2014. április 17., csütörtök

Gyermekvasút 20

2014. április 12.

Minden keskeny nyomközű vasútnak van az országban napja. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasútnak idén április 12.-én volt a kisvasúti napja. Ez alkalomból túrát is szerveztek a környékén. Ez hívogatott minket is ezen a szombati napon.
Egy gyors vonatozás a Délibe, majd a 21-es busszal föl a hegyre, és már ott is találtuk magunkat a rajtnak helyet adó iskolában. Regisztrációval is hamar végeztünk. Ahhoz képest, hogy Budapest Kupás sorozat része volt, elég kevesen sorakoztak ebben a reggeli órában a rajtban. Köszönhető volt ez szerintem annak, hogy másik túrán is részt lehetett venni a környéken, valamint a gyerekkel a kisebb távon indulók még nem értek ide.

A menetleveleinket átvettük, és nekiálltunk négyesünk, a táv megtételének. Hűvös volt az idő, hiába sütött a nap, annyira még nem volt átütő ereje, nem hiába szeszélyes a tavaszi időjárás. A magasabb helyeken azért a szél is fújdogált, és az is csökkentette a hőérzetet. A Z jelzésen megindulva vágtunk neki az útnak. A sínek mellett bandukolva az Eötvös úton átkelve már ott is volt az első ellenőrző pontunk is (0,5 km).
Innen megkezdtük ereszkedésünket. Normafától a városra letekintve azt jó nagy pára övezte. A nap ereje nem volt olyan, hogy fel tudta volna szárítani, és a távolbalátás így nem is volt nagy, de azért sok részletet ki lehetett venni az ismerős tájban. Folyamatosan haladtunk lefelé a Z jelzésen, mígnem a következő ellenőrző pontunkat is el nem értük a Kossuth-emlékműnél (1,6 km). Netes böngészéseim során találtam meg egy bejegyzést, miszerint az emlékművet Kossuth nem messze történt elfogására emlékezve emelték 1913-ban, Budapesten ez volt a legelső Kossuth szobor.
Innen jelzetlen úton folytattuk túránkat, még mindig lefelé tartva. Az aszfalt úton trappolva szép környezetben tehettük meg az utat. Az erdő zsongott a madarak énekétől, és a fák is sok helyen már szépen kezdték bontogatni lombkoronájukat. A tavaszt már semmi sem állíthatta meg. Hernyókkal gazdagon szegélyezett volt az utunk. A fák persze nem örültek ennek, mert a friss zöld leveleiket támadták a kártevők, de a kis énekesmadarak lehet emiatt csaptak akkora patáliát, hogy milyen jó kis lakomát folytathatnak majd a nap folyamán. Így haladtunk előre, mígnem a ZΔ jelzésig el nem értünk, mert innen ezen folytatódott tovább utunk. A Tündér sziklától nem messze haladtunk el, és a Libegő nyugvó ülései alatt is elvezetett utunk. Nem volt még üzemben, hétvégén ez az időpont még gondolom korainak számít, és sokan a hét fáradalmait pihenték még ki ebben az időpontban, de mi már részesülhettünk a Budai hegység övezte táj szépségében. A Z+ jelzést elérve ezen haladtunk tovább. Rövidesen kereszteztük is a Jánoshegyi utat, majd egy kis idő után a forgalmas Budakeszi úton is átkelhettünk, és a kisvasút Szépjuhászné állomása mellett lévő parkolóban megkaptuk következő pecsétünket is (4,7 km).
Innen visszafelé indultunk, ismét átkeltünk a Budakeszi úton, és egy kereszteződés után immár a S jelzésen haladtunk. A Pozsonyi hegy másik oldalán jártunk, és az utunk is felfelé emelkedett már. Elhaladtunk a Kis-kőfej mellett, majd egy éles kanyar után átkeltünk a kisvasút vágányain is. Így haladtunk az erdőben, emelkedős, néhol lejtős szakaszok váltakozása mentén. A Nap egyre magasabbra hágott, de az erejét nem nagyon lehetett érezni, melegünk csak a fölfelé haladás miatt volt. Ezen a részen elég sokan jöttek velünk szembe, tartani lehetett tőle, hogy rossz irányba jöttünk, de mint kiderül, a kisebb távon indulóknak kellett a túra ezen szakaszát ilyen irányban megtenni. A nagyobbnak mondott távon viszont a közelünkben nem sokan voltak, így néhol nem is láttunk senki mást rajtunk kívül az erdőben, és a hétvégéhez képest ez is elég furcsa volt, úgy látszik ezen a részen a kirándulók sem nagyon fordulnak meg. Kis idő múlva becsatlakozott a P sáv is a miénkhez, és ezen a kettőn haladva, majd a P jelzésre átváltva jutottunk el Makkosmária széléhez, és a jól megszokott pihenőben kaptuk meg pecsétünket is (9,4 km).
Így, hogy a völgyes részt bejártuk, nem volt más hátra, mint feljutni újra Normafához, mert az első ellenőrző pont után, itt újra pecsét várt minket. Erre a Z+ volt számunkra kijelölve, és elkezdtünk felfelé kaptatni a hegyen. Jó száraz, poros út vezetett minket egyre feljebb. Érdekes látványosság szokott lenni, ahogy a kijárt út szélén, a fák gyökerei kilátszanak a földből, és mint görcsös újjak, úgy markolják az Anyaföld testét, mondhatnánk, mintha az életük múlna rajta, de hát ez ténylegesen így is van. A zajok egyre erősödése jelezte, hogy lassacskán meg is érkezünk Normafához, és a síháznál az erdőből kibukkanva meg is kerestük a már érintett első ellenőrző pontunkat, és következő pecsétünket is megkaptuk menetlevelünkbe (11,5 km).

Innen az erdőbe visszaindulva haladtunk tovább. Most már azért kezdett egyre jobban éledezni a környék. Sokan gyerekekkel, kutyákkal jöttek ki a friss levegőre. A réteses büfé is már árulta a portékáját, amit reggel mikor itt jártunk még csak a levegőben terjengő illatokról lehetett beazonosítani. A Székely kapu mellett elsétálva most a K körséta jelzést kellett megkeresnünk, és ezen indultunk tovább. Virágvölgy vasútállomástól érkező útig haladtunk ezen, majd a Jánoshegyi úton átkelve, a Kis réttől újra a körséta út másik ágán folytatódott utunk. Így jutottunk el a sűrű fákkal övezett turistaút mentén a Libegő felső állomásához. Itt jó sokan múlatták már az időt. A közeli játszótér gyerekzsivajtól volt hangos. Ahogy mi is kicsöppentünk az erdőből egyből el tudtunk a tömegben vegyülni. Itt egy gyors frissítést és szerelékigazítást iktattunk be, majd haladtunk is tovább a P jelzés irányába. Sok árus ekkor már kipakolta holmijait. Nyalánkságokkal, perecekkel megrakott standok mellett vezetett utunk. Nemhiába, ők is a jó időre számítva nagy forgalmat vártak aznap, és gondolom nem is kellett csalódniuk. A libegő is beindult már, és a drótkötélpályán futó ülései is nekiindultak végtelen körforgásuknak. De mint már említettem, mi is indultuk, igaz nekünk nem végtelen volt az utunk, így fogyasztottuk is szépen a métereket. Persze ez az Erzsébet-kilátóhoz kicsit lelassult, mivel jó kis emelkedő volt a hegyoldalban a lépcsők mentén. De egyszer minden jónak vége szakad, mi is felértünk az emelkedő tetejéhez, és a kilátó lábánál elhaladva, immár lefelé vettük az utat. Általam már sokat megénekelt P jelzésen szépen araszolni kezdtünk lefelé. Néhányszor kereszteztük a Jánoshegyi utat, majd a Pozsonyi-hegy gerincén haladtunk tovább. Az eleinte eléggé meredek és szerpentines lejtő lassacskán szelídült kicsit, így a lábaink is megpihenhettek, és nem érte már akkora terhelés a térdeinket. Itt kezdtük el kerülgetni az egyetemistákat, akik valamilyen csapatépítő foglalkozás keretén belül elég rendesen pusztították az a betűs dolgokat. A hegyről leereszkedve újra találkoztunk a S jelzéssel is, és ismét átkeltünk a Budakeszi úton, és a már egyszer érintett parkolóban Szépjuhászné vasútállomás mellett megkaptuk következő pecsétünket is (15,9 km).
Innen a S jelzésen vezetett tovább utunk. Szép kis emelkedővel lassacskán legyőztük a Nagy-Hárs-hegyet is, és feljutottunk a Kaán Károly kilátó lábához. A már említett egyetemistákból itt még több leledzett, ahogy a felfelé tartó út folyamán is elég sokan jöttek szembe velünk. A másik túrán résztvevő túrázókkal is találkoztunk ezen a részen, ők is szembe közlekedtek velünk. Egy kis megállót beiktattunk a kilátó felsős szintjén, hogy gyönyörködhessünk az alattunk elterülő panorámában. A felfelé és a lefelé jutás is akadályokba ütközött, mivel elég sokan jöttek ide gyerekekkel, hogy ők is szétnézhessenek. A jó idő mindenkit kicsalogatott egy kis kirándulásra a Budai-hegységbe. Minket viszont már a cél csalogatott, mert nem volt már messze. Tovább is a S jelzés mentén indultunk, mint már említettem, és kezdtünk aláereszkedni a Nagy-Hárs-hegyről. A kistestvére alatt is elhaladtunk, miközben kereszteztük a Schüller utat, és Nagy-Hárs-hegy vasútállomást is érintőleg megtekinthettük.  Az út itt már éppen hogy csak lejtett, így nagy megeröltetést ez a rész már nem okozott. Átkeltünk a forgalmas Nagykovácsi úton is, és egyre jobban lefelé haladva lassacskán a villamos vágányai mellett találtuk magunkat. Elhaladtunk még az ismeretlen katona sírja mellett is. Most már csak pár lépés választott el minket a Hűvösvölgyi állomástól, ami alatt túránk célja is volt (19,5 km). 
Megkaptuk szokásos kitűzőinket, és emléklapunkat. Ehettünk még zsíros kenyeret is. Itt frissítőt viszont a pár méterre lévő vendéglátóipari egységben vettünk magunkhoz. Jól esett a melegedő időben egy kis jó hideg és gyöngyöző malátalé. A műsort hozzá, a fejünk fölött lévő állomásra érkező kis gőzös szolgáltatta. A szén égetéséből származó füst szaga is megcsapta orrunkat, kis ízelítőt adva a régmúlt vasút hangulatából. Innivalónk viszont lassacskán elfogyott, így mi is szedtük a sátorfánkat, és elindultunk hazafelé. A villamos végállomás itt volt pár méterre, és mi is azt vettük igénybe, Útközben aztán elvált utunk, és nekem már csak egy kis vonatozás volt hátra a Déliből hazáig.

Jó túrán voltunk ismét túl. A viszonylag rövid táv is szépen teljesíthető volt, családosok is bátran nekivághatnak. Igaz, mint már említettem kisebb táv is szerepelt a túra kiírásában. A bejárt út is megmutat pár jellegzetes helyet a Budai-hegységben. Jó volt az idő is, így ez is vidámabbá tette a délelőtt múlását. Az erdőben járva sokszor az itt élő fauna neszei és hangjai mellé, a környéket bejáró vonatok hangja is beszüremlett, így emlékeztetett minket, hogy ez az ő napja ma. Útközben párszor sikerült is lencsevégre kapni a közelünkben elhaladó szerelvényeket, amik elég jó kihasználtsággal közlekedtek. Mindent összevetve jól éreztük magunkat, mozogtunk egy kicsit, és hasznosan töltöttük az időt, és valahol ez is volt az egésznek a lényege számunkra.


Köszönet a szervezőknek a rendezésért, és a túra lebonyolításáért. Köszönet a túratársaknak is az egész napos jó társaságért és a vidám percekért!


Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila



Budapest, 2014. április 17.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése