2012. november 25., vasárnap

Gercse 35



2012. november 24.

Üdv!

Mint mindig, most is az első feladat a rajt megközelítése volt. 7E, majd az 5-ös busz segítségével vágtam neki a feladatnak. A buszon lehetett látni a túrára igyekvő embereket. Itt sikerült is megismerkedni az egyik túratárssal, akinek még jöttek barátai, így volt társaság a 35 km teljesítéséhez. Így jobban is telt az idő, szinte elrepült a nap, de ne is rohanjunk ennyire előre.

A rajt helye a Szilfa utcában volt. 8-kor volt az indítás, de már akkor azért jó pár ember gyülekezett. Nem akartunk mi sem később indulni, mert a táv az úgyis annyi, meg persze azért sötétben sem akar az ember loholni. Szóval megismerkedtem leendő csapattársaimmal, majd a regisztráció után neki is vágtunk a túrának.
Egy kis kanyargás után az utcákon hirtelen melegítésnek egy szép lépcsősorral indítottunk. Majd az Apáthy-szikla érintése után - a jobb időben, valószínűleg szebb panorámával kecsegtető sziklafalon gyalogoltunk - az Árpád kilátóig vezetett utunk. Innen lefelé indultunk, s el is értük a Szépvölgyi utat, ahol a parkolóban sok futóval találkoztunk. A túra következő részén, a hegyen egymást kerülgetve haladtak el mellettünk, kis fennakadást okozva. Itt megint felfelé haladtunk tovább, szép kis emelkedőben. Majd lassan elérkeztünk első ellenőrző pontunkhoz, ahol nápolyival szolgáltak ki minket (5,4 km). 

 Tovább a Z+, majd Z jelzésen mentünk a Virágos nyereg mentén. Innen tértünk rá a S jelzésre, ami a következő jó pár kilométeren vezetett minket. Itt is elég ködös/párás volt az idő, s csak néha sejlett fel az alattunk elterülő táj. Szintén szép panorámát sejtetett így is a ködön átszüremlő látványa. Persze a lábunk elé is igen sűrűn kellett tekintgetni, mert az egyik kritikus részével itt találkoztunk a túrának, mert az út elég sáros volt, és persze kifelé lejtett is. Így küzdöttük el magunk az Alsó-Jegenye-völgyi ellenőrző ponthoz (13,1 km).

Tovább haladtunk a S jelzésen a völgyben, majd érintettük Solymár déli peremét, s a Kerek hegy felé vettük utunk. Itt is találkoztunk sáros résszel, a cipőnk talpa is ettől lett ragadós, s a sok barna falevél szépen ragadt rá. A S jelzéstől itt megváltunk, majd a K jelzés eléréséig szalaggal jelzett úton mentünk tovább. A kereszteződésben értük el harmadik ellenőrző pontunkat (17,2 km). Teát és banánt lehetett kapni. De volt még mogyoró, valamint szőlőcukor, sós ropi. Elég sok mindenben lehetett válogatni.

Haladunk a K jelzésen tovább. A kilátás innen már elég szép volt, szemben lehetett látni a János hegyet, a Khán Károly kilátót. Majd ismét lefelé vettük utunk. A Remete szurdokban, eléggé csúszós helyeken ereszkedtünk alá. A kövekre rakódó víz a levegőből nem könnyíti meg a dolgunk, eléggé igénybe vette a lábunkat. Ez volt a második kritikusnak mondható rész a túra alkalmával. De szerencsére sikerült túlvészelni a leereszkedést, igaz nem volt könnyű. A feltételek tényleg nem voltak jók. A Remete barlangot elhagyva következett negyedik ellenőrző pontunk (21,1 km).


Máriaremetei templom
Mentünk tovább a K jelzésen, majd lassacskán beértünk Máriaremetére. A domboldalon kis villák sorakoztak egymás mellet. Szép, rendezett település. A máriaremetei templomnál tértünk rá a K+ jelzésre, s megcsodálhattuk a templomot égbe törő tornyával egyetemben. Szép kis park van körülötte, megéri itt szétnézni annak, aki erre jár. A K+ jelzés itt a kövesutat követi, ezen elég sokat haladtunk, majd jutottunk ki Máriaremetéről, s a szalagozást folytatva eljutottunk a gercsei templomhoz, mely elég lepusztult állapotával hirdeti, hogy itt valamikor egy település volt, mára csak ennyi maradt meg belőle. De megvolt akkor is egy bizonyos kisugárzása a környezetnek. Az ellenőrző pont is itt volt, ahol finom meleg teát kaptunk. (26,8 km) Alábbi linken több minden megtudható a templomról.



Gercsei templom
Innen a szalaggal jelölt úton haladtunk tovább. Mellettünk sikló sárkányrepülővel próbálkoznak a levegőbe emelkedni. Kevesebb, mint több eredménnyel. Nincs már olyan nagy légáramlat, sőt nem is nagyon volt napközben. Nekünk kedvezett ez az időjárás, nekik nem annyira. Talán nekik is a túrázást kellett volna megpróbálni, nem pedig a repkedést, mert erre ez az időjárás tökéletes volt. A S jelzést elérve, szép kis emelkedővel a Hármashatár-hegy tövében felkaptatunk az Újlaki-hegy tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik az alattunk elterülő völgyre, valamint a repülők leszálló pályájára. Lehet innen látni a Khán Károly kilátót, valamint az  Erzsébet kilátót is. Itt álltunk össze egy csoportképre. Már nem volt sok a végéig. Innen megint aláereszkedtünk a völgybe, majd a Homok hegynél a Z és P körtúra jelzésen megint csak meredek részeken haladtunk tovább. Elég nyaktörő mutatvány volt ez is, a nedves talajon szintén nedves falevelekkel borított úton haladni. Szerencsére baj nélkül sikeresen vettük ezt az akadályt is. Egy idő után csak a P körtúra utat követtük, majd a szalagokkal jelzett utat, s meg is érkeztünk utolsó ellenőrző pontunkig, a Libanoni cédrusig. (31,1 km). 

Libanoni cédrus
Budapesten, a II. Kondor út 5. alatti beépítetlen telek hátsó részén, az Apáthy-sziklától nem messze, Fedák Sári színművésznő egykori parkjának utolsó maradványaként áll a város egyetlen cédrusa, egy 120 éves libanoni cédrus. Több mint 12 méter magas, törzsének kerülete közel három méter.” (forrás:  Wikipédia)

Gomba a fatörzsön
Innen már csak műúton, szalaggal megjelölt utakon haladtunk tovább. Alulról is megtekinthettük az Apáthy-sziklát, melyen most is sokan voltak, gyönyörködni a kilátásban, mely eléjük tárul. A köd, és pára most már eloszlott, így bizonyára szebb kilátásban volt részük, mint nekünk, mikor pár órával korábban ott koptattuk a sziklákat. Egyre közeledett a cél, s a Szilfa utcába betérve szembesültünk vele, hogy sikerült végigmenni a kijelölt úton, s átvehettük okleveleinket, valamint az emlék kitűzőt, melyen a Gercse templomról készült nagyon szép kép díszelgett. A célban (33,1 km) mindenki ejtőzhetett egy kicsit, zsíros- és lekváros kenyérrel szolgáltak a rendezők, valamint üdítővel is lehetett a folyadékveszteséget pótolni. (Az út vége felé többen panaszkodtak, hogy a szervezők olyan ügyesen jelölték ki az utat, hogy a megfáradt vándornak egyetlen „vendéglátó ipari egység” sem esett útjába, egyéb folyadékok beszerzésének céljára…)

Kis pihenő után összeszedtük magunk, és mindenki hazaindult. Mindent összevetve nagyon jó kis túrán voltunk túl. Az időjárásra egy szavunk nem lehet, nagyon jó időt fogtunk ki így november vége felé. A köd kicsit rontott a látványon, de attól függetlenül a túra nagyon szép helyen vezetett. Jó néhányan választották szombati kikapcsolódásnak ezt a távot, de gondolom hozzám hasonlóan ők sem bánták meg, hogy rászánták magukat.

Csipet csapat :)
Köszönet a rendezőknek a lebonyolított túráért, a menetlevélen is nagyon szép pecsétek sorakoznak egymás után, mindegyik a Gercse templomot ábrázolja a kápolna felől nézve, alatta az adott ellenőrző pont nevével. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki ezt a távot, mert megéri.
Köszönet a csapattársaknak is, hogy jelenlétükkel feldobták ezt a szombati napot, s vidámabban telt el ez a pár óra, s kilométer.

Sporttársi üdvözlettel!
Ádám Attila

2012. november 25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése