A gyermekvasút nyomában, éjszakai 20

2013. augusztus 19.

A nyári melegben kicsit elhanyagolódott a túracipő, és a nyaralás sem az aktív pihenéssel telt, így esett a választás erre a túrára. A kisvasút miliője amúgy is vonzza az embert, ha ilyen vasúti vénával rendelkezik. Egyébként meg nem ez volt az első eset, hogy nekivágtam ennek a túrának, mind az éjszakain, mind a nappalin indultam már, ha az időm engedte.

Most nem tömegközlekedéssel kerestük fel a rajtot, hanem kocsival jutottunk el Hűvösvölgybe, ahol a regisztráció után négyen vágtunk neki a távnak.

A gyermekvasutas otthontól egy-két perc sétával már az állomás peronján is találtuk magunkat, itt a Gyermekvasút Múzeuma az első ellenőrző pont.

Megkaptuk a pecsétet a menetlevélbe, majd kezdődhetett is a komolyabb túra, immár a budai hegység erdeiben találhattuk egyből magunkat. Az útvonal elhaladt a fűtőház mellett új keletű nevén Vontatási Telep. Szürkületi idő volt, a nap már lement, így nem is sokat kellett mennünk a fák között, amikor is a fejlámpáinkat be is kapcsolhattuk. A sárga körséta úton haladtunk, ami egy ideig az országos kékkel is együtt futott, de egy kis idő után el is váltak egymástól. Egy kis ösvényen áttértünk a Fazekas hegy felé vezető úton, ahol már meg is érkeztünk a következő ellenőrző ponthoz is (0,8 km).

A szürkületi időben még szétnézhettünk a környező tájra. A lámpák már mindenütt világítottak, így hangulatos volt ez a kis városnézés innen. De aztán haladtunk is tovább, s visszatérve a körséta útra, melyen eljutunk a Villám utcához, ahol a jó kis aszfaltozott lejtős úton újra rátaláltunk a K jelzésre, és azon haladtunk tovább a Nagyrétre. Itt is volt egy ellenőrző pont (1,5 km).

Tovább haladunk a körséta jelzésen, majd a nagykovácsi úton átkelve tovább a hegyen. Itt a továbbhaladásra két lehetőség is van. Mi a jelzést követtük, amíg el nem értük a S jelzést, közben a kisvasút vágányát is kereszteztük. Poroszkáltunk tovább az úton, majd kis idő után az út fölött meg is jelent Hárshegy állomás, ahol megint volt ellenőrző pont (2,5 km).

Innen a pecsét begyűjtése után a S jelzésre visszatérve folytatódik tovább utunk. Már itt elég jól ránk sötétedett, így fejlámpáink fényénél haladtunk tovább. Elég felkapott ez a túra, ha lehet ezt mondani. A táv sem túl nagy, talán a szintek sem olyan megerőltetőek, így sokan választják ezt a kis éjszakai túrát. Sok gyereket is lehetett útközben látni, baráti társaságokba verődve járták ők is az erdőt. Az utat követve lassan egy kereszteződéshez értünk, itt rátértünk a Z körséta útra, mert a következő ellenőrző pont a Kis- Hárs hegynél a Makovecz kilátó volt (3,3 km).

Itt gyönyörű kilátás nyílt a tájra a kilátó tetejéből. Az alattunk elterülő Budapest látványa lenyűgöző volt. Ott az a sok ember egy rakáson, mi pedig nem is olyan messze a természetben róttuk a kilométereket. A telihold fénye az eget uralta. A kiálló pontokon, mint a kilátó teteje is, azért érezni lehetett, hogy fúj a szél, a fák között, valamint a hegy által takart oldalon ez nem volt érzékelhető. Az időjósok viharos időt jeleztek, így veszélyben volt a másnapi tűzijáték is, de mint most már tudjuk, ezt csak a Balaton környékén kellett elhalasztani, a fővárosban nem mondták le. Elbúcsúztunk a kilátástól, és lejöttünk a kilátóból, mert nem bámészkodni jöttünk. Visszatértünk a kereszteződéshez, és a S jelzésen folytattuk tovább utunk. Itt kaptattunk tovább fel a hegyoldalban. A talaj néhol elég sziklás volt, így nem ártott a lámpák és a már említett telihold fényénél a lábunk elé nézni, mert érhette meglepetés az embert. Nem beszélve a következő részről, ahol is a Bátori-barlang volt található, mert itt elég jó kis szakadék veszélyezteti az arra tévedőket. Utunk továbbra is a S jelzés, s egy idő után ezen lefelé ereszkedtünk. Nemsokára fel is tűnt lassan az alján Szépjuhászné állomás, ahol a következő ellenőrző pont is volt (5,1 km).

Az állomás melletti büfé meglepetésemre nyitva volt, de ezt az útleírás is tartalmazta. Itt elég sokan frissítették fel magukat, vagy éppen palacsintával pótolták az elhasznált kalóriát. A hátizsákba sikerült pakolni jó hideg pisszenős kenyeret is, "jó lesz az még" jeligével. Innen tovább a P jelzésen kellett továbbhaladnunk. Erről egy jó darabig nem is kellett letérnünk, mert nyomában több ellenőrző pont is volt. A Budakeszi úton átkelve ismét az erdőben találtuk magunkat, ahol több kereszteződés is megtalálható volt. Itt elég sok út találkozik, de mint már említettem mi töretlenül haladtunk előre a P jelzésen. Ez nem csak előrét jelentett viszont, hanem felfelét is. Az út néhol szerpentinszerűen haladt a hegy oldalában, megkönnyítve a haladást, de a fordulóknál egyenes meredek szakaszok is voltak, a vállalkozó kedvűbbeknek ezen is fel lehetett kaptatni a hegyoldalba. Időnként a műúton is keresztülvágtunk. A hegy tetejére érve a fák közül kikandikálva aztán ott tornyosult előttünk az Erzsébet-kilátó, szépen kivilágítva. Természetesen itt is ellenőrző pont volt (6,4 km).

Kár, hogy ebben az órában a kilátó már nincs nyitva, legalább ilyenkor, mert innen is szép kilátás nyílna a körülöttünk elterülő tájra, de hát ne legyünk telhetetlenek. A műúton is le lehet sétálni tovább, de van lefelé lépcsős rész is, mi ezt választottuk. A libegő végállomásához érve az erdőbe kanyarodva haladtunk tovább. A játszótér szélén kút is van, ami sokszor jól jött már ezen a túrán. A hegy oldalán ereszkedve érdekes látványt nyújt, ahogy a fák gyökerei körbefonják a köveket. A sötétben más látvány nem is nagyon tárul elénk. Az utunk jobbra kanyarodik, majd egy lépcsős részen elérjük Jánoshegy állomást (7,4 km).

A P jelzésen az állomás mellett elhaladva meneteltünk tovább. Virág-völgybe ereszkedünk lefelé. Itt ismét több elágazás keresztezi utunk, de nem kellett sehol letérnünk. Tulajdonképpen sok látványosság nem is tárul elénk, az éjszakai túrák sajátossága már csak ilyen, viszont az idő tűrhető. Nincs meleg, és időnként a szél is feltámad, jelezve, hogy tényleg vége a kánikulai időknek, és az ősz is már a kertek alatt jár. Utunk viszont lassan Makkosmáriába érkezett, ahol a rét melletti templom jellegzetesen tornyosul az út végén. Itt a réten volt az ellenőrző pont is (9,9 km).

Utunk a rét másik felében vezetett tovább, és búcsút intettünk a P jelzésnek is, majd a Z+ jelzésen mentünk tovább. Itt az út eleinte emelkedni kezdett, de a Virág-völgyből most ki is kellett jutnunk valahol. Elhaladtunk a Csacsi rét mellett is, ámbár a sötétben abból sem sok látszott, de a térkép is jelezte, hogy ott van. Egy kereszteződésnél átváltunk a S+ jelzésre és ezen is felfelé haladva rövidesen meg is érkeztünk Virágvölgy állomásra (11,5 km).

A S+ jelzésen elhagytuk az állomást, majd át is keltünk a János hegyi műúton, és innen a hegy oldalában lefelé haladva az Anna kápolna mellett a Z jelzésre ráállva tovább ereszkedtünk. A következő cél Disznófő volt, ide elég szép kis lejtőn kellett aláereszkedni, s a sötétben jól láthatóan ki is volt jelölve az utunk is. (12,3 km).

Sajnos ha egyszer lejöttünk a hegyről, vissza is kell menni, így most ugyan azon az úton kellett felkaptatnunk, s a Z jelzést is követni kellett, arról a kereszteződésnél nem tértünk le. Itt sikerült is az utat magunknak alakítnai, s nem egészen oda jutottunk, ahova szerettünk volna, így a buszvégállomásig várt még ránk egy kis séta, de ami vígasztalt minket, az az volt, hogy láthattuk a város éjszakai fényeit újra. A buszvégállomásnál a székelykapu alatt elhaladva ismét az erdőben találtuk magunkat. A tornapálya mellett elhaladva folytatódott utunk. Kisvártatva elértük a kisvasút vágányait, ami mentén kellett tovább haladnunk, amíg meg nem érkeztünk Csillebérc állomásra, ahol ismét kaptunk egy pecsétet (14,2 km).

Az utunk továbbra is a vasút mentén haladt tovább, a környező utakon. Majd egy erdei útra is ráváltunk, itt már a vágányok messzebb kerülnek tőlünk, de aztán egy bal forduló után már meg is jelent előttünk Normafa megálló, és itt is ellenőrző pont helyezkedett el (15 km).

Innen vissza az erdőbe jelzetlen úton haladtunk tovább. Ez a szakasz párszor már megtréfált minket, így figyelmesen kellett mennünk. A Kázmér útról egy kis ösvényen kell lejutni a völgybe, és ezt észre is kell venni. Az út közepén erős vízmosás is van, ami egy jó kis árkot képez az úton. A környező buja növényzetről nem is beszélve, ami szintét nem könnyíti meg a túrázó dolgát. De egyszer csak mindenen túlteszi magát az ember, így a nehezebb részen mi is túljutottunk. Itt a völgyben nem sok látnivaló volt, csak meneteltünk szépen lefelé, a lábunk elé nézegetve. A figyelmünk viszont nem lankadhatott, mivel egy kereszteződést elérve a ZΔ jelzésre kellett rátérnünk, ami a sötétben azért nem olyan könnyen észrevehető. Ezen az úton immár felfelé kaptatva haladunk a hegy oldalában. Időnként az adótorony is kikukucskál a fák közül. A szerpentinen megérkeztünk az Úti-Madonna Kápolnához (17,3 km).

Az utunk továbbra is csak felfelé haladt. Jól esett a szél, ami most fújt, mert jól kimelegedtünk az emelkedőn felfelé kaptatva. A Hold is elbújt sokszor már a felhők között. Amikor felértünk a hegy gerincén, egy rét mellett jobbra kellett fordulni az úton, majd egy újabb kereszteződés után balra, és onnan már nem volt messze a Farkasvölgyi út, amin tovább kellett haladnunk. Amikor megérkeztünk a Rege úthoz, akkor egy jobb forduló után lesétáltunk a Széchenyi-emlékig (18,7 km).

Innen visszafordulva folytattuk tovább utunk. Itt van lehetőség egy kis vadregényes sétára is még a Svájci út felé, de mi maradtunk a Rege úton. Elhaladtunk a fogaskerekű végállomása mellett, majd egy bal kanyar után már nem volt messze a kisvasút végállomása sem, ami a túránk végét is jelentette (19,7 km).

A célban megkaptuk kitűzőnket, valamint okleveleinket is. Aki ahányszor teljesíti ezt a túrát, annak az azzal az ellenőrző pontnak a fényképével ellátott kitűzőt adják. A célban várt még minket a szokásos virsli és kenyér is. Ezután az állomás várótermében pihentünk le, amíg vártuk a vonatot. Nem is kellett sokat várni, már meg is érkezett a szerelvény. A gép gyorsan körbejárta, majd minket is felengedtek a vonatra. Egy panoráma kocsiban sikerült helyet találnunk. Aki nem bírta úgy a hideget, annak nem esett jól az ereszkedés a vonattal, de nem volt azért rossz egy kis éjszakai vonatozás. A menetlevél megléte egyébként egy útra alkalmas utazást is magában foglal, így ha esetleg valaki útközben valahol feladja, az is vissza tud érni a rajtba, vagy épp a célba, ha onnan könnyebb elutaznia. Szépjuhászné állomás után volt egy hely, ahol az erdő gyérebb volt, ott a mozdonyvezető lassított is a szerelvényen - köszönet neki érte -, hogy az utasok tudjanak egy kicsit gyönyörködni a kilátásban. Kisvártatva már meg is érkeztünk Hűvösvölgy állomásra, és egy újabb túraélménnyel gazdagabban térhettünk haza. Aznap úgy is volt még látnivaló hátra, így gyorsan ki kellett aludni magunk.

A túra mondhatom a szokásos minőséget hozta. Mindenkinek tudom ajánlani, aki egy kis nyár végi éjszakai kikapcsolódásra vágyik. Nem csak megrögzött túrázók is nyugodtan bevállalhatják, családoknak gyerekekkel ideális.

Köszönet a szervezőknek a jól lebonyolított túráért, valamint a túratársaknak is a társaságért!

Sporttársi üdvözlettel!

Ádám Attila

Íródott Tiszadadán, az Úr 2013. esztendejében, Újkenyér havának 30. napján.