Fázós TOPorgós

2013. január 19.

Mivel nem kellett nagyon messze menni a kiszemelt túrához, így nem is kellett annyira korán kelni. A készülődés után irány a vonat, majd Érd-felsőn találka, és onnan irány kocsival tovább Nadapra, a Velencei tó melletti kis településre. Sikeresen meg is lett a rajt helye is, s a regisztráció után neki is vágtunk az utunknak.

Ez a túra kicsit különleges is volt, mert az országban, a napokban a nagy hó helyzettől voltak hangosak a különböző sajtóorgánumok, így ide is eljött a szele, így egy havas túrának néztünk elébe, valamint a térképen is az elérendő pontok szerepeltek csak, ezek elérése szabadon választott útvonalon volt lehetséges. Persze hasonlóhoz már volt részem a túlélőtúrákon, s itt is azért annyi különbség volt az út megtételében, hogy az óramutató járásával megegyezően, vagy ellentétesen járja e be az ember a pontokat.

Sikeres tájékozódás után neki is vágtunk a havas tájnak. Az előző napok pluszai után, most a fagy volt a jellemző, így a havat sem kellett dagasztani. Az utat egyébként már a korábban indulók azért szépen letaposták, így nem volt annyira nehéznek mondható a tovahaladás sem. Első úti célunk Bence-hegy volt, mely a S+ és a S jelzésen értünk el. Út közben egy kisebb társaságba verődtünk össze, s sok vidám percet is okozott az út közbeni beszélgetések sora. A hegy tetején kis tűzrakó hely mellett vártak minket a pontőrök, s csokit is adtak, az erőnlét megtartására. A hegyről szép kilátás nyílt a Velencei tóra is, s a környező lehavazott tájra.

Innen a következő pont felé vettük irányunkat. Itt akadtak bonyodalmak, mert mindenki más felé akart tovább jutni, de aztán nagy csörtetések, és átvágások közepette sikerült egy útvonalra ráállni, s a S+-en, valamint közúton eljutni Sukoró felé, ahol a Zsuzsihoz címezett vendéglátó ipari egységnél volt a következő ellenőrző pontunk. Itt meleg teát is kaptunk, s kicsit lehetett pihenni is, mert a hideghez egy kis szél is párosult, ami a tó fölött szépen el tudott jutni hozzánk, s a szabadon lévő arcunkat szépen simogatta.

Azt gondoltuk, hogy már egyszerűbb lesz a továbbjutást, de a havas táj, s az eltakart jelzések azért nehezítettek a sorsunkon. Végül csak sikerült megtalálni a helyes utat, s a Z jelzésen haladtunk tovább. Most már elhagytuk a civilizált világot, és bejutottunk a természet lágy ölére, ami leginkább a lehullott puha hó miatt lehetett most lágy. De szép volt a táj, s a kitaposott ösvényre való koncentrálások közepette azért a természetre is lehetett néha kikacsintani. A téli erdő minden szépsége fel volt vonultatva. A fák ágain lévő hó, s a kis állatok apró nyomaival tűzdelt út, s megannyi csipkebokor díszítette a környezetet. Utunk egy kereszteződésnél a PΔ-ön folytatódott tovább. Kerítés, s enyhe emelkedők és lejtők követték egymást. Elhaladtunk az ingó kövek mellett is. Itt már nagyobb volt a hó, mint eddig, a település azért sokat felfogott, de a természetben nem volt, ami a hó útját állja. Szerencsénk volt, hogy már azért jártak aznap előttünk mások is, s itt már jellemző volt az is, hogy szembe találkoztunk emberekkel is, mert ők minden bizonnyal a másik irányon indultak neki a távnak. Utunk itt már szép lassan vezetett a völgybe, s el is jutottunk a következő ponthoz, ami a Barlang- Kút volt.

Tovább a P jelzésen haladtunk, ami a Bodza-völgyben haladt. Szép lassan emelkedtünk fölfelé. Szép volt ez a táj is. Fölöttünk néhány helyen magas sziklák tornyosultak, s szépen kanyargott is az út, amint a tereptárgyakat kerülgettük. Az Angelika-forrásnál több felé ágazott el az út, de nekünk a P jelzésen kellett így is tovább menni. Itt egy kocsi járta be az utat előttünk, így volt két keréknyom, amiben jobb volt haladni. Itt ismerőseinkkel sikerült újra összefutni, s utunk végéig már együtt folytattuk. Egy kereszteződésnél rátértünk a PΔ-re, majd kis idő után egy jelöletlen úton a Meleg-hegy következett - ami most rácáfolt a nevére -, s itt volt következő ellenőrző pontunk.

Innen volt választási lehetőségünk, hogy megyünk a cél felé, vagy a célban beígért plusz ajándékért még elmegyünk a János-forráshoz is. Mi vállaltuk a megpróbáltatásokat, s célba vettük a forrást. Vissza kellett menni egy kicsit, s a S jelzésen is mentünk, majd kisvártatva egy jelöletlen ösvényen haladtunk le a völgybe. Itt már sokan jöttek szembe, szóval nem csak mi gondoltuk teljesítőnek ezt a plusz feladatot, ami azért így a kitaposott úton azért nem volt nehéz. Nem is kellett sokat mennünk, meg is érkeztünk az ellenőrző ponthoz, ahol begyűjtöttük a pecsétet is.

Aztán itt egy ötlettől vezérelve átvágtunk a domboldalon, hogy elérjük az aszfalt utat. Itt előttünk nem járt senki, így a jó 20-30 cm-es hóban kellett gázolni. Nagy nehézségek árán meg is lett az út. Ezen már nem kellett sokat menni, és nagy volt a megkönnyebbülés is, így már hamar beértünk Nadapra, s a cél is itt volt már. Oklevelet nem kaptunk, mert a táv mindenkinek más volt, így az emlékek, és a kitűző maradt, erről a napról. A János-forrási meglepetés egy pohár nagyon finom puding volt, s ki-ki vérmérsékletétől függően a zsíros kenyérhez választhatott forró teát, vagy forralt bort.

A haza út is gyorsan elment. Érd-felsőn sem kellett a vonatra sokat várni, de azért jól esett, mikor megjelent a három fény, mert azért a hóban csak elázott az ember lába, s kint a hidegben nem volt már olyan jó ácsorogni.

De aztán jött a megérdemelt pihenés is, ez után a 18 km után, amit sikerült összehozni. Nem volt egy nagy táv, de az egész napi móka, és az új ismerősök emlékezetessé tették.

Köszönet a szervezőknek a megrendezésért és a vendéglátásért, valamint a vidám túratársaknak, akik jó társaságot jelentettek a nap folyamán! 

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Budapest, 2013.01.20.