Dél-Börzsönyi Kilátások 30

2013. március 23.

Reggel indult a vonat a túra színhelyére, ami Zebegényben volt található. Picit csípős volt a reggel, a szél is fújdogált, szóval nem volt már ez annyira jellemző ehhez a március végi időponthoz, de nem riasztott el. Így is egy kis betegség, meg a rossz idők miatt volt egy kis kihagyás, így már mocorgott a cipő a tárolóban, hogy menni szeretne.

A rajt az iskola udvarán volt, az állomástól pár méterre csak, és itt a nevezés után lehetett választani egy péksüteményt is, így nem kellett feltétlenül üres gyomorral nekivágni a túrának. Az udvaron a rendezők kis táblával felhívták az indulók figyelmét arra, hogy a táv megtétele után a cipők tisztítása az iskola udvarán tilos, ez a pár sor akkor nem is bírt akkora jelentőséggel, mint néhány óra eltelte múlva.

 Egyedül készültem nekivágni az útnak, de a rajtnál egy gyors ismerkedést követően már nem kellett egyedül mennem, így egy túratárssal közösen vágtam neki a távnak.

A S jelzésen vágtunk neki az útnak, majd egy patakon átkelve, a S∆ jelzésen jutottunk fel egy kis dombra, ahol a Trianoni emlékmű volt megszemlélhető. Innen tovább indulva el is hagytuk a Kálvária dombot, s a S jelzésen kaptattunk felfelé. Elég szépen meg is indultunk a szinteket fogyasztani, mert itt nem nagyon kellett gondolkozni bemelegítésen, mert a hegy egyből előttünk terült el, és mi már azon kaptattunk felfelé. Kis idő múlva meg is érkeztünk első ellenőrző pontunkhoz a Bodzás-pihenőhöz (1,8 km).

Innen tovább folytattuk utunk, s a SO jelzésen haladtunk tovább. Lassan leereszkedtünk az Ernő forrás felé, s egy kicsit a völgyben is haladtunk. Szép volt a táj, s a természeten is lehetett látni, hogy lassan azért ébredezik, de nem nagyon akart az időjárás ehhez segítséget nyújtani, mert a föld is elég szépen meg volt még itt fagyva. A Bodzás völgyben így haladtunk, s rövidesen a S+ jelzésre fordultunk rá. Innen megint egy emelkedő következett, elég szépen lódult neki a hegy oldalának, ahol a Borostyán-kői pihenő következett, ami egyben a második ellenőrző pontunk is volt (4,7 km).

A S+ jelzésen haladtunk tovább felfelé. Mert a hegy megkívánta, hogy jussunk fel a tetejére, s a túra nevét is nem meghazudtoló módon elég szép kilátás kezdett nyílni a környező vidékre, ami nem volt más, mint a Dunakanyar, a maga csodálatos panorámájával. Kicsit az összképen talán az időjárás rontott, mert egy szép napsütéses időben még gyönyörűbb kilátás fogadott volna minket, s a pára is sokat takart, de azért szép volt a táj. Meg így se sokan látják lehet, mert napsütéses szép időben biztos többen jártak már itt. A meredekebb részeket leküzdve tovább mentünk a becsatlakozó S jelzésen, majd kis idő múlva el is értük a Szent Mihály hegy tetejét. Innen a K jelzésen haladtunk tovább és célba vettük a Julianus-kilátót, ami a következő ellenőrző pont volt (8 km).

 A Hegyes tetőről a K jelzésen indultunk tovább. Elég meredeken vitt lefelé az utunk, de amit eddig felfelé megtettünk azt lefelé is meg kell oldani. A szintvonalakon a térképen amúgy is látszik, hogy milyen itt ez a környék, meg a Duna is be van itt kényszerítve a hegyek közé, szóval nekünk is csak haladni kell tovább. Sajnos túránk egyik legrosszabb élményét itt éltük át, mert ahogy az ösvényen haladtunk, egy mentővel találtuk szembe magunk, és mikor oda értünk, akkor tudtuk meg, hogy egy túratárs az életét vesztette. Egyik túrázó hősiesen próbálkozott az újraélesztéssel a mentő megérkezéséig, de ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Kicsit időztünk ott a döbbenettől, de lassan összeszedtük magunkat, és indultunk tovább. Nem is kellett sokat lefelé ereszkedni, amikor is megérkeztünk a következő ellenőrző ponthoz, ami a Köves mezőn volt (10,3 km).

Innen egy hosszabb etap következett a következő pontig. Itt folyamatosan haladtunk a Z∆ jelzésen. Föl-le tesszük meg az utat folyamatosan a hegy gerincén, alattunk a Duna terül el, s a fák között ki-kikukucskálva lehet megfigyelni. Egy idő után eljutottunk a 12-es főút mellé, amitől a vasútvonal választott el minket, innen már nem kellett sokat menni a Gerendás büféig, ahol a következő ellenőrző pont volt, de mivel a büfé zárva volt (állítólag évek óta), így egy parkolóban kaptuk meg a pecsétünket (15,8 km).

Innen már elég érdekesre sikeredett a túra. Ahogy a mondás is tartja, hogy mi az a három dolog, ami a háborúhoz kell, most olyan érzés volt ez is, hogy mi az a három dolog, ami egy túrához kell, tételesen a sár, sár, sár. Itt aztán kaptunk belőle eleget, a túra hátralévő részére. A fél Börzsönyt sikerült a talpunkon elszállítani út közben. A Z□ jelzést követve indultunk neki. Eleinte kövezett út volt, de hamarosan földútra váltottunk, és itt már elég jól meg volt olvadva ahhoz, hogy ragadjon a cipőnkre. De a turistautak már csak ilyenek. Folyamatosan haladtunk előre, majd a P és Z jelzés csatlakozik, s egy idő után a Z jelzésre váltunk, és azon folytatjuk tovább utunk, s nem sok idő múlva meg is érkezünk a Rózsakunyhóhoz, ahol következő ellenőrzőpontunk található (20,3 km).

Innen a szalagozást követve jutottunk el a Z jelzésig, amin egy vadvédelmi kerítés mellé értünk. Itt a fák szépen el voltak látva számokkal, mintha egy nagy Ent számháborúba keveredtünk volna. A P+ jelzésre rátérve haladtunk tovább előre, majd a P következett, amin eljutottunk a Toronyalja horgásztóhoz. Innen egy meredek kaptatón kellett eljutnunk Pusztatoronyba, ami a hegy oromzatán volt egy régi várrom mellett. Itt volt ellenőrző pontunk is (22,2 km).

Az oromról vissza le kellett jutni a jelzésre. Két választás is volt, de kevésbé veszélyesnek a felfelé vezető út tűnt, ámbár volt, aki a másik irányban vágott neki. De lefelé a sár miatt elég nehéz volt így is, csúszott is, meg meredek is volt. Nagy nehezen azért sikerült lejutni, és a P jelzést követve a Torony forrás mellett is sikerült eljutni, s a kövesúton átkelve a szalagozás segítségével a K jelzéshez jutni, s ezen folytatni az utat. Persze a sár megint csak társul szegődött hozzánk, így szórakoztatva minket az úton. Egy idő után aztán a Malom völgy következett, ahonnan már a Z jelzés következett, amin eljutottunk a Törökmezei halastóhoz, innen pedig tovább a Törökmezei turistaházhoz, ahol az ellenőrzőpont is volt (25,6 km).

A turistaháznál azzal fogadtak minket, hogy ez már az utolsó pont volt, csak a rossz hír meg az, hogy innentől sár lesz… Ezek után a biztató szavak után új erőre kapva vágtunk neki a maradék táv megtételének. És valóban, a sarat dagasztva újfent fogyasztottuk a hátralévő kilométereket. De most már nem nagyon törődött senki a sárral. A tisztást elhagyva bevetettük magunkat az erdők közé, s lassan ereszkedtünk lefelé Zebegény irányába. Még egy utolsót pillanthattunk a környező tájra, s lassan fel is tűntek az első házak, s kisvártatva le is kanyarodhattunk az erdei útról, s aszfaltozott úton tehettük meg a hátralévő részt. A cél ugyan ott volt, mint a rajt, s így jutottunk a mai túránk végére (30,2 km).

A célban megkaptuk a kitűzőt és az emléklapot, valamint egy kupont, amit ennivalóra lehetett váltani. Választék volt bőven, de én a sajtos tésztát részesítettem előnyben. Panaszra nem is lehetett okunk, mert végig a túrán majdnem minden ponton várt minket valami. Gyümölcsszörp, zsíros kenyér, édesség, vagy éppen gyümölcs. Szóval jól voltunk tartva.

Aztán sietős is lett a dolog a végére, mert a vonatig már csak pár perc volt hátra. Összekaptuk a cuccainkat aztán irány az állomás, és Búcsút mondtunk Zebegénynek, meg a Börzsönynek, persze annak a részének, ami nem a talpunkon volt, mert nekem még a 4-6-os villamos megállójában is sikerült egy adagtól megszabadulni, s a felszálló hajléktalanok is szebb képet mutattak, mint mi…

Mindent összevetve szép túra volt. Az útvonal a nevéhez híven szép kilátással bírt, és élmény volt így is végigmenni, hogy ilyen volt az útviszony. De egy jó kis edzésnek ez is megtette, főleg ez után a pár hét kihagyás után.

Köszönet a szervezőknek a lebonyolításért és az ellátásért, valamint a túratársnak az egész napos szórakoztatásért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013. március 28.