2017. február 11., szombat

Téli Tihany 20

2017.02.04

Már nagyon rég sikerült egy kis túrázást beiktatni, így most összejött az elhatározás, és újra célba vehettük a Balatont, és annak egyik ékkövét, Tihanyt. Az évek folyamán megszerettük ezt a túrát, a nagy víz imádata amúgy is sokat számított, hogy ebben a tájegységben próbáljuk ki magunkat, és még sosem csalódtunk itt, így nem is volt kérdés, hogy idén is el kell ide jutnunk.

Reggeli korán kelés után vágtuk be magunkat a kocsiba, és már robogtunk is, hogy a rajt nyitására odaérjünk, mert az időt nem akartuk húzni. Sokan még nem voltak ekkor a környéken, de már látszott a mozgolódás. Érkeztek folyamatosan az emberek, és telt meg lassacskán a parkoló.
Most a szokásostól eltérően a rendezők egy sátrat állítottak fel, a tumultus elkerülése végett, és volt online nevezés is. Így elvileg még gyorsabbnak kellett volna lennie a folyamatnak, de persze voltak azért fennakadások is. Azért sokat nem álltunk a sorban, így már meg is kaphattuk füzeteinket, és neki is vághattunk a félsziget bejárásának.

Hárman trappoltunk végig a túrán, de harmadik társunk inkább csak kirándulni, és fotózni jött, így ő nem is nevezett be. A reggeli hűvös idő már azért nem olyan volt, mint egy-két héttel korábban, így mi se annyira vastag ruhákba öltöztünk, persze ez az enyhébb idő azért azt is sejtette, hogy ahol a fagy engedett, ott azért meggyűlik majd a bajunk a sárral. A rendezők felhívták figyelmünk is, hogy néhány helyen majd terelésre számítsunk.
Az előző évben bevezetett új vonalon kellett egyébként haladni. Nekem akkor is tetszett, és most sem csalódtam benne, igazából minden helyre eljut itt is a túrázó, talán csak a révet nem ejtjük útba, de ott igazán annyira nem is lett volna semmi izgalmas, turistaút sem vezet arra. A rajtból elindulva így a piac felé vettük utunk, az út egyből emelkedett, így lehetett melegíteni az izmainkat. A Z jelzést elérve azon haladtunk tovább. Az akasztó domb oldalában baktattunk ekkor, balra szép kilátás nyílt a füredi öbölre, és a párába burkolódzó északi partra. Mivel az első pont a domb tetején volt, így azt hamar el is értük (0,7 km).
Továbbra is a Z jelzést követtük, így kezdtünk ereszkedni a domb nyugati oldalán lefelé. A reggel felvett ruhadarabokból itt már sikerült megszabadulni pár dologtól, mert a felfelé kaptató elég jól bemelegített minket. A napsütéses idő is lassan kezdett majd kialakulni, a felhőzet szép lassan elkezdett felszakadozni. Persze az útviszonyok itt már megmutatták, hogy mire is számíthatunk. Jó kis felvágott saras rész volt ez lefelé, alatta fagyott talajjal, így aztán minden adott volt, hogy szánkó és sífelszerelés nélkül is nagyokat csúszhasson az ember. Ez később gondolom csak még rosszabb lett, mivel az elején indultunk, így valószínű, hogy csak romlott a helyzet. Egyik ismerőssel találkoztunk is a rajtban, ő a szervezők táborát boldogította, és mondta, hogy előző nap bejárta, így sok jóra ne is számítsunk a nap folyamán, mert hol sár, hol jég nehezíti meg majd az előre haladásunk. A dombról leérve átkeltünk a Cserhegy úton -ami a révhez vezet-, és a másik oldalon elkezdtünk fölfelé kapaszkodni a Kerek-hegy oldalában. Itt az aszfaltos rész eddig is jeges volt az évek folyamán, most sem volt jobb a helyzet. Itt talán nem volt ónos eső, mint az az előző napokban előfordult az ország területén, de enélkül is szépen le volt fagyva az út, gondolom az olvadt hó lehetett így lejegesedve. Az aszfaltos részről beértünk az erdőbe, és a turistaút sem festett jobban. Folyamatosan figyelve kellett haladni, mert pórul is járhatott az aki nem a jó kis jeges ösvényt figyelte. Fönt érintettük az antennákat, majd a másik oldalon lefelé vettük az irányt. Egy elágazásnál a Z+ jelzésre váltottunk, ami el is vezetett minket az Átjáró barlanghoz, ahol következő ellenőrző pontunk is volt (2,4 km).
Itt szép kis kanyarokat leírva lehetett tovább menni. A jelzések is szépen összefutnak ezen a részen, mi is a S+ és ZT közös szakaszán haladtunk tovább. A környező sziklákról – Hármas hegy-, szép kilátás nyílik a félszigetre. Itt az út nem volt annyira csúszós, de azért oda kellett figyelni így is. Főleg az alsóbb részeken, mert a sár ott már jó nagy méreteket öltött. A kitaposott ösvény szélén kellett menni, mert a dagonyába semmi értelme nem volt trappolni. Ahogy itt az erdőben haladtam – többiek hátra maradtak fotózni és nézelődni-, a Cser-hegy oldalában lefelé, egyszer csak nagy csörtetésre lettem figyelmes. Oldalra néztem, és egy nagy testű állatot pillantottam meg a fák között egy pillanatra. Gondoltam, hogy egy lovas lehet, mert azért túrákon szoktunk ilyet látni. Aztán kiderült, hogy nem ló, hanem egy kisebb szarvas csorda volt. Rontottak lefelé a hegy oldalában, nem is olyan messze előttünk keresztezték az utunkat. Biztos a túrázók zavarták meg a mindennapjaikat, aztán most ijedtükben vágtattak át az erdőn. Lenyűgöző volt a látvány, hogy azok a nagy testű állatok így rohannak át mindenen keresztül, még szerencse, hogy akkor épp nem volt senki az útjukban. Én is csak földbe gyökerezett lábakkal figyeltem őket, ahogy tovarohantak a fák között. Nem sokkal ez után egy elágazás következett, innen már a ZT jelzésen kellett tovább menni, majd lehetett szépen ereszkedni lefelé, hogy elérjük a Z jelzést. Persze az erdőben azért voltak érdekes szakaszok, mert volt, ahol az úton megolvadt a hó, majd szépen vissza is fagyott. Később ami csapadék volt, az meg nem tudott elfolyni, így a jeges, vizes úton kellett haladni. Persze az út szélén jobb volt a haladás, itt csak a fákat kellett legfeljebb kerülgetni. Lejjebb haladva, már lehetett látni a Balatont, persze amikor volt idő nézelődni, mert az út eléggé sáros volt. Ez a napsütéses oldala volt a hegynek, így a fagy is rég eresztett már, ezért aztán nem volt egyszerű a haladás. A Z jelzést elérve még tovább ereszkedtünk, érintettük az Újlaki templomot, aminek már csak a romjai vannak meg. Innen már nem kellett sokat ereszkedni és le is értünk a nyaralókhoz, majd az útra rákanyarodva a tó partján a horgásztanyák felé vettük az irányt. Itt már szépen sütött a nap, így is érkeztünk meg következő ellenőrző pontunkhoz, ahol meleg teával és pogácsával vártak minket a rendezők (5,4 km).
Sokat azért itt sem időztünk, és az úton mentünk is tovább. Rövidesen viszont elkezdtünk újra felfelé menni a hegy oldalában, hogy újra a ZT jelzést elérjük, ami egyben a Lóczy Lajos gejzírösvény. Itt is volt azért sáros rész, de talán mivel többet sütött már a nap korábban, így azért kicsit szikkadtabb is volt a talaj. Persze most a jó kis emelkedő fárasztotta az erre járó túrázókat. Később a befektetett fáradtság is meghozta a gyümölcsét, mert nagyon szép kilátásunk nyílt a Balaton nyugati részére, mostanság amúgy sem sok lehetőség van a fagyott Balatont megcsodálni, így ez is fokozta az élmény nagyságát. Ez egy elég hosszú út volt, érintettük a Gurbicza-tetőt, majd a másik oldalon haladtunk is tovább a Csúcs-hegy irányába. Nagyon szép napsütéses idő volt, és mint már említettem, a körben elterülő panoráma is mesésen szép körítés volt a túrázáshoz. A Csúcs-hegyet érintve, itt most nem volt ellenőrző pont, így haladhattunk is tovább. Emlékszem, hogy azért itt voltak meredek részek néhány éve, amikor jól le volt fagyva, és kötél segítségével kellett alá ereszkedni, most szerencsére ilyen problémák nem adódtak, elég volt az is ami amúgy is volt. A csúcsot megkerülve a másik oldalon ereszkedtünk tovább a Nyereg-hegy irányába. Innen már Aszófő felé volt nagyon szép kilátásunk. A Nyereg-hegyen gerincén tovább haladva jutottunk el az Apáti-hegyhez. Itt volt következő ellenőrző pontunk is (9,6 km).
Megkaptuk pecsétjeinket, de aztán nem indultunk tovább, hanem a felújított kilátót tekintettük meg. Amúgy is elég sokan választották ezt az opciót. Ennyi kis kitérő belefér, amúgy is nagyon szép kilátás nyílt a félszigetre. Jól lehetett látni a túránk rajtját is, ahol már nagyon sok kocsi ácsorgott, folyamatosan érkeztek utánunk is az emberek. A várható rosszabb útviszonyok, azért annyi embert nem ijesztettek el, hogy részt vegyenek ezen a jó kis túrán. Miután jól kibámészkodtuk magunkat, nekiindultunk mi is, hogy fogyjanak azok a kilométerek, mert azért még volt mit bejárni. Nem a megszokott útvonalon kellett most lejutni a hegyről, hanem a SΔ jelzést követve Sajkodon keresztül jutottunk le, majd szalagozást követve értünk el a főút mellé, ahol ismét egy ellenőrző pont várt minket pecséttel, és csokival (11 km).
Ez után haladtunk el az Apáti templom mellett, majd kis emelkedő után jutottunk el a Külső tó széléhez. Itt még viszonylag rendesen lehetett haladni, majd aztán ahol az erdőt is elértük következhetett a dagonyázás. Pár éve még lent ment az út a tó partján, de nemrégiben megemelkedett a vízszint, így az erdőben a fák között vezet manapság már az ösvény, itt meg a jó kis sáros, csúszós hegyoldalban kell kapaszkodni. Aztán a sáros rész később csak még rosszabb lett. A szőlős között vezető út nagyon rossz volt. Mindenki csak azon volt, hogy minél hamarabb túljusson ezen a részen. A sarat felesleges is volt leverni a cipőről, mert a következő lépésnél kétszer annyit vett fel az ember. Nagy küzdelmek árán így jutottunk tovább. Végül nehezen el is jutottunk az Apátsági pincéhez, ahol következő ellenőrző pontunk is volt, itt volt forralt bor, tea, és még pálinkát is kaphatott, aki szeretett volna (14,1 km).
Nem sokat időztünk végül itt sem. A szőlők között elkezdtük megmászni a hegyet. A ZΔ jelzést elérve aztán az vezetett minket fölfelé a Kis-erdő tetőre. A kilátást gondolom már említenem sem kell, hogy milyen volt. Kis szusszanásnyi időkre megállva lehetett nézelődni. A csúcson átbukva a másik oldalon ereszkedve ismét csak ellenőrző pont következett (14,5 km).
A pontot elhagyva még tovább ereszkedtünk. Kis pihenőhelyek is ki vannak alakítva itt a hegy lábánál, volt is, aki ki is használta az alkalmat egy kis frissítésre. A Kossuth Lajos utat is elértük, majd a másik oldalán folytattuk tovább utunk, itt újra fölfelé kellett kaptatni az Óvár-hegy oldalában a ZT jelzésen. Szerencsére itt az út már nem volt olyan sáros, így ez nem akadályozott legalább minket az előre haladásban. Amikor persze elértük fönt a házakat, és a tetőt, kezdődhetett az ereszkedés lefelé. Itt aztán voltak gondok. Eleve le kellett térni az útról, és szalagozást kellett követni. Gondolom a barátlakások felé sár lehetett, de ez sem volt semmi, ami most ránk várt. Itt aztán belassult mindenki. Össze-vissza kellett csapást keresnünk lefelé, mert ami ösvényt itt is kijártak, azon rettenet nagy sár volt, vagy épp még elég meredek is, így nagyon óvatosan kellett megválasztani, azt is, hogy hova lépünk. Jó hűvös volt itt a hegy árnyékos oldalában, és furcsa is, hogy ennyire meg tudott ereszteni a föld. Szóval keserves volt így a továbbjutás, de egyszer ennek is csak vége szakadt, és sikerült lejutni az úthoz, a Balaton mellé. Itt aztán mindenki verte a cipőjéről, ami ráragadt, akinek nem volt szerencséje, az a ruhájáról is. Jó volt egy kicsit itt fújtatni, aztán kicsit ruházkodni is kellett, mert a Nap is közben elbújt a felhők közé, így kicsit hűvösebb is lett az idő. Miután végeztünk, folytattuk az utunk. Rövidesen elértük azt a pontot, ahol a jelzésen amúgy is leértünk volna, így már ismét jelzett úton mentünk tovább. Innen már amúgy sem volt messze a kikötő, ahol következő ellenőrző pontunkat is megtaláltuk (17,4).
Kaptunk forró teát, meg sósat is, és amíg ezeket elfogyasztottuk legalább gyönyörködhettünk kicsit a megunhatatlan balatoni kilátásban. Kis pihenőnk után a ZΔ jelzés felé vettük az irányt, és az utcákon kanyarogva így jutottunk egyre feljebb. A Visszhang utcánál értük el az Echot, innen már nem volt olyan emelkedő, így kicsit szelídebb terepviszonyok között értünk el utolsó ellenőrző pontunkhoz, a Kálvária domb tetején (18,4 km).
A domb oldalában, a stációkat bemutató domborművek mentén ereszkedtünk aztán tovább, és követtük a szalagozást. Eljutottunk természetesen az Apátsághoz is, ami jóformán a félsziget jelképe, és ha már itt jár az ember, ezt a részt sosem szabad kihagyni, és természetesen a panoráma is mesésen szép, bármelyik évszakban is vetődjön erre az ember. Aztán már csak a S+ jelzést kellett csak követnünk lefelé, és így közeledtünk egyre jobban a felállított sátor felé, ami most már a célt jelentette számunkra (19,8 km).

Megkaptuk emléklapjainkat és kitűzőinket, amik most nem a már megszokott típusúak voltak. Aztán az általános iskola felé vettük az irányt, mert az elmaradhatatlan mákos tészta még várt minket. Ennyiből jó volt, hogy a két helyszín külön volt bontva, mert az évek folyamán ami ott várt minket azt már nem kívánta az ember. Hamar sorra is kerültünk, nem kellett sokat ácsorogni sem. Bent sem sokan voltak, szépen haladtak mindenütt az emberek. Annyian most nem is indultak a túrán. Olyan sok idős embert sem láttunk, mint az elmúlt években, gondolom azért ezzel a sárral nem akartak annyian megküzdeni, mert azért várható volt valami ilyesmi az elmúlt időszak csapadékos időjárása után.

Miután itt is végeztünk, összekaptuk magunk, és egy cipőcsere után indultunk is haza. Persze előtte még a révhez lementünk, megnézni a befagyott vizet, és a félsziget keleti oldalán a szabad strandnál még egy kicsit a jégre is rámentünk csúszkálni egyet. Aztán már csak a hazaút, és a jól megérdemelt pihenés várt minket.

Szokásosan jó túra volt ez, persze lehet, hogy a Balaton iránti elfogultság is mondatja ezt velem. Természetesen sárra, meg hóval, faggyal más túrán is találkoztunk már. Az időjárás változatossága egy teljesítmény túrára mindig befolyással van, de ha jövőre is ilyen lenne az idő, és a körülmények, mi akkor is el fogunk jönni, ha tehetjük. A szervezők is szokásosan kitettek magukért, majdnem minden ponton kaptunk valamit, a színes túrafüzet is jól ábrázolta az útvonalat, szalagok is jól vezettek minket, ahol épp nem a jelzett úton kellett menni, és a kitűző is nagyon szépre sikeredett. Több táv közül lehetett ismét választani, ezzel a húszassal tényleg mindent meg lehet tekinteni, amit érdemes a félszigeten. Sokan jöttek ismét gyerekekkel a rövidebb távokra is, egy jó kis családi kirándulást is lehetett így belőle keríteni.

Köszönet a szervezőknek az ismételt jó és már szokásosnak mondható túráért. Jók voltak a változtatások az előző évekhez képest, így azért néhány felesleges bosszúságtól meg is kíméltek minket.
Köszönet a túratársaknak is az egész napos jó hangulatért és a vidám percekért!

Íródott Tárnokon, az Úr 2017. évében, Böjt elő havának 10. napján

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése