2015.
március 7.
Ezúttal
egy kis bakonyi kirándulásra invitálom olvasóimat. Reggeli friss időben, korai
ébredés után kocsival közelítettük meg Zirc városát, túránk kiinduló pontját. Útközben
telt meg szépen a kocsi, majd öten szálltunk ki belőle, mire megérkeztünk.
Párszor már megfordultam én is a Bakonyban, szeretem is, kicsit a szívem
csücske is. Ilyen kora tavaszi időben még nem volt szerencsém erre járni, így
ismerős utakon, de más körülmények között ismerhettem meg a Bakony ezen arcát.
Túránk
névadójáról elnevezett múzeumban volt a regisztráció, amin hamar át is estünk,
mert a főváros környéki túrákkal ellentétben itt nem volt jellemző a nagy
tömeg, de ez talán nem is lehet negatívumnak felróni, mert ettől volt szép az
egész, hogy nem tapostuk egymás sarkát útközben. Az utcára kiérve láttuk, hogy
gyönyörű idő ígérkezik, mert az apátság fölött már nagyot nyújtózott a Nap, és
nem zavarta egy felhő sem a felőle áradó meleg sugarakat. Így vidáman vágtunk
neki az előttünk lévő szakasznak. Csípős volt egyébként a levegő, még mindenkin
vastagabb öltözet volt, a hegyek ölelésében megbúvó településre jellemző a
hűvös időjárás. A P jelzésre álltunk rá, és folyamatosan rajta haladva
jutottunk ki Zircről. Az utolsó házakat is elhagyva lassan kezdtünk az erdőbe
egyre jobban behaladni. Viszont még itt volt egyből egy ellenőrző pontunk is,
ahol csokival kedveskedtek nekünk a rendezők (2,5 km).
Továbbra
is a P jelzésen mentünk előre. Ez a szakasz számomra talán az ország legszebb
túraútvonala, itt mindig szeretek túrázni. Ahogy az ember egyre jobban halad a
Cuha-völgybe az minden évszakban lenyűgöző látvány. A vasút is ebbe a völgybe van
kényszerítve, így arra is van lehetőség, hogy találkozzunk valahol vele
útközben, szerencsére a nagy vonalbezárásoknak ez a rész nem esett áldozatul,
civil kezdeményezésre sikerült eddig a forgalmat fenntartani. Nem csak
gyalogosan lenyűgöző a Cuha-völgy, de vasúti szempontból is az ország egyik
legszebb vasútvonala, kár lenne érte, ha feledésbe merülne. De visszatérve
utunkhoz is, volt látnivaló bőven. A fák még kopaszon nyújtóztak az ég felé, de
már lehetett érezni, hogy valami változik. Az éjszakai fagy is kezdett
ereszteni, mert ahol a Nap már a földet nyalogatta, ott bizony el is tűnt a dér
a fűről, és a talaj is egyre jobban kezdett ereszteni. Ez persze nem volt
minden helyen előny, mert azért ragadt a cipő a sárba, de a nehezebb részek még
később jöttek. Itt viszonylag sík részen haladtunk a völgyben, szinteket nem
nagyon kellett legyőzni, így lehetett nézelődni. Voltak helyek, ahol nem is
tudtunk a kijelölt úton haladni, persze nagy elszántsággal ott is teljesíthető
lett volna az út, de volt ahol ésszerűbb volt mellette haladni, mert ott nem
volt olyan sár.
Volt olyan szakasz is, ahol a vasúti töltés sietett a segítségünkre,
mert a kijelölt útvonal olyan sáros volt, vagy épp a patak mosta el az olvadás,
és eső következtében megnövekedett vízhozam következtében az átkelési
lehetőséget. Meglepetés volt számomra, a sok hóvirág is. Itt csak ősszel, és
télen sikerült még túráznom, és most rengeteg kis virág borította az utunkat.
Sokszor úgy kellett óvatosan keresni a helyet, ahova léphettünk, hogy ne
tapossuk le ezeket a kis törékeny virágokat, amik szintén a tavasz első
hírnökei voltak. Jó volt látni, hogy az ősszel lehullott avar között már az új
élet is ott nyújtózkodik, és hirdette a megújulást. A hegy oldalában persze
volt még szártalan kankalin is, persze ha jól keresetem rá a nevére. Kicsit
elkalandoztam, de a táj emléke is magával ragadja az embert, de most már
haladjunk is tovább. Lassan beérkeztünk Porva-Csesznek vasútállomásra. Itt nem
volt pont, de egy kis nézelődésre, és fotózásra itt is megálltunk. Tovább indulva
viszont kis séta után a S jelzés kivált a P jelzésből, így arra térve indultunk
tovább a Zörög-hegy mellett futó Aranyos-völgyben, ami a nevével ellentétben
nem aranyozta be a napunk. Az első emelkedővel tulajdonképpen itt találkoztunk
a túrán, így távolság után a szinteket is elkezdtük legyűrni.
Viszont itt nem
volt annyira jellemző a fagy, így sok helyen a kiengedett talaj okozott kis
fejtörést is nekünk. A jelzések is furcsán voltak a fák oldalában feltűntetve,
így azt utat is keresgélni kellett a nagy dagonyázások közepette. Volt ahol
bokáig érő vízben kellett volna előrébb jutni, köszönhetően az
Aranyos-pataknak, így ezeket az
akadályokat is kerülgetni kellett. Persze volt ahol le volt deresedve a talaj,
így a vizes cipő a fagyott földön tudott meglepetéseket okozni, és
csúszkálásban is volt részünk. Kicsit gyötrelmesen értünk át ezen a részen, nem
is lehetett úgy haladni, így aztán hamar bele is melegedtünk az előrejutásba.
Lassacskán kijutottunk egy erdészeti útra, így ott a sarat le is tudtuk verni a
cipőinkről, és kicsit körbe is tudtunk már nézni, figyelmünket már nem csak az
előre jutás nehézsége kötötte le. Már lehetett látni mellettünk a fölfelé
magasodó cseszneki várat is, mert a település szélét is elértük lassan. Így érkeztünk
meg egy csomóponthoz, és itt egy fára kihelyezett ellenőrző kódot lejegyezve igazolhattuk,
hogy ezt az ellenőrző pontot is érintettük (13,2 km).
Inne
visszafelé indulva a S+ jelzésen mentünk tovább, ami nem sokkal később a S
jelzés másik ágába csatlakozott be, így újra azon haladtunk tovább, ami egyben
a Dornyay Béla emlékút része is egyben. Most a Zörög-hegy másik oldalán
gyalogoltunk. A hegyre nem kellett felmenni, amit annyira azért talán nem is
bántunk. Így viszont láthattuk a mögöttünk hagyott Csesznek és
Bakonyszentkirály épületeit. Alattunk pedig a szántóföldeknek köszönhetően szép
kilátás is nyílt a környező tájra, ami még mindig a napsütésben ragyogott. A
másik oldalon a hegyoldalban csupasz törzsű hatalmas fák látványa vonzotta még
a tekintetünket. Később figyelni kellett, mert az utunk egy bal kanyart
váltott, és ezt követve később a Z jelzés is csatlakozott a miénkhez. Így
jutottunk be ismét a Cuha mellé, itt már elég sok jelzés futott együtt. Volt
lehetőség, hogy a patakban elhelyezett köveken, vagy kicsit lentebb egy hídon
keljünk át rajta, mindenki vérmérsékletétől függően választhatott. Ezután már
bent is voltunk Vinyén, ahol a büfénél volt ellenőrző pontunk is, ahol
frissítővel vártak minket a rendezők (18,3 km).
Kis
pihenő után, tovább indulva a P,S,Z jelzéseken haladtunk. Egy elágazás után
viszont nekünk ismét csak a S jelzést kellett követni, így az aszfaltozott utat
hátrahagyva egy erdészeti útra jutottunk, és a Hódos-ér mellett haladva
jutottunk be ismét a hegyek közé. Ez is egy kis völgy volt, ahol megint csak
sok látnivaló volt útközben. A nagy sziklák tövében itt is sok helyen lehetett
hóvirágokat látni, és a kis patak is szépen csörgedezett utunk mellett. Itt nem
kellett nagy szinteket legyőzni, így lehetett nézelődni és figyelni a
mellettünk elhaladó tájat. Elég hosszan kanyarogtunk ebben a völgyben, majd a
Kopasz hegy mellé kiérve egy kis tisztás mellett ismét sáros rész következett,
itt is sokszor kellett kerülgetni a munkagépek által felvágott sáros úton a
rossz részeket, de korántsem volt olyan, mint az Aranyos-völgy. A völgyből
kiérve már következő célpontunk épületei is látszottak, de mire odaértünk még
itt is kellett egy kicsit küzdenünk a sáros részekkel. Végül csak beértünk
Porvára, ahol ellenőrző pontunk is volt, és itt kaptunk kupont is, ami
beváltható volt a büfében, ahol a pontunk is elhelyezkedett (27 km).
Itt
kis pihenőt iktattunk be, mert jól esett egy kicsit leülni a padokra ebben a szép
napsütéses időben. Aki nem ismerte az igazi falusi hangulatot, az viszont
kaphatott is belőle egy jó adagot. A hegyek ölelésében megbúvó kis falvaknak ez
a vonzereje, szinte megállt az idő, és ha valakinek igénye van rá, és a városi
forgatagból ki szeretne szakadni, akkor ide megéri kirándulni egy kicsit, mert
teljesen más világ tárul majd itt elé. Pihenőnk végeztével újra a S jelzésen
találtuk magunkat, és egyre jobban kezdtük magunk alatt hagyni a kis falut,
mert a domboldalon fölfelé vitt az út, amin haladtunk. Itt már nem volt sár, a
szántás már magába szívta a vizet, a föld sárga színe is a löszös, homokos
talajra utalt.
A Zsidó-erdő mellé érve hagytuk el a S jelzést, és
váltottunk rá a K jelzésre, amin leereszkedve érkeztünk meg Borzavárra. A
templom csúcsa már messziről látható volt, és az út is mellette ereszkedett be
a faluba. A jelzés teljesen keresztül haladt rajta, így mi is végigmehettünk a
falun. Másik végén pedig újra csak fölfelé vitt utunk, mert meg is érkeztünk a
Pintér-hegy lábához, és ha már egyszer ott volt, akkor illett is rá fölmenni.
Jó kis emelkedőt legyűrve haladtunk egyre feljebb. A nemrég mögöttünk hagyott
borzavári templom csúcsa fölött jártunk lassacskán, mert visszatekintgetve még
láthattuk a falut az erdő fái között. A Nap még mindig szépen sütött, de már
lehetett érezni, hogy átjutott delelőjén, és azért ilyenkor még a sugarai nem
olyan erősek, így lehetett érezni, hogy lassacskán már hűl az idő. A hegy
megmászása után ezt a másik oldalon jobban is éreztük, mert ahogy
aláereszkedtünk a völgybe, ide már nem jutott be a napsütés, és eléggé hűvös
volt így a levegő. Igaz, hogy az emelkedőbe jól bele is melegedtünk. Az
ösvényen haladva füstöt láthattunk magunk előtt, a K jelzésről szalagozás is
arra vezetett minket, így érkeztünk meg a Fiatalító-forráshoz, ahol ellenőrző
pontunk is volt (33,4 km).
Ittunk
egy jót a forrás vizéből, mert hát sose tudhatja az ember, aztán sokat nem is
időztünk, mert ide nem sütött be a Nap, és hamar ránk hűlt a ruha. Meg amúgy
sem volt már sok hátra, és haladni is akartunk előre. A K jelzésre visszaállva
még kaptunk egy kis saras részt így a vége előtt. Ez már viszont nem volt nagy
akadály. Folyamatosan ereszkedtünk alá, és már a fák között ki is lehetett
venni az apátság tornyait. Végül a játszótér mellett ki is jutottunk újra a
városba és immár újra Zirc utcáin haladva érkeztünk meg lassan a Múzeumba, ahol
túránk célja is volt (35,6 km).
Megkaptuk
emléklapunkat és kitűzőinket. Az ellátás a szokásos volt, zsíros és vajas
kenyér közül lehetett választani, a szokásos feltétekkel. Volt még több fajta
szörp is bekeverve.
Jól
éreztük magunkat. Nem voltak nagy szintek a túra folyamán. Voltak viszont a sár
miatt nehezebb részek, de ezek is legyőzhetőek voltak. Nagyon szép
vonalvezetésű túra volt viszont. Kár, hogy a Cuha-völgy legszebb része
kimaradt, de azért ott a továbbjutás is kérdéses lehet időnként, mert a megáradt
patak bosszúságot is okozhat, ha olyan időszakban keveredünk arra. A szép idő
is kedvezett a túrának, és a jó közérzetnek. Egészségesen el is fáradtunk a
végére, de az élmények miatt mindenképp megérte.
Kis pihenő után összekaptuk magunkat, és a kocsiba beülve már indultunk is
haza, a frissen szerzett emlékektől eltelve. Időközben ránk is sötétedett
hazafelé, így egy egész napos kikapcsolódáson voltunk túl.
Köszönet
a szervezőknek a túra lebonyolításáért és szervezéséért! Jól éreztük magunkat,
és talán ez a legfőbb dolog, amiért valaki rendez egy túrát. Voltak rövidebb
távok is, így aki nem akarja bevállalni a 35 kilométert, az választhat rövidebb
útvonalat is. Azt hiszem a Bakony eleve már záloga egy szép túrának. Köszönet a
túratársaknak is a szép emlékekben való osztozásban és a kitartó menetelésben!
Sporttársi
üdvözlettel!
Ádám Attila
Íródott
Tárnokon, az úr 2015. évében, Böjtmás havának 11. napján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése