A településről hamar kiértünk, az
útravalót a déli harangszó jelentette, s az erdő szélén haladva folytattuk túránkat
tovább. A jelzést szalagozás segítségével tudtuk követni néhány helyen. Itt már
hó is volt, és lehetett ezt is taposni. Voltak már előttünk, így szerencsére
nem nekünk kellet az utat kijárni. Szép tájak következtek ezen a részen is.
Leveleiktől megszabadult fák, s bokrok övezték sok helyen az utat. Aztán még
azért szint is volt benne, mert itt is kellett néhány helyen felfelé kapaszkodni.
Egy erdőből kiérve viszont már nem volt messze a cél. Legalábbis légvonalban,
mert azért gyalog még kellett kicsit haladni. Vörösberénybe a főutat
keresztezve jutottunk. Itt aztán kanyargott az utunk, majd bejutottunk a Malom
völgybe. Itt az út sok helyen csak egy kis csapás volt a hóban, de a szép téli táj
feledtette az emberrel az apróbb kellemetlenségeket. A pihenő után már nem is
volt gond, mert itt már aszfaltozott úton kellett csak menetelni. A régi
református erődtemplom előtt értünk ki a főútra, a jelzést követve. Ezen az
úton kellett továbbhaladni Balatonalmádi felé. Oda beérkezvén már csak a
buszpályaudvar felé kellett lefordulni, s a szalagozást követve meg is
érkeztünk a célba (28,3 km). Az elmaradhatatlan emléklap és kitűző átvétele
után már csak az állomásra kellett kijutni.
A vonatra nem kellett sokat várni, és
egy Székesfehérvári átszállás után nemsokára sikerült is hazajutni, s ki
lehetett pihenni a fáradalmakat.
A túra szép helyeken vezetett, s az
időjárás is kedvező volt. Szintet sokat nem kellett leküzdeni, így mindenkinek
csak ajánlani tudom, hogy keresse fel majd még ezt az útvonalat is az évek
folyamán.
Köszönet a szervezőknek a szép túráért
és a jó rendezésért! Az oda és visszajutásban segítséget nyújtó embereknek is, és
nem utolsó sorban köszönet a túratársnak is a nap közbeni jó társaságért!
Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila
Ádám Attila
Budapest, 2013. február 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése