2013.
január 6.
A
rajt megközelítése a korán keléssel kezdődött. Magyarkút autóval Vácig,
valamint vonattal volt elérhető számunkra. Megszokott kis csapatunk most nem
ért rá, így az utolsó pillanatban új összeállítással tudtunk nekivágni a túrának.
Reggel
7-kor volt a beregisztrálás. Még fejlámpákkal kellett megvilágítani a
papírokat, mert a nap csak ígérgette magát a keleti égbolton. De meglettünk
ezzel is, így nekivághattunk a távnak. Sorban állás közben a szervezők
mesélték, hogy előző nap végigjárták az utat, és inkább csak a sárral
küzdöttek. Szóval nem sok jót ígért az indulás. Szerencsére az első métereken
kiderült, hogy odafent szeretnek minket, mert jó kis fagy volt az éjjel, így a dagonya
helyett a keményre fagyott úton tudtunk haladni. Magyarkútról a K□, majd K
jelzésen haladtunk ki. Hamar bevetettük magunkat az erdőbe és viszonylag
lankásabb úton haladtunk. Jó friss volt a levegő, és a nap is egyre jobban bújt
elő a horizont mögül. Ránk is világosodott, s így jobb lett az ember kedve is.
Elég gyors tempóban haladtunk, majd el is értük a főutat, melyen el is értünk
első ellenőrző pontunkhoz Katalinpusztán, ami egy italboltban volt, s a Kék
túra pecsétjével igazoltuk, hogy megjelentünk a helyszínen. (6,9 km). Majdnem
egy óra alatt értünk ide, így ebből is látszott, hogy milyen tempót is mentünk.
Számomra ez elég gyors volt, nem ehhez vagyok szokva.
Innen
ismét bevetettük magunkat az erdőbe, és a P jelzésen haladtunk tovább. Útba
ejtettük Rockenbauer Pál kopjafáját, a mindenki által jól ismert kiváló
természetfilmes, valamint túrázó emlékhelyét. A leírásból kiderül, hogy a
kopjafa környékén hunyt el, s így állítottak személyének emléket. Leértünk
aztán a Gyadai rétre, majd a ZT jelzésen haladtunk tovább, ami nem volt más,
mint a Gyadai-tanösvény. Érdekes volt, amint a farönkükből kialakított függőhíd
szerű építményen meneteltünk. A szemfülesebbek egy krokodillal is találkozhattak.
Voltak még facölöpök is, amiknek a tetején lehetett továbblépdelni, de most
lehetett mellette is menni, a mocsaras részen, mivel jól meg volt fagyva a
talaj. Így jutottunk el második ellenőrző pontunkhoz, az Óriások pihenőjéhez
(10,5 km). Itt csokit és szaloncukrot is kaptunk.
A
túraösvényen tovább haladtunk Bik-kútig, ahonnan már a K+ jelzést követtük. Ekkor
indultunk neki túránk elnevezőjének, a Naszály csúcsának a meghódítására a K
jelzésen. Néhol sunyi, de időnként pofátlan emelkedőkön kellett fölfelé
kaptatni. Nem volt egyszerű a feladat. A hegy oldalán szerpentinszerűen kellett
gyalogolni. Látszott az úton, hogy ha nem fagy, akkor eléggé megszenvedtünk
volna az előrejutás érdekében, és csak dagonyázás lett volna a feladatunk. Szerencsénk
volt az időjárással még, mert igaz, hogy a nap csak úgy, mint előző héten, csak
egy kicsit mutatta meg magát, majd el is bújt a felhők közé, a szél se
citerázott a falevelek között. Igaz, hogy lombhullató barátaink meg is
szabadultak felesleges terhüktől az ősz folyamán, így nehéz is lett volna őket
megzörgetni, lényeg a lényeg, a szél nem fújt. Elértünk az első
visszafordítóhoz, ahol egy meredek emelkedőn kellett tovább jutni a következő
szintre. A reggeli erős tempó itt kezdett visszaütni, és a térd ízületek,
valamint a comb izmok eléggé erős jelzéseket adtak, hogy ők is léteznek. Szóval
nem volt könnyű előre haladni, s a gyors tempó itt már araszolássá váltott.
Tovább haladva a ferde hegyoldalon tényleg kivehető volt, hogy az előző nap
előttünk arra járók micsoda küzdelmek árán mehettek itt el, mert nagy
megcsúszások nyomai voltak a sárba belefagyva. Következett a második forduló
is, ami után egy viszonylag sík rész jött, s egy nagy lélegzet vétel után már
kivehető volt a csúcs, a piros-fehér színezésű kilátójával. Következő ellenőrző
pontunk is itt volt (15,8 km). Ezen a szakaszon 500 m-es szintkülönbséget
kellett leküzdeni, az első szakaszon összesen 300 volt, és későbbiekben is már
csak 300 m-es szintet kellett teljesíteni. Ebből is látszik, hogy milyen is
volt a felfelé út.
Továbbra
is a K jelzést kellett követni, és ami eddig felfelé volt, azt most meg
lehetett kapni lefelé. Itt már lemaradtam a csapattól, mert nekik még volt
dolguk a nap folyamán, nekem viszont csak a célba jutás volt a cél, és a tempóm
sem volt megfelelő. Eléggé fárasztó volt az eddigi rész, és az izmok egyesével
jelezték is, hogy ők is léteznek, s ezen a lefelé jutás sem segített, mert az
meg a térdeket viselte meg erősen. A fagyott talajon a jégre is oda kellett
figyelni itt-ott, mert azért az is megtalálható volt. Szép volt a kilátás a
környező településekre, s a következő célpontra is, ami még nagyon alattunk helyezkedett
el, így ez lelkileg is megviselte az embert, hogy mennyit kell még lefelé
haladni. Itt kellett küzdeni a testnek a kitartással és az ésszel, ami ugyan
vitt előre, de mégis csak megviselt a hátra hagyott út. Azért lassan-lassan
sikerült rajta túljutni, de hosszú is volt a távolság a két ellenőrző pont
között. Leérve Ősagárdra ismerős táj köszöntött, mert pár hónapja a Naszály
MATT alkalmával szerencsém volt erre járni, és elég sok emlék eszembe is
jutott. Tulajdon képen a hátra lévő részen már jártam, csak az ellenkező
irányból ismertem, de jó volt rajta ismét haladni. Ősagárdon ismét egy
kocsmában volt az ellenőrző pont, ahol vajas, zsíros, és lekváros kenyérrel
kedveskedtek a túrázóknak (23 km). Persze önköltségi alapon járt hozzá egy
pohár sör is, ami nagyon jól esett. Alighanem a görög istenek ha tudták volna,
hogy milyen jól is tud esni, akkor dehogy foglalkoztak volna ők az ambróziával…
Egy
kis új erőre kapva, valamint a lábak pihentetésével, na meg persze a frissítő
segítségével mindjárt jobban lehetett haladni. Az erdőben és szántások mellett
elhaladva értünk ki a faluból. Itt is csak a fagyott sár volt az, ami körül
vett minket. Az őszi földművelésben résztvevő traktorok igen jól fel tudják
vágni az utat, így megint csak elgondolkodott azon az ember, hogy milyen
szerencsénk van azzal a kis faggyal. A déli harangszó búcsúztatott , s a falu
fölé kerülve hagytuk el ezt a helyet. A Naszály persze a háttérben uralta a
látványt, és jó volt tudni, hogy ezen már túljutottunk. Itt is volt lefelé bőven,
és egy helyen eszembe is jutott, hogy ősszel milyen jó is volt ezen a helyen
járni, s ruháink egy részétől itt szabadultunk meg, mert ezen a domboldalon
haladva már a nap melege elég erős is volt. Most persze más volt a helyzet,
mert Felsőpeténybe beérve lassan elkezdett szálingózni a hó is. Az ellenőrző
pont megint csak egy vendéglátó ipari egység volt, amit egy kis hídon átkelve
kellett megközelíteni (29,6 km).
Innen
a hídon visszaindulva, majd a faluból a K jelzésen kihaladva már csak a cél
volt hátra. Dimbes-dombos fagyott földön vezetett az út. A fenyvesek szokásos
morajlása néha betöltötte a levegőt, s ez egyből egy meleg szoba utáni
vágyódásra ösztönzi az embert, egy jó tányér meleg étel társaságában. Persze
erre még a hóesés is rátett egy lapáttal. Itt már nyoma se volt annak a sok
gombának, amit ősszel lehetett látni. De Alsópetény felé haladva a fekete
Rackák most is meg voltak, és lelkesen falatoztak az eléjük kirakott eleségből.
Bundájukat már színezte a lehullott hó, de ez őket mit sem zavarta. Lassacskán
haladva, a pálinkafőző mellett a köves útra kitérve, a kastély előtt elhaladva,
nem kellett sokat menni, s már ott is volt a kultúrház, ami a túra célpontja is
volt egyben (34,5 km). A célban a szokásos emléklapot és kitűzőt lehetett
megkapni, s a finom meleg gulyás is csak hívogatta az embert.
Sikerült
fuvart is szerezni hazafelé is, így a templom és a harangláb megtekintése után
lehetett is indulni. Újpestre hamar beértünk, és onnan már csak metrózni és
buszozni kellett hazáig.
Köszönet
a szervezőknek a túra megszervezéséért, az égieknek a kiváló időjárásért, a csapattagoknak
a részvételért, és nem utolsó sorban a hazajutást segítő túratársaknak!
Sporttársi
üdvötlettel!
Ádám
Attila
Budapest,
2013. január 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése